Letartóztatását azonban nem rendelte el a bíróság.
A szlovák rendőrség csütörtöki akciójának keretében vették őrizetbe Durdos polgármesterét, aki egy földterülettel kapcsolatos ügy miatt kenőpénzt vett át, ekkor csaptak le rá a rendőrök. Vesztegetéssel és hatalommal való visszaéléssel vádolják, ugyanakkor a bíróság nem rendelte el előzetes letartóztatását.
Őrizetbe vette a szlovák rendőrség Durdos polgármesterét, Miroslav Mikelt, akit több tízezer euró kenőpénz átvételével gyanúsítanak. A hatóságok a pénz átvétele közben fogta el a politikust − írta a Korzar.
A szlovák rendőrség csütörtöki akciójáról Roman Hajek szóvivő nyilatkozott: „2025. július 17-én a rendőrség Szervezett Bűnözés Elleni Hivatalának korrupcióellenes egységének rendőrei a kassai Készenléti Rendőrséggel együttműködve »Építés« fedőnevű akciót hajtottak végre, amelyen egy 42 éves férfit vettek őrizetbe”.
A településvezetőt a polgármesteri hivatalban fogták el, majd a rendőrségi akció keretében átkutatták a többi helyiséget, és több bizonyítékot is lefoglaltak. Roman Hajek közölte, hogy a gyanúsított 92 500 euró kenőpénzt követelt a Vranov nad Toplou melletti faluban tervezett egyéni lakásépítés céljából történő telekparcellázással kapcsolatban. A kenőpénzt az irodájában vette fel, ekkor csapott le a rendőrség.
A polgármestert a szlovák Büntető Törvénykönyv szerint vesztegetés elfogadásának bűntettével és köztisztviselői hatalommal való visszaélés bűntettével vádolják. Szomszédai megerősítették, hogy a polgármestert már szombaton kiengedték, ugyanis nem rendelték el előzetes letartóztatását.
A presovi területi ügyész panaszt nyújtott be a bíróság döntése ellen. A kenőpénz ügyében érintett földterület tulajdonosa a folyamatban lévő nyomozás miatt nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Amennyiben bebizonyosodik a polgármester bűnössége, négytől tíz évig terjedő szabadságvesztés vár rá. (Index)