Mostantól az egészségügy, a közlekedés, az oktatás nyílt sebei a legfontosabb politikai ügyekké, a társadalmi elégedetlenség nyilvánvaló példáivá és egy eddig nem tapasztalt méretű ellenzéki mozgalom húzótémáivá válhatnak.
Semmi nem sürget bennünket – lökte félre a klímapolitikát Gulyás Gergely öt éve, amikor a változatosság kedvéért a magyar kormány uniós vétója volt napirenden, akkor éppen a közös klímatervekkel szemben. Most Lázár János mondja, hogy a vasút nincs felkészülve a forró nyarakra, és ugyanaz a Gulyás Gergely arról beszél, hogy a nagy teljesítményű kórházi légkondicionálók felszerelését nem bírná el a hálózat – minthogyha nem a kormány dolga lett volna az erre való felkészülés.
Igazán nem szeretnék senkit ijesztgetni, de Gulyás Gergely a nyugdíjrendszerről is kijelentette már, hogy tizenöt évig nem kell rajta változtatni, azaz nem sürgeti őket semmi, ami az előbbiek alapján nem sok jót ígér. A valóság visszavág, még az alternatív tények világában is. Más kérdés, hogy a valóságból politikai ügy lesz-e. Problémából rengeteg van, bármikor elterelhető a közfigyelem. S ha felszínre is bukkan egy kellemetlen ügy, lehet mutogatni a múltra, Brüsszelre, a háborúra. Alapozni lehet arra is, hogy a magyar társadalom nemzedékek óta beárazta, mit várhat a közszolgáltatásoktól, vagy inkább azt, mi mindent nem, nehéz tehát meglepni azzal, hogy valami baj van körülöttük.
Fontos tényező az is, ki mondja, hogy baj van. Ha olyasvalaki, akinek általában hinni szoktak az emberek, illetve olyasvalaki, akiről elhihető, hogy cselekedni lenne képes, akkor a politikai nyilvánosság felszínére jönnek a régóta ismert bajok. Ha nem, akkor marad a következmények nélküli morgolódás. (Magyar Hang)