Július 23-án tartottak parlamenti választást Spanyolországban, ahol nagy hajrájuk ellenére végül nem a nyertes konzervatívok lehetnek a legelégedettebbek, hanem a jelenlegi miniszterelnök és szövetségesei.
A szélsőjobboldal elveszítette történelmi lehetőségét a hatalomra jutásra, ami az euroszkeptikus kormányoknak legalább annyira fájhat, mint nekik.
Eljött a hazafiak ideje
– üzente az egy hónapja tartott választás előtti videóüzenetében a szélsőjobboldali Vox csatornáin a spanyol választóknak Olaszország miniszterelnöke, Giorgia Meloni, aki szerint az euroszkeptikus Vox-szal felálló új spanyol kormány „változtatást indítana el Európában”. Meloni csak egy volt azok közül, akik a Vox-nak próbáltak szavazatokat szerezni.
Így tett többek között Lengyelország miniszterelnöke, Mateusz Morawiecki és a kormánypárt Jog és Igazságosság (PiS) elnöke, Jaroslaw Kaczynski, a portugál Elég! (Chega) alapítója, André Ventura, valamint Orbán Viktor is, aki már korábban is szerepelt a Vox videóiban, és aki legutóbb a májusi spanyol helyhatósági választás után pár nappal látta vendégül Budapesten Santiago Abascalt, a Vox vezetőjét. Azon a választáson olyan komoly sikereket ért el a Vox – négy regionális kormány és mintegy száz önkormányzat (társ)vezetőjévé váltak –, és nem kevésbé a konzervatív Néppárt (PP), hogy a szocialista Pedro Sánchez miniszterelnök előrehozott választásokat jelentett be. Ezt rendezték meg július 23-án.
Egy hónappal az előrehozott spanyol parlamenti választás – és a parlamenti pártok vezetőivel való kétnapi egyeztetés – után VI. Fülöp spanyol király a választást megnyerő konzervatív ellenzéki vezetőt, a néppárti Alberto Núnez Feijóo-t kérte fel új kormány alakítására.
A miniszterelnök személyéről a spanyol parlament dönt majd szeptember 26-án kezdődő, kétnapos ülésén, azaz eddig van ideje a Néppárt (PP) vezetőjének összehoznia a megválasztásához szükséges törvényhozási többséget. Az első fordulóban a 61 éves politikusnak abszolút többségre, vagyis a 350-ből 176 képviselő szavazatára van szüksége, amennyiben ha ez nem jön össze, a másodikban már egyszerű többséggel is meg lehet szavazni.
Vágyott forgatókönyv, de…
Örülhetne tehát a spanyol jobboldal, azon belül is a Vox, ugyanis szélsőjobbos párt Franco 1975-ös halála óta nem kormányzott az országban, és a PP is, hiszen kormányra kerülnének – bár a párt mérsékeltebb csoportjainak inkább kínos lenne ez a felállás. Lelkendezhetnének ennek a hírnek az EU azon országai is, amelyeket szélsőjobboldali-euroszkeptikus kormány vezet. Egy szélsőjobboldali részvétellel működő spanyol koalíciós kormány ugyanis azt jelentené, hogy az olasz, a magyar, a lengyel, a cseh és a finn kormány képviselőivel, valamivel több mint a 38 százalékát adnák az Európai Tanácsnak, ezzel megakadályozhatnák a minősített többséget igénylő szavazások elfogadását – hívta fel még a választás előtt a figyelmet az El País. Vagyis a főként a magyar és a lengyel kormány által használt, az egyhangú szavazásokat megakasztó vétó mellett egy újabb eszköze lenne az euroszkeptikus országoknak az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottság (EB) és az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője javaslatainak megakadályozására. Bár az EU irányításához nem lenne elég erejük, de képesek lennének megbénítani annak működését.
A Voxnak egész hasonló véleménye van az EU-ról, mint a magyar kormányfőnek.
A tagállami szuverenitás felbomlásának a származékai az Európai Unió intézményei, melyek a környezetvédő lobbiknak és radikális ideológusoknak vannak alávetve
– olvasható a Vox választási programjában. Szerintük a nemzeti kérdésekben döntő EB-t senki nem választja és ellenőrzi (noha azt az Európai Parlament választotta meg 461 igen, 157 nem és 89 tartózkodás mellett, ez utóbbi csoportba tartozott a Vox négy képviselője is). Úgy vélik, új uniós szerződésre lenne szükség, hogy a hatáskörök ismét a tagállamok kezébe kerüljenek, mert az EU-t szerintük csak erős nemzeti kormányok menthetik meg.
A pártelnök Abascal az egyik aláírója volt annak a nyilatkozatnak, amit Orbánon, Kaczynskin, Melonin, az olasz Északi Liga-elnök Matteo Salvinin kívül többek között a többszörös francia elnökjelölt, a Nemzeti Tömörülést vezető Marine Le Pen is aláírt, és amiben az EU mint európai szuperhatalom és a föderalizmus ellen szólaltak fel.
Orbán korábban arról beszélt a Financial Times cikke szerint, hogy osztja a Vox aggodalmait az „illegális bevándorlással” és a „gender ideológiával” kapcsolatban (is).
Emellett a Vox támogatja az olyan „hagyományokhoz” való visszatérést, mint a bikaviadalok, szkeptikus a nemek közötti egyenlőséggel szemben, ellenzi az LMBTQ-jogokat, köztük a melegek házasságát, tiltanák az abortuszt, és egyes képviselőik szerint nincs olyan, hogy nők ellen elkövetett erőszak (augusztusban erről a Vox valencia-i elnöke beszélt, de egyik madridi képviselőjüknek is volt meredek nyilatkozata). Az ember okozta klímaváltozás létét is tagadják.
Meloni Olaszország Fivérei pártja, a lengyel PiS és a Vox is egy európai frakcióban foglal helyet, az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) pártcsaládjához tartoznak, amely felé kacsingatott a Fidesz is, a magyar kormánypárton kívül az előbb felsoroltak és a Vox is Ukrajna támogatója, az oroszok által megtámadott országot szerintük „minden eszközzel”, így a fegyverszállítással is, segíteni kell. Vélhetően ez az egyik fő oka annak, hogy – legalábbis egyelőre – Orbánéknak nincs új európai pártcsaládja.
A körülmények
Bár a választás előtt egy olyan forgatókönyvet vágyott a PP, hogy őket kérje fel a király a kormányalakításra, a Vox pedig olyat, hogy ennek megvalósításában ők segítsék hozzá őket, a körülmények alakulásának mégsem örülhetnek felhőtlenül. Hiába nyert ugyanis a 2019-es választáshoz képest körülbelül 3 millióval több szavazatot a PP, a Vox a mandátumainak harmadát elveszítette, így nem lett meg a többségük – hiába prognosztizálták ezt az előzetes közvélemény-kutatások is.
A PP 137 képviselői helye is némileg visszafogottabb eredmény a vártnál, a Vox mandátumainak 52-ről 33-ra való visszaélése pedig kifejezetten kudarc. Így annak ellenére, hogy Feijóo és pártja nyerte el a legtöbb szavazatot, nagyobb az esélye annak, hogy a jelenlegi ügyvezető kormányfő, Pedro Sánchez és a kormány legnagyobb pártja, a szintén erősödni tudó Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) maradhat hatalmon szövetségeseikkel.
Bár a PSOE tehát a négy évvel ezelőttihez képest rosszabbul szerepelt a választáson, végül azonban mégis örülhettek a július 23-i eredménynek, mert a PP legyeskedése a Vox körül, illetve együttműködésük regionális és önkormányzati szinten azt eredményezte, hogy nem hajlandó senki sem együttműködni a Néppárttal, már csak azért sem, mert a kis- és középpártok baloldaliak, illetve regionális-szeparatista alakulatok.
Az idő a szocialistáknak kedvez
Sánchezék ugyanakkor számíthatnak a választás negyedik helyezettjére, a Voxhoz nagyon hasonló eredményt elérő, idén két párt összeolvadásából létrejövő – ennek ellenére támogatottságukat növelni nem tudó –, újbaloldali, a mostani kormány egyes tagjait adó Sumar, illetve a regionális pártok támogatására. Igaz, ennek a szövetségnek sincs meg a többséghez szükséges mandátumszáma, de van arra remény, hogy – akár kívülről – támogatnák őket a belgiumi száműzetésben élő Carles Puigdemont Együtt Katalóniáért (Junts) pártjának képviselői, vagy legalábbis egy részük.
Hogy Fülöp a konzervatívokat kérte fel kormányalakításra, látszólag segíti tehát a PP-t, akik így nem tudnak belekötni a döntésbe, valójában azonban Sánchezéknek ad több időt arra, hogy megállapodásra jussanak a Junts-szal.
A katalón párt képviselőitől az is elég lenne, ha a második fordulóban, a már csak egyszerű többséget igénylő szavazásánál tartózkodnának a Frejóo-ról szóló voksoláson. Így a néppárti politikusnak nem lenne meg a szükséges szavazat, a király pedig a kétkörös kudarc után a baloldali Sanchez-t kérné fel kormányalakításra.
Ezt nehezíti, hogy az egyébként szintén szerényebb eredményt elérő Junts alapvetően egy függetlenségi népszavazás kiírását követeli, amibe Sánchezék nem hajlandóak belemenni. Ehelyett végső esetben a 2017-es, „alkotmányellenes” függetlenségi népszavazásban résztvevőket (többen jelenleg is börtönben vagy száműzetésben élnek, bírósági eljárás folyik ellenük) érintő amnesztia kihirdetését ajánlhatják fel a szocialisták.
A közeledés Sánchezék és a Junts között már meg is kezdődött: az elmúlt héten a parlamentben megszavazták Sánchez közeli bizalmasát, Francina Armengolt a harmadik legmagasabb állami tisztségre, a parlament elnökének. Ez nem következhetett volna be, ha a Junts akárcsak tartózkodik, mert akkor a konzervatívok jelöltje nyert volna. Armengol jelölése is jelzésértékű volt, mert korábban a Baleár-szigetek (ide tartozik Mallorca, Menorca és Ibiza is) regionális elnökeként megerősítette a katalán nyelv szerepét a közigazgatásban.
Emellett a PSOE és a Junts megállapodott egyebek mellett abban, hogy a spanyol törvényhozásban és az EU-s szinteken is a hivatalos nyelvek közé emelik a katalánt (illetve a gallt és a baszkot), az EU-nál már kérvényezték is ezt (hogy ez mennyire megvalósítható, már más kérdés, egyelőre csak az ír nyelvnek sikerült „pluszként” az EU nyelvei közé bekerülni). A nyelvhasználat politikai jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, hogy eközben azokon a helyeken, ahol a Vox hatalmi pozíciót szerzett, éppen ellenkező folyamatokat lehet tapasztalni.
Harmadik esély
Ha azonban az első képviselőházi szavazás után két hónappal még nem választottak új kormányt, vagyis Sánchezéknek sem sikerül megállapodnia a katalán szeparatistákkal, akkor új választást írnak ki január 15-ére. Ez amellett, hogy az EU negyedik legnagyobb gazdasága fél évre egy politikailag instabil helyzetbe sodródna (és utána ki tudja, milyen eredmény születne), amiatt is kellemetlen lenne, mert éppen most tölti be Spanyolország az EU soros elnökségét.
Egy új választás már csak azért sem lenne annyira meglepő, mert mióta apja „nyugdíjba ment” 2014-ben, és Fülöp lett a király, kilenc alkalommal kért fel valakit kormányalakításra. Ezzel szemben I. János Károly 38 éves uralkodása alatt mindössze tíz alkalommal került erre sor. (24.hu)
