Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

A Momentum kilép a letartóztatott Kiss László óbudai koalíciójából

Belföld
2024.08.29.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print
25

Az érintettségnek a korrupciós ügyben még a látszatát is szeretnék elkerülni.

A óbudai Momentum képviselői kilépnek az előzetes letartóztatásba került Kiss László polgármester vezette koalícióból – ismertették közleményben csütörtökön a Momentum elnökségének döntését. Azt írták, hogy a kerületben zajló ügyben a párt egyetlen tagja sem érintett, és lépésükkel ennek még a látszatát is szeretnék elkerülni

A Momentum – tették hozzá – számol azzal a forgatókönyvvel, hogy „a korrupcióval megvádolt városvezetők helyére a korrupt Fidesz akar majd beülni”. A kerület szerintük pedig nem maradhat vezetés nélkül, mert – mint fogalmaztak – akkor „rövid időn belül a fideszes oligarcha-csoportok prédájává válhat”.

em fogjuk engedni, hogy a Fidesz rátegye az enyves kezét a kerületre, és keressük a kapcsolatot azokkal a szervezetekkel és szereplőkkel, akik hozzánk hasonlóan elkötelezettek a magyar belpolitika valódi megújítása mellett

– írták, mellőzve a lehetséges partnerek megnevezését.

Óbuda-Békásmegyer újraválasztott polgármesterét még augusztus 14-én vették őrizetbe, miután a Központi Nyomozó Főügyészség több helyszínen nagyszabású akciót hajtott végre. Az óbudai korrupciós üggyel összefüggésben két nappal később Kiss László polgármestert, egy önkormányzati vezetőt, valamint a polgármesteri hivatal egy korábbi alkalmazottját 30 napra letartóztatta a Fővárosi Törvényszék. Az ügynek így már összesen tizenhat gyanúsítottja van. (24.hu)

Címlapkép forrása: Óbuda - Békásmegyer Polgármesteri Hivatala/Facebook
Momentum
ÓBUDA
KISS LÁSZLÓ
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2024.08.29. - 15:42
25
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

  • Bulgária egy évvel kitolta, 2025 elejére az euróbevezetés céldátumát

    Bulgária egy évvel kitolta, 2025 elejére az euróbevezetés céldátumát

  • Felmérésben faggatják óvodások magyarságtudatáról a szülőket

    Felmérésben faggatják óvodások magyarságtudatáról a szülőket

  • Meghalt Gránásy László

    Meghalt Gránásy László

  • Hernádi Zsolt: eldöntött tény, ennyivel emelkednek 2024-től az üzemanyagárak

    Hernádi Zsolt: eldöntött tény, ennyivel emelkednek 2024-től az üzemanyagárak

  • Mészáros Lőrinc eltűnt a Forbes ötbillió forintos toplistájáról

    Mészáros Lőrinc eltűnt a Forbes ötbillió forintos toplistájáról

  • Autóipari vezetők szerint nincs minden rendben az elektromos autókkal

    Autóipari vezetők szerint nincs minden rendben az elektromos autókkal

  • Menthetetlenül elfogyott a magyarok pénze

    Menthetetlenül elfogyott a magyarok pénze

  • Lobogtatják a százezreket a bankok a babaváróval hajrázóknak

    Lobogtatják a százezreket a bankok a babaváróval hajrázóknak

  • Szerves anyagok szivároghatnak a Jupiter egyik holdjának rejtett óceánjából

    Szerves anyagok szivároghatnak a Jupiter egyik holdjának rejtett óceánjából

  • Úgy tűnik, hogy Hollik Istvánon kívül senki nem tud az 15 százalékos idei minimálbéremelésről

    Úgy tűnik, hogy Hollik Istvánon kívül senki nem tud az 15 százalékos idei minimálbéremelésről

  • 1,67 milliárdért vásárolhatnak elektromos autókat a tankerületek

    1,67 milliárdért vásárolhatnak elektromos autókat a tankerületek

  • Kilakoltattak egy gyerekeit egyedül nevelő édesanyát Kispesten

    Kilakoltattak egy gyerekeit egyedül nevelő édesanyát Kispesten

  • Hernádi Zsolt: Nem az én lányom, aki miatt vizsgálat volt a Corvinuson, de ismerem az érintett hallgató szüleit

    Hernádi Zsolt: Nem az én lányom, aki miatt vizsgálat volt a Corvinuson, de ismerem az érintett hallgató szüleit

  • Akkorát zuhant a demokrácia Magyarországon, hogy bizonyos mutatókban Szudán, Kongó és Zambia is előz minket

    Akkorát zuhant a demokrácia Magyarországon, hogy bizonyos mutatókban Szudán, Kongó és Zambia is előz minket

  • Hullámzó front okoz országszerte kellemetlen időjárást pénteken

    Hullámzó front okoz országszerte kellemetlen időjárást pénteken

  • Miért alakulnak ki a párhuzamos társadalmak Európában?

    Miért alakulnak ki a párhuzamos társadalmak Európában?

  • Megelégelte a kormány, hogy az önkormányzatok nem akarják átadni vízi közműveiket

    Megelégelte a kormány, hogy az önkormányzatok nem akarják átadni vízi közműveiket

  • Orbán Viktor Kazahsztánban: Kitüntetés, testvéri kapcsolatok mélyítése, Szijjártó vett kőolajat

    Orbán Viktor Kazahsztánban: Kitüntetés, testvéri kapcsolatok mélyítése, Szijjártó vett kőolajat

  • "Brüsszel ellen uszít a kormány az új nemzeti konzultációval"

    "Brüsszel ellen uszít a kormány az új nemzeti konzultációval"

  • Bíró a tankerületi vezetőnek: "Ez nem egy tévés műsor, normálisan tessék válaszolni"

    Bíró a tankerületi vezetőnek: "Ez nem egy tévés műsor, normálisan tessék válaszolni"

  • Jelenleg nincs koronavírus elleni oltás itthon

    Jelenleg nincs koronavírus elleni oltás itthon

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element