A Fidesz kommunikációs igazgatója tökéletesen hozta azt, amire szerződtették.
Kedden Magyar Péter a Szikla utcai Befogadó Gyermekotthonba próbált bejutni Pécsen, ahol viszont nagy meglepetésére nemcsak Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár várta, hanem a Fidesz kommunikációs igazgatója, Menczer Tamás is. A találkozó a közvetítés alapján mindkét fél a kötelezőt hozta: Menczer amolyan focihuligán módjára nem fogadta el a kézfogást, és közölte, hogy Magyarnak „már remeg a keze”, majd belekezdett mondókájába:
Én hozzád jöttem. Tudod miért, mert szeretnék néhány dolgok megbeszélni. Vártam már ezt a találkozást nagyon. (…) Rám figyelj! Ketten vagyunk itt, csak te meg én, senki más nem tud neked segíteni. Láttam, hogy a nőkkel hogy beszéltél, ezért jöttem ide, hogy végre egy férfival is találkozzál
– mondta a fideszes politikus, aki speciel tévedett, hiszen közel sem csak ketten voltak ott, majd többször is közbevágott, amikor Magyar mondott volna valamit, majd emelt hangon állította a Tisza Párt elnökéről, hogy nem áll vele szóba a gyereke.
„Te elárultad a gyerekeidet, elárultad a családodat, kicsi” – mondta Menczer, mire Magyar Péter elkezdte a Börtön ablakában című dalt énekelni úgy, ahogy a HírTV-nek is tette. Menczert ez nem hatotta meg: „Már reszketsz, kicsi. Ennyit tudsz? Te egy hazug gazember vagy, minden szavad hazugság.” Menczer szerint a nőket és a gyerekeket is meg kell védeni Magyartól, akit Weber-csicskának is nevezett. „Politikailag egy lufi vagy, amit éppen most szúrunk ki” – elemezte ki a helyzetet Menczer Tamás.
Ezek után nagyjából káosz volt, Menczer megállás nélkül beszélt, Magyar közölte, hogy Menczernek büdös a szája és mosson fogat, ráadásul orvosra is szüksége van. A produkció végén a tiszások egy doboznyi mikuláscsomagot próbáltak átadni az otthonnak. (Magyar Narancs)