A lengyel egészségügyi főfelügyelő felvetette, hogy csak beoltott gyermekek járhassanak iskolába, miután egy oltatlan gyermeknél diftériát diagnosztizáltak.
Emellett bejelentette az összes lengyelországi gyermek oltási nyilvántartásának átfogó ellenőrzését és digitalizálását.
Paweł Grzesiowski, Lengyelország egészségügyi főfelügyelője azt javasolta a notesfrompoland tudósítása szerint, hogy
a gyermekek csak akkor járhassanak iskolába, ha megkapták az összes kötelező védőoltást.
A javaslat azt követően született, hogy Wrocławban egy oltatlan gyermeket diftériával diagnosztizáltak, amely ellen Lengyelországban kötelező a védőoltás.
A hat éves gyermek Afrikából való hazatérése után betegedett meg, és jelenleg is súlyos állapotban van - mesterséges kómában tartják. Egy felnőtt, aki szoros kapcsolatban állt a gyermekkel, szintén kórházba került a betegség enyhébb formájával.
Grzesiowski a TVN műsorában kifejtette, hogy lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a szülők betartsák a kötelező védőoltásokra vonatkozó előírásokat. Bár jelenleg elméletileg bírságolhatók a mulasztó szülők, a jogi eljárás azonban szerinte "több évig is eltarthat, és nem hatékony".
A főfelügyelő szerint a rendszert úgy kellene átalakítani, hogy az oltatlan gyermekek nehezebben férhessenek hozzá bizonyos társadalmi szolgáltatásokhoz, mint például az óvoda vagy iskola. Ugyanakkor
elismerte, hogy ez alkotmányos akadályokba ütközhet,
mivel Lengyelországban mindenkinek joga van az oktatáshoz.
A probléma súlyosságát jelzi, hogy Lengyelországban drámaian megnőtt az oltásmegtagadások száma: míg 2010-ben 3437 ilyen eset volt, addig ez a szám 2023-ra már 87344-re emelkedett. Ennek következtében egyes betegségek, például a kanyaró elleni átoltottság a nyájimmunitáshoz szükséges 95% alá csökkent.
Az egészségügyi főfelügyelőség a következő hetekben megkezdi az ország történetének első átfogó oltási nyilvántartás-ellenőrzését. Körülbelül 7,5 millió nyilvántartást fognak manuálisan átvizsgálni, és egyúttal digitalizálják is az adatokat, hogy a jövőben könnyebben ellenőrizhető legyen, ki milyen oltásokat kapott meg.
A terveket a szélsőjobboldali Konföderáció Párt, amely régóta ellenzi a kötelező védőoltások több formáját, kritikával fogadta. A párt egyik képviselője arra szólította fel a szülőket, hogy nyilatkozzanak: nem járulnak hozzá gyermekeik egészségügyi adatainak megosztásához. (Portfolio)