Az építési és közlekedési miniszter szerint a salgótarjániaknak megérte a Fideszre szavazniuk. Lázár János úgy fogalmazott, hogy megmentették Salgótarjánt attól, hogy csődöt kelljen jelentenie.
A salgótarjániaknak megérte a Fideszre szavazniuk 2024-ben, mert a fideszes polgármester az, aki meg tudja oldani a problémákat, a kormány pedig új szövetséget ajánl a nógrádi megyeszékhelynek – mondta Lázár János, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) vezetője hétfőn Salgótarjánban, ahol megállapodást kötött az új városvezetéssel a tömegközlekedés fejlesztésének folytatásáról.
Lázár János új szövetséget ajánlott: óriási tartozásról egyezett meg, a kamatokat elengedik
A miniszter bejelentette, hogy tárgyaltak többek között a városi vasúti közlekedésről, az úthálózat felújításáról, új munkahelyek teremtéséről is. Lázár János a tárca vidéképítő útja keretében látogatott Salgótarjánba. A helyi tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón az út céljának nevezte, hogy bizonyos településekkel új szövetséget kössön a kormány, így szövetséget ajánlott minden salgótarjáninak a következő öt évre, támogatást kínált azoknak is, akik a Fideszre szavaztak, és azoknak is, akik ellene. Mint mondta,
óriási eredménynek tekinti, hogy egy munkásvárosban nyerték el a választók bizalmát, amely „tipikusan nem egy fideszes szavazói közeg.
A miniszter közölte: a legnagyobb probléma, hogy a helyi tömegközlekedés szervezése miatt 2023-ra és 2024-re egymilliárd forinttal tartozik az önkormányzat, vagyis a múlt adósságát kell rendezni. Lázár János úgy fogalmazott, egy olyan városban, amelynek kezdő- és végpontja között 21 kilométer távolság van, a tartozás, a nehézségek ellenére sem szűnhet meg a tömegközlekedés, és a szolgáltatást a Volán biztosítja a továbbiakban is.
A megállapodás szerint az önkormányzat 10 plusz 2 év alatt törleszti a tőketartozást, a kamatot elengedik. A város első alkalommal 2026 júniusában fizet. A 2025-ös évre 300 millió forintot kérnek, és 2025 januárjától úgy állapodnak meg a Volánnal, hogy a szolgáltatás színvonala marad, járatot nem csökkent, tarifát nem emel. A miniszter hangsúlyozta,
a város éves teljes adóbevétele 2,2 milliárd forint, vagyis a város csődbe menne, ha ki kellene fizetni a tartozást.
Ha nem fideszes polgármester van, kíváncsi vagyok, hogy oldotta volna meg ezt a problémát pénz nélkül – jegyezte meg Lázár János.
Lázár János Salgótarjánban: erre nincs példa Magyarországon
Tárgyalnak arról is, hogy a Somoskőújfalu és az ipari park közötti 14 kilométeres szakaszon legyen városi vasút, könnyítve a Volán-járatokat és segítve a város polgárait. Öt megállóban gondolkodnak, a MÁV-nak január 31-ig kell erre tervet készítenie. A tárcavezető azt mondta, erre nincs példa Magyarországon, ez új kezdeményezés, és úgy vélte, február elején meg tudnak erről állapodni.
Egyeztettek a közúthálózat fejlesztéséről is, a miniszter közlése szerint a városban a magyar államnak 55 kilométernyi úthálózata van. A közúti igazgatóságnak meg kell terveznie a teljes belterületi felújítást, ez 250 millió forint lesz 2025-ben. A számítások szerint a belső úthálózatra 10 milliárdot kellene költeni. Emellett döntöttek arról, hogy a zagyvapálfalvai városrész és a belváros közötti, a várost átszelő 1,7 kilométeres utat jövő őszre felújítják egymilliárd forintból.
Megállapodtak arról is, hogy foglalkoznak a négysávosított 21-es főút továbbépítéséről Salgótarjántól a szlovák határig, ez 16 kilométeres út. Lázár János közölte, a februári salgótarjáni közgyűlésen részt vesz kollégáival Nagy Bálint közlekedési államtitkár, és ismertetik az erre vonatkozó tervet. Mint mondta, „meg kell beszéljük, hogy ennek van-e haszna, értelme a város szempontjából”.
Lázár célnak nevezte, hogy minél több szolgáltató, termelő vállalat érkezzen Salgótarjánba, ehhez a kormánynak külön tárgyalássorozatot kell indítania a polgármesterrel arról, hogy a kihasználatlan ipari területekre, mintegy száz hektárra, hogyan lehet cégeket letelepíteni, a stratégiát a helyiekkel közösen akarják kialakítani.
Az építési és közlekedési miniszter a salgótarjáni turizmusfejlesztésről is szólt, példaként említve, hogy Becsó Zsolt térségi fideszes országgyűlési képviselő ötlete alapján élményparkot lehetne létrehozni a régi ipari területeken, és Salgótarján lehetne a nógrádi kirándulások kezdő- és végpontja. Ehhez fejlesztések kellenek és teljesen új koncepció. Az építészeti államtitkárságot bízzák meg azzal, hogy előterjessze: az 1960-as években kiépített városközpont hogyan nézzen ki a 21. században.
Egy éven belül javaslat készül az új belvárosra. A rehabilitációra 10 milliárd forintot kap Salgótarján, részben európai uniós pénzből. Új munkahelyek létrehozásáról, a szegregátumok felszámolásáról is tárgyaltak, a kormány támogatja a város erre vonatkozó programját.
Szólt arról is, hogy beszéltek az atlétikai edzőközpont kialakításának lehetőségéről, a zöldfelületek megújításáról és Salgótarjánnak a megyében betöltött helyéről is. Lázár úgy összegzett: összességében nagyon hasznos megbeszélés volt „azért is, mert megmentettük Salgótarjánt attól, hogy csődöt kelljen jelentenie, levegővételhez juttatjuk a várost, rengeteg pénzt hagytunk itt a helyi adóbevételből”. (vg.hu)