A kormányzót már néhányszor rajtakapták, hogy Kaliforniáról nemzetállamként beszélt.
Donald Trump Kaliforniában az elnökválasztáson a szavazatok kevesebb mint 40 százalékát gyűjtötte be. A demokrata kormányzó készen áll arra, hogy „megvédje Kalifornia értékeit és alapvető jogait” a megválasztott elnök második ciklusában. Gavin Newsom ellenállása elszakadási mozgalommá fajulhat annak ellenére, hogy az amerikai Legfelsőbb Bíróság a polgárháború után, a 19. század derekán alaposan korlátozta a szecesszió lehetőségeit.
Másoktól eltérően a Golden State, azaz Kalifornia pénzügyi ereje adott ahhoz, hogy az elszakadás gondolatával kacérkodjon. Az Egyesült Államok GDP-jének egyhetedét Kalifornia teremti meg, és az összesen 3900 milliárd dollárral globálisan is a világ ötödik legnagyobb gazdasága az USA, Kína, Németország és Japán után – megelőzve Indiát, az Egyesült Királyságot, Franciaországot, Texast és Olaszországot.
A délnyugati tagállam 39 millió lakosa az amerikai költségvetés legnagyobb nettó befizetője: 2022-ben 72 milliárd dollárral többet utaltak a szövetségi büdzsébe, mint amennyit visszakaptak.
Az Egyesült Királyságban a többi között egy ilyen arány billentette el a mérleg nyelvét a brexit felé. A dél-szudáni önrendelkezésről népszavazáson döntöttek 2011-ben. Skóciában és Katalóniában is felmerült az elszakadás, az utóbbit azonban a spanyol kormány erélyes fellépéssel hiúsított meg.
A szakadárok mozgalma robbantotta ki végső soron az ukrajnai háborút is.
Az elszakadás gondolatával az amerikaiak is eljátszadoztak.
Texasban a szövetségi adóemelés miatt a kormányzó fenyegetőzött kiválással még 2009-ben, néhány éve pedig az ottani republikánusok azt követelték a törvényhozóktól, hogy bocsássák szavazásra az elszakadás kérdését.
A kaliforniai „nemzetállam”
Donald Trump első hivatali ciklusa kezdetén, 2017-ben a kaliforniaiak csaknem harmada támogatta a békés kilépést az amerikai unióból. A közhangulat, és a Trump, illetve a Newsom közötti kapcsolat azóta csak romlott. A kormányzót többször rajtakapták, hogy Kaliforniát „nemzetállamnak” nevezte.
As far as I'm concerned, from Jan. 20 on until 🍊 is either dead or out of office, I live in the Republic of California and my President is Gavin Newsom.
— Lollioness (@lollioness.bsky.social) 2025. január 5. 0:33
[image or embed]
A megválasztott elnök agresszív nézeteket vall a többi között a klíma- és bevándorláspolitikáról, és ezek merőben különböznek a legnépesebb amerikai tagállam álláspontjáról ugyanezekben a kérdésekben.
Ilyen helyzetben valószínűleg nem lenne nehéz összegyűjteni azt a durván kilencszázezer aláírást, amely a kaliforniai alkotmány módosításának kezdeményezéséhez szükséges.
Egy új alaptörvény megalapozhatja a kiválási törekvéseket.
Ezt nagyban akadályozza az amerikai Legfelsőbb Bíróság, amely 1869-ben kimondta, hogy az Egyesült Államok „megsemmisíthetetlen szövetség”, amelyből egyetlen tagállam sem válhat ki.
„Nem fogjuk tétlenül nézni”
A kaliforniai kormányzó már az új elnök megválasztásának másnapján összehívta a törvényhozókat, hogy „megvédjék a kaliforniai értékeket és alapvető jogokat a hivatalba lépő Trump-kormányzattal szemben” – írta a New York Times.
„Egyszerű szabály szerint fogok kormányozni” – fogadkozott Trump győzelme után.
Ígéreteket tettem, és ígéreteimet be fogom tartani.
Az ígéretek betartásának terhét a nagyobb és népesebb államok viselik. Sacramentóban, Kalifornia fővárosában több mint egy évvel korábban hozzáláttak egy készenléti terv kidolgozásához Trump újraválasztása esetére.
Az általunk nagyra becsült szabadságjogokat támadások érik, és ezt nem fogjuk tétlenül nézni
– hangoztatta Gavin Newsom. Felidézte, hogy Kalifornia már korábban szembesült hasonló kihívással, így tudja, hogyan kell reagálni.
Az állam Trump első ciklusa alatt több mint 120 pert indított a szövetségi kormányzat ellen.
Jogi csatározásokra készülnek
Trump már korábban kilátásba helyezte a gyógyszeres abortuszhoz való hozzáférés korlátozását, a környezetbarát járművekkel kapcsolatos politika felszámolását, a bevándorlási politika hatályon kívül helyezését, és egész sor más olyan intézkedés módosítását, amely kivétel nélkül ellenkezik a kaliforniai gyakorlattal.
Borítékolható Sacramento és Washington összecsapása a transzneműek kérdésében, kivált azok után, hogy a kaliforniai kormányzó aláírt egy törvényt, amely megtiltja, hogy a tankerületek arra kényszerítsék a pedagógusokat: értesítsék a szülőket, ha gyermekeik eltérő nevek vagy nemek használatát kérik.
Kaliforniában már most felkészültek azokra a jogi csatározásokra is, amelyekkel megkísérlik meghiúsítani a megválasztott elnök tömeges deportálásra tett ígéreteit.
Los Angeles lakosainak több mint egyharmada külföldön született.
Nem számít, hol születtél, hogyan érkeztél az országba, vagy kit szeretsz, Los Angeles kitart melletted
– ígérte a polgármester. Karen Bass szerint álláspontját a városi és állami vezetés egyaránt támogatja. (Index)