"Ki a felelős azért, hogy évek óta elavult szoftverekkel fut a mentésirányítás, és ki a politikai felelőse annak, hogy kedden a rendszer összeomlása ellehetetlenítette a sürgősségi betegellátást?"
Ki a felelős azért, hogy évek óta elavult szoftverekkel fut a mentésirányítás, és ki a politikai felelőse annak, hogy kedden a rendszer összeomlása ellehetetlenítette a sürgősségi betegellátást, ezzel veszélybe sodorva magyar emberek életét? – tette fel a kérdést a Tisza Párt elnöke szerdai közleményében és Facebook-bejegyzésében. Magyar Péter arról is érdeklődött: igaz-e az, hogy a problémát még nem sikerült elhárítani és betegszállítás még nem állt helyre teljes körűen, valamint az, hogy vészhelyzetet hirdettek és minden információt titkosítottak.
A közleményt szemlézte az állami hírügynökség, az MTI, viszont valamilyen rejtélyes okból az első mondatot kihagyták, holott az utána következő teljes szöveget idézték. Álljon itt a közlemény kezdőmondata: „Miközben Orbán Viktor a több hetes indiai nyaralását tölti, tegnap összeomlott az Országos Mentőszolgálat mentésirányítási rendszere.”
A Tisza Párt elnöke úgy fogalmazott: „nem cáfolt sajtóinformációk” szerint hosszú órákra megszűnt kedden a biztonságos mentésirányítás. A központi telefonszámokon sok esetben nem tudták fogadni a segélyhívásokat, és nem tudták elérni a hivatalos rendszeren keresztül a központból a mentőautókat sem – tette hozzá. Megjegyezte: órákig teljesen megszűnt a hívásfogadás a mentőknél és lefagyott az összes számítógép, valamint a belső telefonvonalak sem működtek. Még a chipkártyás ajtónyitó rendszer is leállt, mert az is ugyanarra az informatikai hálózatra támaszkodik, mint a mentésirányítás. Magyar Péter kiemelte: a mentőszolgálat vezetése és Takács Péter egészségügyi államtitkár azt sem cáfolta, hogy a leállás miatt nem lehetett elérni több budapesti kórház sürgősségi osztályát, komoly esetekhez sem tudtak elindulni a mentők és akadozott a kórházak közötti betegszállítás is.
Arról is írt, hogy a mentőszolgálat ügyeletesei közül többen is saját mobiltelefonjukat használták, valamint a műholdas tetra-telefonokon kezdtek el kommunikálni a vidéki irányítócsoportokkal és mentőegységekkel, annak érdekében, hogy felmérjék a bevethető egységeik helyzetét. Papírra kezdték el felírogatni az eseteket, és ahhoz keresgélték a legközelebbi mentőket – írta.
A Tisza Párt elnökének egy dolgozótól származó információi szerint rövid időn belül nagy számú várokozó eset halmozódott fel. Mindez egy olyan napon történt, amikor a megszokottnak mondható 20-30 helyett 40 mentőautót rendeltek fel vidékről a fővárosba, aminek egyik oka, hogy október elsejétől „Budapesten és Pest megyében” is a mentők vették át a sürgősségi ügyeleti rendszer ellátását – jelezte.
A szokásos protokoll szerint az ilyen hibákról az OMSZ vezetésén kívül az egészségügy irányítását végző Belügyminisztériumot, valamint az államigazgatási szervek infokommunikációs szolgáltatóját, a NISZ Zrt.-t is tájékoztatni kell – közölte Magyar Péter. Hozzátette: a mentésirányításban és a sürgősségi ellátásban résztvevők közül korábban már több szakember is eljuttatta az illetékesekhez azt a véleményét, hogy a rendszer katasztrofális állapotban van, és az összeomlás bármikor bekövetkezhet.
Mint arról beszámoltunk, a Kontroll.hu írta meg még kedd késő este, hogy összeomlott a mentésirányítás, az Országos Mentőszolgálat a cikk megjelenése után elismerte, hogy komoly fennakadás volt. (Magyar Hang)