Hack Péter és Szájer József.
A rendszerváltás jogalkotásának két hajdani csillaga (Tölgyessyvel együtt, aki a Fideszhez pártolásával egy nyomorult, egyciklusos parlamenti képviselői helyért kiírta magát a politikából és Orbán valódi habitusának, céljainak tökéletes félreismerésével a komolyan vehető politikai elemzők szűk köréből is), mára árnyéka régi önmagának!
Gyatra árnyéka!
Hack Péter, aki a jehovisták hálójába akadva vallási tébolyba esett, és innentől komolyan vehető mondat nem hagyta el az ajkát, most indíttatva érezte magát, hogy megszólaljon Orbán Balázs disszertációja kapcsán, mondván: „Akik most fellépnek Orbán Balázs disszertációja ellen, a kommunista gyakorlatot akarják visszaállítani!” (Telex)
Az Orbán Balázs-disszertáció körül kirobbant vitát, mint gumicsontot, már eléggé lerágta a sajtó, figyelmen kívül hagyva az egyszerű tényt, hogy amit a Fidesz a tudomány (és művelői) kapcsán el akar érni, azt így vagy úgy eléri (lásd az ennél sokkal fontosabb és vészterhesebb ténykedést az akadémiai kutatóhálózatok és ingatlanok ügyében),úgyhogy magam nem teszem, csak megjegyzem, hogyEZ maga a pártállami gyakorlat, kedves Péter!
E témába tehát nem bonyolódom bele,végtére is tök mindegy, hogy a képességek nélküli Orbán B. plagizált/önplagizált, avagy sem, és egyébként mennyit ér a tudományos munkássága, legföljebb lesz még egy, így vagy úgy tudományos fokozatot szerzett/lediplomázott egyén Orbán körül, mint Schmitt Pál, vagy az egykori tankerületi vezetőnő, Marosi Beatrix.
Mindössze rámutattam, hogy az a Hack Péter, aki pont ebben a huszadrangú ügyben szólalt meg, jobban tette volna, ha hallgat!
Vagy nagyon kell az a tanszékvezetői állás az ELTE Fidesz-alapítványi kézbe kiszervezése esetére?
Szájer nem bírta tovább.
Miután nyilván legfelsőbb intenciók alapján (most minden tapasztalt emberre szükségünk van!) Schmidt Marcsi fölemelte a porból a „lejárató kampány és karaktergyilkosság” eme áldozatát, és megfelelő állást biztosított neki (akár a botrány kirobbanása után még egy évig, csak most nem titokban), Szájer megszólalt.
Bár ne tette volna! „Mémet csináltak belőlem!” „Nem is volt eresz azon a házon!” „A Fidesz nem védett meg!” És gy tovább, és így tovább.
Szájer azért nem annyira hülye, hogy komolyan gondolná, az eresz (mellesleg videókon, fotókon rögzített) léte vagy nem léte a lényeg – bár emiatt röhögött rajta a fél ország –, hogy saját maga csinált magából mémet, és a Fidesznek nem volt módja ebből a helyzetből a visszavonása nélkül (sejtettük: átmenetileg, csakúgy, mint Novákot és Varga Juditot) kimenteni!
A lényeg ugyanis az, hogy kijárási tilalom ellenére bulizott, olyan körben (a szexuális vonatkozások magánügyet képeznek!), ahol tiltott drogfogyasztás is történt és nála is találtak drogot – vagyis megsértett több helyi jogszabályt, és a magyar diplomáciának nyilván komoly fejfájást és kutya kemény feladatott okozott, hogy leállíttassa ellene az eljárást.