Trilemma

Knudsen felfogása szerint a trilemma három olyan feltétel együttes teljesülésének követelményét jelenti, melyek közül legalább kettő kizárja a harmadik bekövetkezését.

A kérdés tehát Knudsen/Andor szerint az, hogy tartós béke vagy igazságos béke vessen véget az orosz-ukrán háborúnak? „A háború elhúzódásával az európai diskurzusban egyre nagyobb teret kap az a nézet, hogy a béke csak igazságtalan lehet!”

Igazságtalan, nyilvánvalóan Ukrajna számára! A mondat a második, elhallgatott felével együtt teljes!

Sajátos módon ezt a defetista álláspontot a történelem során már sokszor megtapasztaltuk, legutoljára Münchenben, 1938-ban! És tessék mondani, tartós békét hozott?

Knudsen trilemmája egyébként is sántikál, mint a három lábú kutya!
1./ Ami katonailag lehetséges,
2./ ami Ukrajnán belül elfogadható a lakosság számára, és
3./ ami egybevág az Európai Unió érdekeivel.

E trilemma valójában árulkodó és csonka!

Árulkodó, mert az EU szempontrendszerét (még, ha Európát képviseli is, melynek hóna alatt, de, legalábbis a peremvidékén zajlik e háború, a délszláv óta a második – csak sokkal kiterjedtebb – a második világháború óta, továbbá, mert jelentős anyagi terheket ró az Unióra) bevonja a két ország konfliktusába, sőt egyenesen „érdekekről” beszél, melyek minden esetben – ez a realitás – überelik a tisztességet és az igazságosságot.

Továbbá csonka, mert minimum az a tétel hiányzik, hogy
4./ ami az oroszok számára elfogadható,
és ha már az Európai Unió említtetett, akkor
5./ ami egybevág az Egyesült Államok érdekeivel!

Számolgathatunk, ahogy akarunk, valójában a jó öreg kecske/káposzta kibékíthetetlen ellentmondása teszi pillanatnyilag megoldhatatlanná a háború ügyét.

Vagyis: 1./ A kecske lakjék jól, vagy 2./ A káposzta maradjon meg, esetleg 3./ is-is, vagy 4./ sem-sem!

A harmadik változatot eleve kizárhatjuk! Ez ama bizonyos kibékíthetetlen ellentmondás, teljesíthetetlen feltétel, amiről (végül a kritikánk ellenére) Knudsennel/Andorral részben ugyanarról beszélünk, ellentét köztünk a megoldásként megjelölt tétel elfogadhatóságában van.

-A szerzők által elhanyagolt orosz szemszögből (és most ne jöjjön nekem senki az orosz nép ellenállásával, mert az – tisztelet néhány kivételes személyiségnek – nem létezik) a háború vereséggel nem érhet véget, tartson bámennyi ideig! Itt most nem Afganisztán van a terepen, hanem sokuk szerint szent orosz föld, melyet nácik bitorolnak!

Nem állítom, hogy tomboló lelkesedés hajtja őket, de a háborút megfékezni a népakarat nem fogja.

Mellesleg Putyin se hátrálhat meg, mert akkor a műve (a régi államhatárok és befolyási övezetek visszaszerzése) hamvába hal már csaknem az elején (ha a Kaukázust, Belorussziát, Grúziát leszámítjuk) és rántja magával Moldovát is.

Nem véletlenül estek ki különböző magasépületek ablakaiból oligarchák, politikai fejesek és tábornokok, garmadával.

Ha a teljes céljuk: oroszbarát ukrán bábkormány felállítása a belorusz módra „visszacsatolt” Ukrajnában, a jelek szerint nem is sikerül, a Krím-félszigetet és a Donyecki-medencét minden áron meg szándékoznak (majd) tartani, miközben Zelenszkij már a béketárgyalások előfeltételének nevezi az összes elfoglalt ukrán terület oroszok általi kiürítését a minszki megállapodás szerinti államhatárok helyreállítását.

És hölgyeim és uraim, ez a pont „a kecske vagy…” esete!
A két követelés egyszerűen kizárja egymást!

-Ha az Uniót fontos tényezőként jelölte meg (az is), akkor érthetetlen, hogy az USA szempontrendszere még említésre sem kerül!

Mely egyfelől az Oroszországgal való globális szembenállás jegyében az utóbbi meggyengülésében bizakodik (Kissinger óta megint csak elfeledkezve Kínáról), másfelől (az Unióval egyetemben) pompázatos selejtezési módozatot talált Ukrajna felfegyverzésében, sőt új fegyverek, hadi/informatikai eszközök kipróbálására is kiváló alkalom ez a háború, végül a Biden által újra felkarolt euro-atlanti közeledés szempontjából is kapóra jön.

És akkor még nem beszéltünk (Andor beszélt róla) Ukrajna újjáépítéséről a háború után, mely a fegyverbiznisznél is bombább üzlet lesz a Nyugatnak!

Summa summárum, három- vagy ötszög, a legvalószínűbb kifejlet Ukrajna rászorítása lesz területi engedményekre a béke érdekében, ahogy azt egyre több pragmatikus koponya, köztük Kissinger ki is mondta.

Annyit az oroszok (vagy józanabb nyugati politikai körök) máris elértek, hogy lekerült a napirendről Ukrajna NATO-csatlakozása. Belátták, hogy ez némileg jogos orosz biztonsági aggályokat vet fel, tehát akár eszkalálhatja is a háborút.

Amit az ukránok még nem tudnak: szerintem az uniós csatlakozásuk belengetése is csak mézesmadzag!

Van egy orosz kifejezés: szicsász! Vagyis mindjárt. Azaz soha napján!
(Olyan ez, mint amikor egy angol azzal búcsúzik: jöjjön el hozzánk valamikor! Vagyis: soha!)

Ukrajna uniós csatlakozása nem lelkesíti a mezőgazdaságból élő uniós országokat, mert támogatásoktól esnének el, melyeket többfelé kellene osztani.

Még jobban (túlnyomóan) keletre tolná az Unió súlypontját terület, lakosság, EP-képviselők, egyebek szempontjából.

Holott szerintem már az eredeti keleti nyitást is megbánták, mint a kutya, mely hetet kölykezik! Jobb (lenne) nekik nélkülünk!

Ukrajnának ráadásul (a háborútól függetlenül is) létkörülményeiben, mentalitásában, közviszonyaiban köze nincs Európához, egyszerűen nincs integrálható állapotban!

De hát, valamivel tartani kell bennük a lelket!
Egész addig, amíg „Münchenben” tárgyalóasztalhoz nem kényszerítik majd őket.

Talán 2038-ban! Hogy kerek legyen az évforduló!

Úgy tűnik, I Sándor cár és Metternich kivételével, akik elfogadták Napóleon, majd a visszatérő Bourbonok, vagyis a legyőzött franciák külügyminisztere, Talleyrand béketervét, meghagyva Franciaország forradalom előtti határait és nagyhatalmi státuszát, senki nem hajlik Edmund Burke bölcsességére: az erő pozíciójából méltányos békét kell kötni!

Olyan kompromisszumos békét, mely mindkét felet kielégíti, mert bizonyos mértékig mindkét fél (ha nem is teljes) sikerként élheti meg (és adhatja el)!

Ezzel lehet mindenfajta revans-szándéknak elejét venni, és tartós békére szert tenni!

Ám az is valószínű, hogy a jelen háborút illetően nem léteznek mindkét felet kielégítő kompromisszumos megoldások. Akkor pedig Ukrajna ráfázik!