A magyar gazdaság háromnegyed éve recesszióban van, azaz a kibocsátása (a GDP) folyamatosan esik az előző negyedévhez képest. Erre utoljára a 2008-2009-es válság idején volt példa, igaz, a visszaesés szerencsére sokkal kisebb mértékű az akkorinál.
Hasonló időtávon leginkább talán 2012-höz lehet hasonlítani a mostani helyzetet, nemcsak a visszaesés mértéke miatt, hanem mert legalább annyira a magyar gazdaságpolitika állította elő a recessziót, mint külső tényezők. Külföldről akkor az eurózóna-válság hatásai gyűrűztek be, a kormány pedig átfogó megszorítást hajtott végre (Széll Kálmán Terv), mert ki akart szabadulni az uniós túlzottdeficit-eljárás alól, és a válság után még épp csak talpra álló gazdaságot ismét recesszióba lökte.
Ezúttal a koronavírus-járvány után kifejezetten gyors volt a gazdasági fellendülés, ám ez nem kis részben annak volt köszönhető, hogy a kormány és a jegybank közös erővel túlfűtötte a gazdaságot a költségvetési hiány elengedésével (szja-visszatérítés, fegyverpénz, 13. havi nyugdíj teljes kifizetése) és kiterjedt gazdaságösztönző programokkal. Ezzel olyan egyensúlytalanság állt elő, amelyet valószínűleg a háború és az energiaárak elszállás nélkül sem lett volna könnyű kezelni, ezekkel együtt azonban csak megszorítások révén (kata részleges megszüntetése, rezsicsökkentés visszavágása, megtakarítások megadóztatása, egyes család- és otthonteremtési támogatások kivezetése) lehetséges.
A gazdaság túlfűtésének következménye lett az Európa-bajnok, 25 százalék fölött tetőző infláció, aminek nyomán a bérek vásárlóértéke hónapok óta csökken, ami a megszorításokkal együtt elvezetett a lakossági kereslet összeomlásához. Ennek leglátványosabb jele a kiskereskedelmi forgalom zuhanása, de a hatások tetten érhetők az ingatlanpiactól az építőiparon át a turizmusig.
Ráadásul vannak olyan kevésbé szem előtt lévő mutatók, amelyek arra utalnak, hogy folytatódhat a gazdaság lejtmenete, és ezek alapján azt sem lehet kizárni, hogy még nem értük el a gödör alját. Az egyik ilyen a feldolgozóipari beszerzési menedzserindex (bmi), amely óriásit zuhant júniusban, és 2021 tavasza óta először került recessziós tartományba. Ezt a vállalatvezetői várakozásokat tükröző mutatót* azért szokták figyelni, mert elvileg ez mutatja leggyorsabban a gazdasági folyamatokat, még mielőtt a KSH közölné az ipari termelési adatot. Azért csak elvileg, mert a június előtti hónapokban olyan magas értéket mutatott (különösen áprilisban), amit egyáltalán nem igazolt az ipari termelési adat. Ha esetleg még mindig felfelé téved a bmi, akkor nagyon nagy baj van a magyar iparban.
Elvileg létezik ennél jobb és még gyorsabb mutató, mert a Pénzügyminisztérium a járvány alatt elkezdte kiszámítani az úgynevezett heti gazdasági indexet olyan napi vagy heti rendszerességgel – részben csak számára – elérhető mutatók felhasználásával, mint az online pénztárgépek forgalma, az áramfelhasználás, a légi forgalom, az útdíjbevétel vagy egyes (például hotelek és éttermek iránti) Google-keresések gyakorisága. A járvány évei alatt ennek az értékéről Varga Mihály pénzügyminiszter viszonylag rendszeresen beszámolt a Facebook-oldalán, idén azonban egyetlen ilyen bejegyzése sem volt. Tárcája legutóbb az első negyedéves GDP-adat közlésekor adott ki a gazdasági növekedéssel kapcsolatos közleményt, amelyben azt írta, hogy a következő negyedévekben már folytatódhat a bővülés, és – hivatkozva az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap legfrissebb előrejelzésére – a magyar gazdaság idén elkerüli a recessziót. (A második negyedéves GDP-adatot augusztus 16-án teszi közzé a KSH.)
Ha még mindig elkészítik ezt az indexet a Pénzügyminisztériumban, valószínűleg nem látnak túl sok kedvező alapadatot hozzá. Erre utal a minapi vita, amely arról szólt, hogy bezuhant-e 30-40 százalékkal a turisztikai forgalom a Balatonnál, vagy csak egy kicsit csökkent. A díjköteles utak forgalma is visszaesett, tavasz végéig a személyautóké mintegy 5, a teherautóké pedig közel 12 százalékkal 2022 azonos időszakához képest.
Az előbbire Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője is felhívta a figyelmet a májusi kiskereskedelmi adat kapcsán: „elértünk arra a pontra, ahol a lakosság immáron a gépjármű használatát is elkezdhette visszafogni a spórolás jegyében”. Ráadásul úgy, hogy közben csúcsokat döntenek a mindennapi megélhetés miatt kényszerből igénybe vett folyószámla- és hitelkártya-tartozások.
Utoljára 2013-ban volt példa arra, hogy a folyószámlahitelek állománya hét egymást követő hónapban is emelkedést mutasson – a keretek kihasználása tavaly november óta folyamatos növekedést mutat éves bázison. Ennél is aggasztóbb, hogy 2015 februárja óta nem volt olyan magas a lakosság hitelkártya-tartozása, mint idén májusban: a kártyabirtokosok 146 milliárd forinttal tartoztak a hónap végén a bankjuknak
– írta a napokban Gergely Péter, a Biztosdöntés.hu pénzügyi szakértője.
A fuvarozás forgalma pedig leginkább az ipar és a kiskereskedelem már említett gyengélkedésével függhet össze. „Vannak olyan piaci szereplők hazánkban, ahol az első negyedév végén nagyjából 30 százalékos visszaesés volt tapasztalható a közúti árufuvarozás volumenében. A statisztika azóta tovább romlott, és jelenleg ott tart, hogy egyes cégeknél nagyságrendileg 50 százalékos visszaesés is tapasztalható e téren” – mondta nemrég Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület elnöke.
A problémát mutatják a KSH adatai is, az áruszállítás visszaesése már az első negyedévben megközelítette a járvány 2020-as mélypontján tapasztaltat:
Fent és lent
Ilyen mutatók mellett az a csoda, hogy az elemzők többsége a gazdasági helyzet fokozatos javulására számít, eltérés leginkább ennek a mértékében mutatkozik. Az optimistábbak közé tartozó Suppan Gergely, az MBH Bank vezető elemzője például nemrég arról beszélt, hogy a magyar gazdaság pozitív fordulóponthoz ért az inflációban, külső egyensúlyban, a kamatoknál és a növekedésben is. Az utóbbit illetően fenntartotta idénre az egy százalékos növekedési prognózisát, de a korábban várttól eltérő szerkezetben: csökken a fogyasztás szerepe, a növekedést a mezőgazdaság és az export húzhatja.
Az utóbbival kapcsolatban ugyanakkor Virovácz Péter a májusi ipari adat megjelenése után azt vetette fel, nagy kérdés, hogy az export lendülete meddig tarthat ki, mert a legfrissebb globális felmérések azt mutatják, hogy világszerte ismét gyengül a feldolgozóipari teljesítmény, és egyre inkább csökken a rendelésállomány. Ezért ő arra számít, hogy idén nem sikerül idehaza elérni a 2022-es ipari kibocsátási szintet. „Ezzel szemben a mezőgazdasági teljesítmény rendkívül pozitív lehet, részben az eddigi kedvező időjárás miatt, részben pedig a tavalyi extrém alacsony bázis következtében. Ez pedig pont elegendő lehet arra, hogy a gyenge ipari és kiskereskedelmi teljesítményt ellensúlyozva kihúzza a magyar gazdaságot a technikai recesszióból a második negyedévben” – tette hozzá.
Az export azért is kardinális kérdés, mert ahogy az MNB legutóbbi Inflációs jelentése megállapította, a belföldre értékesítő ágazatok esetében az ipari kibocsátás tavaly szeptember óta folyamatosan csökken. Az exportra termelő vállalatok esetében a jelentős lassulás ellenére is bővülni tudott a termelés az év első három hónapjában, áprilisban azonban már csökkent a kibocsátás. Az utóbbit májusban sikerült ismét enyhe pluszba fordítani, szokás szerint a jármű- és akkumulátorgyártásnak köszönhetően.
A hogyan tovább kérdését érintette Suppan Gergely is, mondván, az ipar beszerzési menedzserindexei már a mélyben vannak egy ideje sok európai országban, és az a kérdés, hogy ezek korrigálnak-e felfelé a szolgáltatásokhoz, vagy az utóbbiak enyhe lejtmenete folytatódik, és lent találkoznak. Sok szektorban vannak lefelé mutató kockázatok – tette hozzá.
Valaki elszáll
A fentiekből sötét közeljövő körvonalazódik, így kérdés, hogy miért vannak a kormány plusz 1,5 százalékos kincstári optimizmusán túl is 0 feletti GDP-előrejelzések idénre. A mezőgazdaságon kívül az egyik ilyen ok a munkaerőpiac állapota, a kilenc hónapnyi recesszióhoz képest ugyanis alig emelkedett a munkanélküliség, sok vállalat valószínűleg nem felejtette el, hogy milyen nehezen talált újra embereket a járványban végrehajtott leépítések után. Így a keresletet csak a fizetések elinflálódása fogta vissza, nem az, hogy tömegek vesztették el teljesen a megélhetésüket.
Ezzel függ össze, hogy ha megvalósul az infláció várt gyors csökkenése az év végéig, akkor ősztől az eddigi visszaesés helyett már nőni fog a bérek reálértéke, ami serkentheti a fogyasztást. Emellett az MNB is tovább csökkentheti az irányadó kamatszintet, amely a gazdaságba begyűrűzve (hitelkamatok) serkentheti a beruházásokat és a fogyasztást is. Nem kis részben ezekből fakadnak a nagyon szépre belőtt jövő évi növekedési várakozások.
Kérdés, mi történik akkor, ha ez szembetalálkozik az egyre gyengébb globális – benne a német – konjunktúrával. A válasz talán valami olyasmi lehet, mint 2012-ben, amikor a visszaesésből aránylag lassan állt talpra a gazdaság, csak 2013 közepétől vett igazán lendületet – nem kis részben az uniós pénzek felpörgetett felhasználásának köszönhetően. Ez a receptet is megadhatná a kormánynak a cselekvéshez a mostani helyzetben, fontos különbség azonban, hogy az eltelt tíz év alatt előrehaladt a jogállamiság, a fékek és ellensúlyok leépítése, és az Európai Unió döntéshozói is kiismerték a magyar kormány módszereit. Így egyelőre teljesen bizonytalan, hogy az uniós források mekkora részéhez férhet hozzá Magyarország, és mikor.
Talán az a legvalószínűbb, hogy bármikor is indul a kilábalás, az egy ideig egyenetlen lesz, azaz lesznek olyan szektorok, amelyek ebben élen járnak, és olyanok, amelyek alaposan lemaradnak – nem kizárt, hogy pont azok, amelyek jelenleg is rosszul állnak. De még az egyes vállalatok között is lesznek ilyen különbségek, az iparban például az alapján, hogy milyen hosszú ideig ragadnak benne a magas energiaárakban. Ha pedig egyszer kifutnak a kedvezményes kormányzati hitelprogramok, a gyengélkedők egy része el is hullhat. (g7.hu)
