Külön kormánybiztos felel majd a fővárossal folytatott tárgyalásokért.
A Rákosrendezővel kapcsolatos tárgyalásokat a fővárossal az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) végzi majd, a feladatért külön kormánybiztos felel majd – mondta Lázár János keddi sajtótájékoztatóján Sopronban.
Lázár szerint a terület adásvételi szerződése mellett az egyik legfontosabb kérdés a jelenlegi állapotok felszámolása. Ehhez együttműködésre van szükség a kormány és a főváros között – mondta a miniszter. Lázár azt mondta, miniszteri biztost fog kijelölni a tárgyalások lefolytatására és a tárca különböző feladatainak összefogására.
Lázár felháborítónak tartja, hogy a „belváros szívében 330 ezer köbméternyi szemét van.” A kormány minden adminisztratív segítséget megad a hulladék elszállításához, és amint bejegyzik a főváros tulajdonjogát, másnap el kell kezdődnie a szemét elszállításának – mondta Lázár.
„Készek vagyunk mi is ebben természetesen részt venni, de amiben nem tudunk engedni az az, hogy a területről a hulladékot az új tulajdonosnak úgy, ahogy ezt az arab befektető megtette volna, az adásvételi szerződés megkötését követően azonnal meg kell kezdeni elszállítani” – mondta a miniszter. Hogy ezt miből fogják finanszírozni, az szerinte már nem a minisztérium dolga. (Telex)