Az lenne az egészséges, ha nem lennének hasonló árkok – mondja Tóth Barnabás filmrendező a Magyar Hangnak adott interjúban arra a kérdésre, nem tapasztalja-e az erős szakmai megosztottságot.
A Mesterjátszma alkotója szerint jobb volna, ha nem lenne az, hogy ha valaki kap, akkor már oda tartozik, ha meg nem, akkor ide. – Csomóan azért nem kapnak, mert nem jók, vagy épp azért igen, mert jók. Nem lehet teljesen kettéválasztani a dolgokat. És egyre többen találnak módot arra, hogy korrekt költségvetésű, egész szép kiállítású filmeket csináljanak. Olyan fajta cenzúra nincs, hogy nem mutathatod be, nem csinálhatod meg. Ellenben nem adnak állami pénzt rá. Ez még nem a szocializmus, amikor be is tiltottak filmeket. A kimeneti oldalon nincs cenzúra. Biztos van persze, aki úgy gondolkodik, hogy ha kaptál pénzt, akkor te is oda tartozol. Ha valamitől elhatárolódsz, akkor rögtön a másik oldalra raknak. Ebből igyekszem kimaradni, és sehová nem tartozni – mondja a rendező.
Szóba került az '56-os filmekre jellemző egyértelmű felosztás, a hős és gazember szembeállítása is. – Ezt amiatt nem bánom, mert úgy érzem, 1956 volt az utolsó történelmi esemény Magyarországon, amikor kristálytisztán elvált, kinek van igaza. Pontosan lehetett tudni, ki az elnyomó, ki a szabadságharcos. (…) Nyilván a különböző diktatúrák eltérő prizmákon át nézik, ahogy azt a mostani orosz tankönyv esetében is látjuk. De azért nagyon nehéz Magyarországon ma úgy beszélni 56-ról, hogy ne a forradalmárok legyenek az igazi hősök. Nekem tetszik ez a kiindulási alap, mert erre lehet építeni egy mesét, biztos bázist. Bosszant is, amikor elkezdik ide-oda magyarázni, belehazudni az egészbe. Nekem ez olyan, mint a partraszállás Normandiában. Tiszta sor. Tudom, ki a boszorkány, és tudom, ki a Jancsi – fejtette ki a Magyar Hang interjújában a rendező.