Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Nagy István elmondta, mi vár 2024-ben a magyar gazdákra

Gazdaság
2023.12.31.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print
1

A termelővédelmi törvény, amiben a szerződéses rendszereket szabályozzák, lesz az első nagy tavaszi törvény - jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Kiemelte, azt akarják ezzel elérni, hogy amikor valaki eldug egy tormagyökeret vagy elültet egy szem krumplit, vagy elveti a búzát, tudja, hogy amikor majd eladja, a törvények az eddigieknél is nagyobb erővel védik meg akkor, ha tisztességtelenül szerződnének vagy viselkednének vele a nála erősebb piaci szereplők. A tárcavezető beszélt többek között arról is, hogy változtatni kell a gabonatermesztésben és a vetőmagtermelésben is, emellett nem elkerülhető egy következő lépés sem: váltsunk fajtakultúrát.

Jelentős kihívásokkal teli évet zártunk, ugyanakkor nagyon érdekes, hogy ha az adatok mögé nézünk, akkor azt látjuk, hogy milyen jó számaink vannak, és a nehézségek dacára micsoda eredményeket sikerült elérnünk. Például: szeptember végére már elértük a 9,9 milliárd eurós export-árbevételt, holott az ukrán gabona okozta piaci nehézségek miatt a közvélekedés inkább annak csökkenését valószínűsítette. Ez biztató, és egyben azt is jelzi, hogy jó úton haladunk célunk felé, hogy 2030-ig 15 milliárdra emeljük a külpiacokon értékesített mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek értékét. Az exportnál fontos kiemelni, hogy 2023-ban a feldolgozott takarmány exportértéke utolérte a gabonafélékét. Ezt fordulatnak érzem, és nem csak azért, mert ilyen még soha nem fordult elő, hanem azért, mert ez az is jelenti: van perspektívája a feldolgozott minőségi magyar árunak

- mondta a vg.hu-nak Nagy István. Hangsúlyozta, egy fő szabály van, mégpedig az, hogy változnunk kell. A gabonatermesztésben például az lehet egyik első lépés, hogy minimum 15 százalék fehérjetartalmú búzát állítsunk elő, mert arra most is van piac. Vagyis a piaci igényeket figyelembe véve, minőségi terméket kell előállítani. Ha ezt már tudjuk, érdemes erősíteni a vetőmagtermesztést. Nem elkerülhető azonban egy következő lépés sem: váltsunk fajtakultúrát.

Már vannak olyan termelők, akik cserélgetik a kukoricát cirokra, de én azt gondolom, érdemes lenne meghirdetni, hogy 2030-ra legyünk önellátóak burgonyából és hagymából, teremtsük meg ehhez a piaci lehetőségeket. Támogatásokkal is erősítjük a termelési rendszereket és az integrációkat, és reményeim szerint növekszik például a szántóföldi zöldségtermesztés területe, megtámogatva természetesen az öntözési beruházásokkal. Ennek keretében újra elő kell venni a zöldborsó- a csemegekukorica- és a paradicsomtermelést. Fontos azonban, hogy ezekhez meglegyen a szerződéses háttér. 

Az agrárminiszter közölte, az egyik legnagyobb ugrást a szántóföldi zöldségtermelésben lehet várni, mert ott le vagyunk maradva, hiszen nincs meg az infrastrukturális háttér, mert az agrárium nem követte azt, hogy változnak a fogyasztói szokások, hogy az emberek otthon már nem tárolnak több láda almát, zsákszámra krumplit és répát. Közölte, figyelni fognak arra, hogy azoknak adjanak leginkább segítséget, akik felvállalják az integrációt, illetve a fogyasztói igényeknek megfelelően készítik elő és csomagolják az árut.

Az állattenyésztésnél is nagy lépést várok. Nyugat-Európában ezen a területen leépülés zajlik, felszámolják az állattartó telepeket, én pedig nagyon remélem, hogy ezt a piaci részt mi ki tudjuk használni. A magyar mezőgazdaság mérete lehetővé teszi a rugalmasságot, reagálni tudunk akár a paleokultúrát vagy gluténmentes ételeket preferáló divatra is. A kis ágazatokban is jók vagyunk ezért, a húsgalamb-termelésünk például az épülő a vágóhíddal és a támogatási konstrukciókkal szintén eredményes lehet.

(Agrárszektor)

Címlapkép forrása: Nagy István Facebook-oldala
GABONA
állattenyésztés
búza
KUKORICA
ÉLELMISZER
export
MEZŐGAZDASÁG
vetőmag
ÉLELMISZERIPAR
zöldség
AGRÁRIUM
zöldségtermesztés
gabonatermelés
gabonatermesztés
vetőmagtermelés
kukoricatermesztés
Nagy István
cirok
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2023.12.31. - 08:19
1
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • Újabb frontot nyit a kormány? Most Horvátországnak szóltak be kőkeményen

    Újabb frontot nyit a kormány? Most Horvátországnak szóltak be kőkeményen

  • Itt egy ábra, amiből sokat megérthetsz abból, mi folyik a magyar gazdaságban

    Itt egy ábra, amiből sokat megérthetsz abból, mi folyik a magyar gazdaságban

  • Orbán Ráhel: Sokat beszélünk arról, hogy kié a reptér, de itt is csak van egy befektető, mint minden üzletben

    Orbán Ráhel: Sokat beszélünk arról, hogy kié a reptér, de itt is csak van egy befektető, mint minden üzletben

  • Megrázó és segélykiáltó levelet tett közzé Hadházy Ákos

    Megrázó és segélykiáltó levelet tett közzé Hadházy Ákos

  • Hetek óta nem működik a gyógyszertárak közgyógyjogosultság-lekérdezési rendszere

    Hetek óta nem működik a gyógyszertárak közgyógyjogosultság-lekérdezési rendszere

  • Szülők a katonák iskolába vezénylése ellen: kiáltvány, 40 kérdés

    Szülők a katonák iskolába vezénylése ellen: kiáltvány, 40 kérdés

  • Pintér Sándortól levélben kért magyarázatot az oroszok vízumszerzését könnyítő magyar szabályozásra az uniós belügyi biztos

    Pintér Sándortól levélben kért magyarázatot az oroszok vízumszerzését könnyítő magyar szabályozásra az uniós belügyi biztos

  • Simonka mindenkit le akar győzni

    Simonka mindenkit le akar győzni

  • Zárt ajtók mögött találkozott Karácsony Gergely és Magyar Péter, legalább abban sikerült megegyezniük, hogy egyelőre senki nem mond semmit

    Zárt ajtók mögött találkozott Karácsony Gergely és Magyar Péter, legalább abban sikerült megegyezniük, hogy egyelőre senki nem mond semmit

  • Díszpolgári címet kap Kós Hubert

    Díszpolgári címet kap Kós Hubert

  • Kiegészítő jegy helyett helyjegy: augusztus 1-től már a MÁV appban is megvásárolható a Volánbusz egyes járataira

    Kiegészítő jegy helyett helyjegy: augusztus 1-től már a MÁV appban is megvásárolható a Volánbusz egyes járataira

  • Előkerült Szentkirályi Alexandra, a Magyar–Karácsony találkozóval poénkodott

    Előkerült Szentkirályi Alexandra, a Magyar–Karácsony találkozóval poénkodott

  • 40 milliót kapott Bayer Zsolt a Szerencsejáték Zrt.-től egy Mongóliáról szóló sorozatra

    40 milliót kapott Bayer Zsolt a Szerencsejáték Zrt.-től egy Mongóliáról szóló sorozatra

  • Hüledeznek a magyarok több alapélelmiszer hirtelen drágulásán, mi történhetett?

    Hüledeznek a magyarok több alapélelmiszer hirtelen drágulásán, mi történhetett?

  • Puzsér Róbert: Nem térek ki az ütés elől

    Puzsér Róbert: Nem térek ki az ütés elől

  • Három "érdekes" történet Párizsból

    Három "érdekes" történet Párizsból

  • Klíma helyett zongora

    Klíma helyett zongora

  • Törvénytelen blokkolás

    Törvénytelen blokkolás

  • Megvan az első magyar arany: Kós Hubert olimpiai bajnok!

    Megvan az első magyar arany: Kós Hubert olimpiai bajnok!

  • Változékonyabb idővel indul a nyár utolsó hónapja

    Változékonyabb idővel indul a nyár utolsó hónapja

  • Megérkezett a Paks II. Atomerőmű 5. blokk zónaolvadék-csapdája

    Megérkezett a Paks II. Atomerőmű 5. blokk zónaolvadék-csapdája

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element