Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

A kampányvonat

Vélemény
2023.12.16.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print
28

Szabadka vasúti pályaudvarát, a most felújítás alatt álló vasútállomás épületét 1882. december 5-én avatták fel, illetve adták át az utazóközönségnek. 

Az akkori vasútfejlesztés keretében épült ki az egykori Osztrák–Magyar Monarchia egyik legnagyobb városában a vasút, amely igazi fellendülést hozott a vidék lakossága számára. Szegedről érkezett az első gőzmozdony, és a történelem során később számos államfő is megfordult az épületben. Na és a legendás Orient expressz útvonala is érintette a várost.

A villamosvonat

Szeged és Szabadka között amúgy nyolc éve nem jártak a vonatok, de legalább felújították a vasúti pályát, egy ideje már közlekedtek rajta a tehervagonokat vontató mozdonyok. Megújult és megszépült több apró vasútállomás, így a palicsi, a hajdújárási, királyhalmi és a horgosi épület is. A magyar és szerb illetékesek egyeztettek a menetrend kapcsán, hiszen a 141 évvel ezelőtti helyzet annyiban is változott, hogy most országhatár húzódik a két testvérváros között. Meg egy magas dupla kerítés is nyolc esztendeje az errefelé kóborló migránsok miatt.

Aztán híre ment, hogy a lehető legrövidebb idő alatt ér el majd a vonat a célállomásra, a maximálisra csökken a határőrizet és a vámszervek munkája miatti várakozás. Ellentmondó, de rendkívül biztató híreket hallhattunk a vonat menetsebességéről, míg aztán robbant az információ: a Hódmezővásárhely és Szeged közötti útvonalon pár éve jól bevált villamosvonat, a Tram-train közlekedik majd a dél-magyarországi és az észak-vajdasági város között is. Lázár János magyar közlekedési miniszter, Hódmezővásárhely korábbi polgármestere jelentette be ezt a hírt, így aztán nem kételkedhettünk annak hitelességében. Ahogy azt is készpénznek vehettük, amit Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter harangozott be október elején: „Október 23-án újraindul a vasúti személyszállítás Szeged és Szabadka között.”

Úgy jártunk azonban, mint a Jereváni Rádió egykori hallgatója évtizedekkel ezelőtt. A jóhiszemű polgár ugyanis megkérdezte a rádióállomás szerkesztőjét, hogy jól értette-e a hírt, miszerint Moszkvában Mercedeseket osztogatnak. A szerkesztő imigyen válaszolt: „Kedves hallgatónk, az ön információi nem egészen pontosak. Valójában nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem Mercedeseket, hanem Volgákat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. A hír egyéb részei stimmelnek.”

A mi esetünkben az derült ki, hogy a magyar oldal késik a villamosítással, így a szerbiai részen hiába készültek el azzal, az országhatáron át csak dízelmozdonyok közlekedhetnek. Egyelőre. Így esett meg velünk, hogy nyolcévnyi kiesést követően az újraindult szerelvény nem villamosvonat, a menetidő nem rövidült jelentősebben, október 23-a helyett csak november 28-án futott be az első vonat a szabadkai pályaudvarnak az építkezés miatt kihelyezett ideiglenes épülete elé. Igaz viszont, hogy ezen az első személyvonaton miniszterek, volt és jelenlegi államtitkárok is utaztak. Meg az elmaradhatatlan televíziós és rádiós csapatok, valamint az írott sajtó képviselői.

A csoda eltarthatósága

Nyolc nappal az első szerelvény Szabadkára érkezése után (nem 1882-ben, hanem 2023-ban) riportműsort hallok a rádióban. Az Újvidéki Rádió délelőtti adásában (még mindig) erről az újraindult vonatról beszélnek. A riporter lelkes, alákérdez a vele együtt utazó tisztségviselőknek, illetve politikusoknak. Mindannyian áradoznak, dicsérik a megvalósult projektet, egymást túllicitálva magasztalják a két ország és a két nép közötti baráti viszonyt, a lendületesen fejlődő együttműködést. Hangsúlyozzák a várható gazdasági hasznát is ennek a beruházásnak (a nyolc kiesett esztendőt és az emiatt elmaradt kölcsönös hasznot nem említik), hiszen a vasúti teherszállítás környezetkímélő, olcsóbb is, mint a közúti, és – nem utolsósorban – említik a határ menti két régió polgárait. Akik most ismét rövidebb idő alatt, kényelmesen juthatnak el rokonaikhoz és barátaikhoz. Egyik-másik lelkes interjúalany megemlíti az ingázókat, akik ugyancsak kedvezőbb helyzetbe kerülnek. Igaz, hogy az első vonat reggel 5 óra után Szegedről indul Szabadka felé, az ingázók pedig az ellenkező irányba tartanak, de ezt a kérdést senki sem feszegeti. Fontos, hogy a menetrendet is sikerült egyeztetnie a két félnek.

Az egyik illusztris utas aztán kikotyogja: a szerbiai választási kampány miatt indult meg a vasúti személyforgalom Szeged és Szabadka között éppen most, átmenetileg dízelmozdonyokkal, amíg a magyar oldalon be nem fejezik a villamosvezetékek szerelését. A magyar közlekedési miniszter aztán szinte a teljes napot Vajdaságban, a VMSZ pártrendezvényein töltötte, beszélt azokon, lelkesítette az itteni választópolgárokat. Ahogy azt minisztertársa, a magyar külügyek irányítója tette tavaly Belgrádban, a Szerb Haladó Párt nagygyűlésén. Igaz, hogy kiadós orosz beütéssel próbált meg szerbül szólni az emberekhez, de azok megértették, és méltányolták igyekezetét.

A rádió pedig, amely elvileg közszolgálati adó, miért adta le ezt a riportműsort, amely tömény propagandának számít egy héttel az esemény után? Nyilván azért, mert hisz a pártpropaganda erejében, a hallgatóság meggyőzhetőségében. Abban, hogy az ismétlés a tudás anyja, és hátha akad még polgár, aki nem hallotta az eredeti adást. Az Újvidéki Rádió egyébként is gyakran ismétli saját műsorait, aminek okairól hosszabb elemzést kellene készíteni. Olyat, amely foglalkozna például az alkalmazotti létszám folyamatos csökkentésével.

Addig is eleget kell azonban tenni az elvárásoknak, akár egy vonat újraindulásából is lehet egy-két héten át optimizmust sugározni. Az ilyen áru tartós, eltarthatóságában nem kell kételkedni. Így lett az aranykor kampányvonata 2023-ban a Szeged és Szabadka közötti újraindult járat.

(Németh János/Szabad Magyar Szó)

Címlapkép forrása: Szabad Magyar Szó
vasút
SZEGED
SZABADKA
vasútvonal
felújítás
újraindítás
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2023.12.16. - 05:53
28
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

  • Bíznak a magyarok az ellenzéki összefogásban, de a DK egy hangos kisebbsége hallani sem akar róla

    Bíznak a magyarok az ellenzéki összefogásban, de a DK egy hangos kisebbsége hallani sem akar róla

  • Erre nem számítottunk - megtorpant az online kiskereskedelem

    Erre nem számítottunk - megtorpant az online kiskereskedelem

  • Eddig 53 milliárdba került egy palota építése az adófizetőknek és egyelőre funkciója sincs

    Eddig 53 milliárdba került egy palota építése az adófizetőknek és egyelőre funkciója sincs

  • Akár maradhat is a magyar kormányfő Pozsonyban

    Akár maradhat is a magyar kormányfő Pozsonyban

  • Életre is utalható jeleket talált a NASA

    Életre is utalható jeleket talált a NASA

  • Ungár Péter: véget kell vetni a hisztérikus ellenzéki politikának

    Ungár Péter: véget kell vetni a hisztérikus ellenzéki politikának

  • Komoly gondok vannak Németországban, cudar jövő fenyeget

    Komoly gondok vannak Németországban, cudar jövő fenyeget

  • Meglepő következménye van a melegnek a repülésre nézve

    Meglepő következménye van a melegnek a repülésre nézve

  • Az azeri államfő telefonon kért bocsánatot a megölt orosz békefenntartók miatt

    Az azeri államfő telefonon kért bocsánatot a megölt orosz békefenntartók miatt

  • A Btk. módosítására készül a Fidesz, hogy megnehezítse a „külföldről finanszírozott” újságírók és civilek életét

    A Btk. módosítására készül a Fidesz, hogy megnehezítse a „külföldről finanszírozott” újságírók és civilek életét

  • Ez nem egy rossz álom, amit könnyen kialszik a magyar gazdaság

    Ez nem egy rossz álom, amit könnyen kialszik a magyar gazdaság

  • Újabb milliárdokkal támogatták meg a 14 kilométeres Szeged–Röszke-vasútvonal költségvetését

    Újabb milliárdokkal támogatták meg a 14 kilométeres Szeged–Röszke-vasútvonal költségvetését

  • Felújítás MÁV-módra: a Budapest–Belgrád építéséről átvittek mindent a győri vonalhoz

    Felújítás MÁV-módra: a Budapest–Belgrád építéséről átvittek mindent a győri vonalhoz

  • Egy csipetnyi szeretet "kéretlenül" - Ételosztás Debrecenben

    Egy csipetnyi szeretet "kéretlenül" - Ételosztás Debrecenben

  • Utolsó napjához érkezett a szeptemberi hőhullám

    Utolsó napjához érkezett a szeptemberi hőhullám

  • Az esztergomi robbantó flexszel indult egy gázpalack felé, a detonáció következtében a TEK-esek 8-10 métert repültek

    Az esztergomi robbantó flexszel indult egy gázpalack felé, a detonáció következtében a TEK-esek 8-10 métert repültek

  • Idén is neves nemzetközi előadók a Budapest Fórumon

    Idén is neves nemzetközi előadók a Budapest Fórumon

  • Hősi halottá nyilvánították az esztergomi robbantásban életét vesztő Kónya Gábor Lajost

    Hősi halottá nyilvánították az esztergomi robbantásban életét vesztő Kónya Gábor Lajost

  • Vonatpótlás a Zürich-Budapest járaton, de még hogy

    Vonatpótlás a Zürich-Budapest járaton, de még hogy

  • Kijev mégsem pereli be Szlovákiát, Magyarországról nincs információ

    Kijev mégsem pereli be Szlovákiát, Magyarországról nincs információ

  • Visszavonta alsózsolcai engedélykérelmét az akkumulátor-ipari cég

    Visszavonta alsózsolcai engedélykérelmét az akkumulátor-ipari cég

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element