Vízvisszatartási "feladvány": a kanyarulatok átvágásával kezdődtek a problémák, de volna megoldás
A nagy folyók árterületei a Föld legveszélyeztetettebb ökoszisztémái közé tartoznak, és használatuk a jövőben várhatóan tovább növekszik, a megőrzésükhöz vagy helyreállításukhoz fontos megismerni, hogy miként alakultak át az emberi tájhasználat hatására – hangsúlyozta Erős Tibor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet igazgatója, a kutatás vezetője.
"Érdekes látni, hogy míg a XVIII. században a Duna a már mentett oldalon található nagybaracskai ágrendszerben és a mai Ferenc-csatorna rendszerében folyt, és például nagyon távol Mohácstól, azonban a második Habsburg katonai felmérés idején egyértelműen látszik, hogy már a jelenlegi mederben folyik, tehát a Mohács melletti mederben. Sőt az eredmények végül is megmutatták, hogy a vizes élőhelyek összterülete a térképek tanúsága szerint mintegy az ötödére csökkent, és jelentősen változott a a folyami ártéri élőhelytípusok nagysága és összetétele is" – fogalmazott az InfoRádióban Erős Tibor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet igazgatója
A munka egy térképezési feladat végrehajtása volt, emellett még a tanulmányban a Duna-Dráva Nemzeti Park szakembereivel együtt értékelték, hogy melyek a legértékesebb élőhelyek a megőrzésre.
"A magyarországi Duna-szakaszon kiemelkedően jelentős a gemenci ártér, ahová egyébként szabadon lehet kirándulni és kék turistaösvény is vezet; itt nagyon értékes folyami élőhelyek találhatók, tehát a hidrológiai grádiens minden szegmensét lefedik ezek az élőhelyek. Én nagyon javaslom, hogy kiránduljanak el és nézzék meg, mert a holt medrektől kezdve az összekötő mellékágakig mindenféle élőhelytípusok megtalálhatók. Láthatnak nagyon sokféle vízimadarat, hódot és még a régi ártéri élőhelyek utolsó fennmaradt maradványait" – mutatott rá.
A Duna medrének süllyedése és a mellékágrendszer feltöltődési folyamatai miatt szükséges, de nem elégséges egy egy mellékág helyreállítása vagy kotrása, ahogy a szakemberek hangsúlyozzák is: átfogó restaurációs tervre van szükség.
"Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az egész Alsó-Duna-szakaszt meg kellene célozni. Miért is kell kivezetni a vizet a mellékágakba? Mert ez jelentősen csökkentheti a medersüllyedési folyamatokat, másrészt így végül is csökken az ártéri, sőt a távolabbi területek kiszáradása is, nő a vízvisszatartás, ami kiemelten fontos lesz a várható aszályos évtizedekben."
Továbbá növekedne a vízi élőhelyek sokfélesége és biodiverzitása is, ami meg már természetvédelmi szempontból is fontos.
"Sokan szokták kérdezni, hogy miért is csökken a meder, ami miatt fontos a mellékágrendszerben is gondolkozunk; ez végül is egy hosszabb, évtizedekre visszanyúló folyamatnak az eredménye, sőt ha még korábbra tekintünk, a múltbeli folyamszabályozások miatt levágták a kanyarulatokat, ezt igazolják végül is a historikus térképeink, a kiegyenesedett mederben sokkal gyorsabban és nagyobb erővel megy le a víz, ami mélyíti a medret. Biztos, hogy tényleg nagyobb léptékű tájtervezésre van szükség, amiben együttműködés szükséges a vízügyi szervezetek és a nemzeti parkok között, de a civil szervezetek és a kutatók között is, hogy ezeket a feladatokat megoldják" – foglalta össze Erős Tibor. (Infostart)