Bár az egykori orosházi kézilabdaklubnak tetemes mennyiségű szabálytalanul felhasznált tao-támogatást kellene visszafizetnie, az ellenőrzésért felelős sportállamtitkárság sehogy sem hajlandó részleteket elárulni az ügyről.
A legfőbb ügyész után a honvédelmi miniszterhez fordult Tóth Bertalan MSZP-s parlamenti képviselő a milliárdos orosházi kézilabdabukta miatt, a válasz azonban nem vitt közelebb az ügy megoldásához.
Korábban több cikkben is foglalkoztunk azzal, hogy látszólag minden előzmény nélkül 2022 nyarán összeomlott a korábban sokáig a NB I-ben vitézkedő, utóbb már csak a másodosztályban szereplő Orosházi Férfi Kézilabda Egyesület (OFKSE). Mint a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága által rendelkezésünkre bocsátott dokumentumok alapján megírtuk, kamatokkal együtt 1,3 milliárd forintot kellene visszafizetnie a klubnak a tao-támogatások szabálytalan felhasználása miatt.
A végrehajtási határozatok és hitelezői igények sokasága nyomán tavaly nyáron a Gyulai Törvényszék elrendelte az orosházi kézilabda klub felszámolását is. Az ügyben a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága is nyomozást folytat, de eddigi kérdéseinkre mindannyiszor azt válaszolták, hogy még tart a nyomozás, és az idevágó jogszabályokra és a nyomozás érdekeire hivatkozva egyelőre nem közölhetnek többet.
Tóth Bertalan cikkeink nyomán korábban Polt péter legfőbb ügyészt is megkereste egy írásbeli kérdéssel, hogy megtudja, hogy állnak a nyomozások, gyanúsítanak-e valakit bűncselekménnyel az ügyben, Polt azonban azt írta, hogy „az Orosházi Férfi Kézilabda Sportegyegyesületet érintően nem indult büntetőeljárás”, de Tóth kérdését feljelentésént értékeli, és azt továbbítja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságának. Akkor ismét megkerestük a NAV helyi igazgatóságát, amely azonban ismételten megerősítette, hogy ők nyomoznak az ügyben.
Polt Péter után Tóth Bertalan Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek is feltett egy írásbeli kérdést arról, hogy tettek-e feljelentést az Orosházi Férfi Kézilabda Sportegyesület körüli visszaélések ügyében, minthogy a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága által egy közérdekű adatigénylés nyomán a Narancs rendelkezésére dokumentumokból derült ki az, hogy a klubnak 1,3 milliárd forintos tao-támogatást kellett volna visszafizetnie. Az államtitkárság lapunk kérdéseire korábban nem reagált.
Tóth a honvédelmi miniszterhez intézett kérdésében kitért arra, hogy Polt válasza szerint az ügyben „nem indult büntetőeljárás”, ezért a politikus vélekedése szerint ez felveti annak lehetőségét, hogy a sportállamtitkárság még nem tett jogi lépéseket a tao-pénzek szabálytalan felhasználásának kivizsgálása ügyében. Az MSZP-s képviselő ezért azt kérdete Szalay-Bobrovniczkytól, hogy milyen bűncselekmények gyanúja merült fel az Orosházi Férfi Kézilabda Sportegyesület működése kapcsán; mekkora összegű kár keletkezett az ügyben; megtették-e feljelentést az ügyet érintő nagyösszegű szabálytalanságok miatt; mit tesznek a hasonló típusú visszaélések felderítéséért?
A képviselő kérdésére a honvédelmi miniszter helyett a parlamenti államtitkára, Vargha Tamás válaszolt, aki viszont a válaszában nem válaszolta meg a feltett kérdéseket.
Vargha ugyanis csak azt írta, hogy a tao-pénzek elszámolásával mindig minden rendben van, idézzük: „Tájékoztatom, hogy a látvány-csapatsport támogatásokra vonatkozó jogszabályok a sportfejlesztési támogatások ellenőrzését, illetve utóellenőrzését jelenleg is előírják. A támogatások kihelyezése és a kihelyezett támogatások elszámolása minden esetben a vonatkozó jogszabályok betartásával és betartatásával történik, ami garantálja, hogy a visszaélések felmerülése esetén a felelős viselje annak jogszerű következményeit."
Vargha a válaszában csak arra nem tért ki, hogy az orosházi esetben kellett-e bármilyen felelősnek viselnie a tao-pénzek szabálytalan felhasználásának következményeit. (Magyar Narancs)