Az amerikai titkosszolgálat jelezte, hogy tudomást szerzett Elon Musk bejegyzéséről, amelyben a milliárdos techmogul azt írta: „senki sem próbálja meg” meggyilkolni Joe Biden amerikai elnököt vagy Kamala Harris alelnököt.
Musk később törölte a posztot, és azzal védekezett, hogy viccnek szánta.
Musk bejegyzése az X-en néhány órával azután jelent meg, hogy merényletet kíséreltek meg Donald Trump ellen floridai golfpályáján.
A bejegyzés nagy felháborodást váltott ki az X felhasználói között, sokan úgy vélték, hogy Musk szavai burkoltan uszítanak az erőszakra Biden és Harris ellen.
A Fehér Ház közleményben ítélte el Musk kijelentését, hangsúlyozva, hogy az ilyen retorika „felelőtlen” és hozzátette: „az erőszakot soha nem szabad támogatni, bátorítani vagy viccet csinálni belőle.”
A titkosszolgálat a BBC megkeresésére megerősítette, hogy tudnak Musk bejegyzéséről, de nem kommentálták az ügyet részletesebben. A szolgálat közleménye szerint azonban „minden, a védett személyeket érintő fenyegetést kivizsgálnak.”
A bejegyzés törlése után Musk újabb tweetben magyarázta meg a történteket: „Az egyik lecke, amit megtanultam, hogy attól, mert egy kis csoportban viccesnek tűnik valami, még nem biztos, hogy az X-en is humorosnak számít.” Későbbi posztjában hozzátette: „A viccek sokkal kevésbé viccesek, ha az emberek nem értik a kontextust.”
Musk, aki nyíltan támogatta Trumpot, többször is élesen kritizálta Bident és Harrist, gyakran posztolt Trump-párti üzeneteket az elmúlt időszakban. (atv.hu)