A Gulyáságyú Média stábja Gödöllőn látogatta meg a melegbotrányba keveredett katolikus pap, Bese Gergő szülői házát.
„Zsarolták!”
A gödöllői családi ház előkertjében a Fatimai Szűzanya kegyszobrának életnagyságú másolata fogadja az érkezőket. A családtagokat nem kell noszogatni, hogy mondják el, amit tudnak az esetről. Főleg Bese Gáborból, Bese Gergő atya négy és fél évvel idősebb bátyjából ömlik a szó, de minden családtag hozzáteszi a magáét.
Szép lassan ennek köszönhetően tudhatunk meg igen aprólékos részleteket arról az estéről, amikor a kérdéses, a (homo)szexualitást nyíltan mutató videók készültek. A családtagok úgy tudják, valakik zsarolták az orgiavideóval a NER-papot.
Bocs!
Kiderül az is, hogy egy meg nem nevezett kommunikációs tanácsadó segített az atyának annak a nyilatkozatnak a megfogalmazásában, amelyet a botrány kirobbanása után tett közzé, és amelyben arról beszélt, hogy rászedték, a naivságát kihasználták és elveszítette a józan ítélőképességét.
Elhangzik az is, volt olyan szándéka, hogy a botrány kirobbanása után bocsánatot kér az LMBTQ közösségtől a korábbi kijelentéseiért, de már „nem mer”, mert tart tőle, hogy „abba is belekötnének”.
Elvárták, hogy melegellenes nyilatkozatokat tegyen
A család szerint sok esetben a Fideszből küldték Bese Gergőt nyilatkozni különböző kormánypárti sajtóorgánumokhoz, televíziókba, és hogy a kormány intézte a médiaszerepeléseit. Szerintük ehhez „vezetői engedélyek” szükségeltettek, de hogy ki volt az atya fideszes „tartótisztje”, azt nem tudják, legalábbis nem árulták el.
Az is elhangzik, hogy az volt az elvárás tőle, hogy melegellenes nyilatkozatokat tegyen.
A családja szerint Bese Gergő csalódott a Fideszben, segítségre, kiállásra számított a kormányoldalról a botrány kirobbanása után.
Pénzügyek
A Válasz Online botrányt kirobbantó cikkében is említett, a Beséékhez köthető egyesületekhez vándorolt 100 millió forintos támogatások kapcsán Bese Gergő családtagjai szerint „mindenről megvannak a számlák”, tudják bizonyítani hogy az eredeti cél szerint kerültek ezek a közpénzek elköltésre.
Ugyanakkor azt azért elismerték, hogy könnyebb volt úgy sikeresnek lenni az állami pályázatokon, hogy „NER-es papként” indult.
Erős kijelentések a videóinterjúban
- „Olyan szép barátnői voltak!”
- „Ha közszereplő vagyok, nem veszem fel, hogy d*gok.”
- „Kábítószert adhattak neki.”
- „Azért beszélt a melegek ellen, mert a kormány is melegellenes, ezt várták el tőle.”
- „A Fidesz kihasználta őt és ennek a levét isszuk.”
- „Az öcsém nem követett el törvénybeütközőt.”
- „El fog utazni.”
- „Amikor Tóth Gabi ellen kellett beszélni, arra is felkérték.”
- „Egy katolikus papnak az Istenről kell beszélnie, nem Orbánról.”
- „A jobboldal emelte sztárpappá.”