Az Alkotmánybíróság elutasította a panaszt, hogy nem lehetett egyszázalékos adófelajánlást tenni Iványi Gábor alkotmányellenesen jogfosztott egyházának
Érdemi vizsgálat nélkül utasították vissza a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) gazdasági igazgatójának panaszát, amely azt kifogásolta, hogy Ónodi István 2018-as jövedelme alapján nem ajánlhatta fel személyi jövedelemadója 1 százalékát a MET-nek, miután az adóhatóság nem adta ki az ehhez szükséges technikai számot - derül ki a hvg.hu cikkéből.
Ónodi István érvelése szerint az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy a korábbi szabályozás alkotmányellenesen fosztotta meg Iványi Gábor szervezetét egyházi jogállásától, ahogy a technikai szám törlése is jogellenes volt. Azzal érvelt, sem az állam, sem annak egyik intézménye nem jogosult csorbítani vallásszabadsághoz fűződő jogát. Márpedig ő ezt gyakorolta, amikor adója egy százalékáról kívánt rendelkezni.
Ám a testület ezt másképp látta. Mint az alkotmánybírósági határozat fogalmaz, az egyén vallásszabadsághoz való jogából önmagában nem következik sem az, hogy adója egy százalékát az adózó a vallási szervezetnek ajánlja fel, és az sem, hogy olyan vallási szervezetnek ajánlja fel, amely az ahhoz szükséges törvényben foglalt feltételeknek nem felel meg.
A testület arra a következtetésre jutott, hogy a közigazgatási hatóság – nem lévén az alapul fekvő eljárásának a tárgya – nem vizsgálhatta az indítványozó hivatkozását, hogy jogellenes volt-e a MET technikai számának törlése, mivel az előtte fekvő ügy tárgya kizárólag az volt, hogy az indítványozó adója egy százalékát olyan kedvezményezettnek ajánlotta-e fel, aki megfelelt a vonatkozó törvényi feltételeknek, így kizárólag abban a kérdésben dönthetett. Éppen ezért a kifogásolt bírósági döntés „nem áll alkotmányossági szempontból értékelhető összefüggésben” a vallásszabadság Alaptörvényben foglalt jogával, a panasz nem vett fel a bírói döntést érdemben befolyásoló Alaptörvény-ellenesség kételyét vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést.
Az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálat nélkül visszautasította a panaszt. Különvéleményt senki sem nyújtott be, a döntés egyhangú volt. Idén egyébként országos szinten az Oltalom Karitatív Egyesület kapta a 12. legtöbb adományt az egy százalékos adófelajánlásokból. (Népszava)
Iványi Gábor egyesülete másfélszer annyi adó 1 százalékos felajánlást kapott, mint egy éve
107 843 432 forint adó 1 százalékos felajánlást kapott az Iványi Gábor vezette Oltalom Karitatív Egyesület, ez 50 százalékkal több, mint az előző évben - jelentette be az egyesület a Facebookon.
A karitatív társaság köszönetet mondott mind a 9921 adózónak és civilnek, akik - mint fogalmaztak - adományával erőt és reményt ad a túlélésre. Ezzel az Oltalom Karitatív Egyesület országos szinten a 12. legnagyobb adományt kapta.
Mint ismert, az Oltalom Karitatív Egyesület, és az azt működtető kisegyház, az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség hosszú ideje a magát kereszténynek beállító Orbán-kormány céltáblája. A hatalmi vegzálás legutóbbi fejleményeként Sára Botond főispán a meghirdetett iskolakezdés előtt néhány nappal köztartozásra hivatkozva bezáratta a kisegyházhoz köthető, speciális nevelési igényű gyermekekkel foglakozó Wesley János Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumot. A főispán által vezetett fővárosi kormányhivatalnak júliusban 424 millió forint adóssága volt, miközben az oktatási intézményeket 150 milliós tartozásra hivatkozva tette tönkre.
Idén egyébként országosan a legtöbb 1 százalékos felajánlást a Partizán kapta, 416 389 329 forintot, ami 36 978 felajánlótól érkezett.
(Népszava)