Az EU- és a NATO-tagság nélkül Magyarország az egykori szovjet tagállamok szintjén találná magát, ütközőzónává válva. Egy elszigetelt szigetté, autokráciává, ahol a legfőbb politikai vezető lenne élet és halál ura.
Egy szuverén állam vagy legalábbis annak tűnő entitás feladata elsősorban az, hogy saját polgárainak jólétére és országának fejlődésére összpontosítson, és nem az Európai Unióval, a kisebbségek elleni uszítással, migrációval, más országok belpolitikájával, nagyhatalmakkal vagy a világ háborúival kellene foglalatoskodnia. Nevetséges, ha valaki elhiszi, hogy egy mindössze közel 10 millió lakosú ország, mely ország demográfiai adatai egyre rosszabb statisztikákat mutatnak, valós hatással és jelentőséggel bírhat a globális események alakulására. A valóságtól való eltávolodás jele, ha valaki ezt komolyan veszi.
Orbán Viktor, aki korábban az orosz befolyás ellen küzdött, Európa demokratikus és liberális értékeinek egyik kiemelkedő képviselője volt. Nyolc évig volt a Liberális Internacionálé, a liberális politikai pártok nemzetközi szövetségének alelnöke. Az idei tusványosi beszédében fő ellenségként a szuverén állam eszményét támadó csoportokat állította be, s politikai hasonlatként az „agresszív törpe” és a „slim-fit lattefogyasztó” jelzőkkel illette őket. Orbán szerint ezek a nagyképű, slim-fit, avokádós lattét szürcsölgető, agresszív törpék és fiatalok felelősek minden jövőbeni rosszért, és gyakorlatilag harcra szólította fel a fiatal generációt ellenük. Nem, ez nem vicc!
Szerinte a nyugati elit maga az ördög, amely pusztulást hoz keresztény kultúránkra. Úgy véli, hogy a Nyugat megsemmisült, de harcolni még mindig kell ellene. Fiataljainkat harcba kell állítanunk, hogy 20-25 év alatt megvalósuljon a nagy magyar terv, amely biztosítja a magyarok túlélését.
Korábban felnéztem Orbán Viktorra, jó politikusnak tartottam, aki a magyar népért, nemzetért dolgozott. Mára azonban úgy érzem, elveszik a világpolitikában, mintha Magyarország már kis élettér lenne számára, és a magyarok valós problémái helyett inkább a nagyhatalmakkal és a háborúkkal foglalkozik. Úgy tűnhet, irigyli, hogy Magyarország nem nagyhatalom, hanem csak egy kis ország, melynek (jó)léte ezektől a nagyhatalmaktól függ. Egy politikusnak mindig fejlődnie kell, de neki Magyarországon már nincs hova ennyi kétharmados kormányzás után.
Képzeljük el egy pillanatra, hogy Magyarország kilép az EU-ból és a NATO-ból. Mi történne? Megszűnnének a gondok? Növekedne az életszínvonal? Emelkednének a bérek? Lenne több pénz az oktatásra és az egészségügyre? Érkezne több beruházó és tőke? Könnyebb lenne az élet? Fejlettebb lenne a hadsereg és az ország védelme? Jelenleg Magyarország pont e két szervezet tagsága révén bír súllyal. Az EU- és a NATO-tagság nélkül Magyarország az egykori szovjet tagállamok szintjén találná magát, ütközőzónává válva. Egy elszigetelt szigetté, autokráciává, ahol a legfőbb politikai vezető lenne élet és halál ura.
Nem kell támogatni az LMBTQ-közösséget, sem a migrációt, sem a háborút, ezt senki sem kéri. Egy pszichológiai tézis szerint az vagy, amivel a legtöbbet foglalkozol, amire a figyelmedet szenteled, azzá válsz. Foglalkozzunk inkább a valós problémákkal, amik a magyar nemzetet sújtják, van belőlük elég! Szeretném visszakapni azt az Orbánt, aki a magyar népnek szentelte minden figyelmét. Aki küzdött az orosz elnyomás ellen. Azt az Orbánt, aki még a liberalizmus (a szabadságot, egyenlőséget jelöli meg mint legfőbb politikai célt) élharcosa volt. Szeretném visszakapni azt az időszakot, amikor 2003-ban az összes magyarországi parlamenti párt az EU-csatlakozás mellett kampányolt, és a lakosság 84%-a támogatta az Európai Unióhoz való csatlakozást. Akkor az orosz birodalomtól való függés és elszakadás volt a cél. Mára ez megváltozott. Húsz év elteltével az irány ismét Kelet felé mutat!
