Nem beszélünk a vendégmunkásokról

Molnár László, a GKI vezérigazgatója szerint ezek akkor is csak papíron javítják majd a magyar gazdaság helyzetét, ha elkészülnek.

Lesújtó adat, kemény pofon, a vártnál jóval gyengébb teljesítmény - ilyen szalagcímekkel fogadta a hazai sajtó a magyar gazdaság novemberi ipari teljesítményéről szóló KSH jelentést. Ebből kiderült, hogy az egy évvel korábbinál 5,8 százalékkal volt rosszabb a magyar ipar teljesítménye.

2023 első tizenegy hónapjában 4,8 százalékkal volt alacsonyabb az ipari termelés a 2022-es szintnél.

Mindez azt jelenti, hogy az ipar beesett a Covid-járvány vége utáni szintre. Az Nemzetgazdasági Minisztérium bizakodik a kilábalásban, azzal számol, hogy a reálbérek emelkedése miatt élénkülhet belső kereslet, és a kamatstop, valamint a bankok önkéntes kamatplafonja is „pozitív hatást gyakorol” az ipari teljesítményre. A GKI vezérigazgatójával, Molnár Lászlóval arról beszélgettünk, mi okozhatta a vártnál nagyobb beesést, és hosszabb távon változtathatnak-e a helyzeten például a most épülő akkumulátorgyárak.

– A KSH számai szerint 5.8%-kal teljesített rosszabbul a magyar ipar novemberben, mint egy évvel korábban. Ez nagyon nagy visszaesés.

– Továbbá októberhez képest is csökkent 2,3 százalékkal, tehát nem elég, hogy tavalyelőtthöz képest csökkent, hanem még az előző hónaphoz képest is.

– Hol lehet a gödör alja?

– Ezt nehéz megmondani, mert ellentétes folyamatok zajlanak. Egyrészt a hagyományos iparágakban, tehát az autógyártásban a külkereskedelmi statisztika szerint

rekord kivitel van, a gép- és berendezésgyártáson belül a személygépkocsiban, meg az akkumulátorban. Ugyanakkor ha az ipari termelést nézzük, ennek nem nagyon van nyoma.

Tehát itt most vagy az történik, hogy a korábbi raktárkészleteket söprik ki, és azt viszik külföldre, vagy egyszerűen csak valami számviteli különbség van, tehát másképp számolják az egyiket, mint a másikat. Kicsit ellentmondásos ez, hogy az ipar csökken, ugyanakkor meg az export szárnyal.

– Miért kezdenék el a raktárak kisöprését a gyártás helyett?

– Ez összefüggésben lehet azzal, hogy például az importvolumen is esik vissza, és nem csak az energia miatt, hanem amiatt is, hogy a konjunktúra Nyugat-Európában nem túl kedvező egyelőre. A Magyarországra települt vállalkozások jellemzően Nyugat-Európába kívánnak exportálni. A fő exportpiacunk az Európai Unió volt és marad, a kibocsátás közel 80 százaléka az EU-ba megy, sőt még ennél is több, mert kiderült, hogy például a dél-koreai akkumulátorgyárak termelése csak papíron megy Dél-Koreába, valójában Európába jut el, csak számlázási okokból dél-koreai a vevő, tehát valódi adat ennél még nagyobb is. És ha az Unióban a várható felhasználás csökken, akár a lakossági felhasználás, mint a gépkocsi, akár a vállalkozási felhasználás, mint mondjuk a haszongépjármű, akkor az nyilván kihat a magyar feldolgozóipar legnagyobb tevékenységére, a gépgyártásra, és azon belül is a személygépkocsi, tehergépjármű gyártásra.

– Eközben épp gőzerővel épülnek az akkumulátorgyárak.

– Igen, pedig az elektromobilitás, úgy tűnik, hogy lassulni fog Nyugat-Európában is. 2035-ig még az új autók piacán is maradhatnak a hagyományos meghajtású járművek, ezért igazából nem nagyon nyomják a gyártók sem azt, hogy még több elektromos autó legyen. Ráadásul most az uniós felülvizsgálatok során úgy tűnik, hogy a kínai nyomulást is meg fogják állítani, tehát erőteljesebben fogják vizsgálni az állami támogatásokat. És múlt heti hír volt az is, hogy a tengeri szállítás is nagymértékben megdrágult, pont az autókivitel miatt. Az elektromobilitás lassulása önmagában is kérdésessé teszi, hogy hova fogják eladni a termelendő akkumulátorokat.

– Ennek ellenére a kormány kitörési pontként tekint az akkumulátorgyártásra.

– Nyugodtan mondhatjuk, hogy ez teljesen értelmetlen. Elég csak megnézni, mi történik az akkumulátorgyártásnál. Idejön mondjuk egy cellagyártó.

Most már tudjuk, hogy a munkaerőt szinte száz százalékban külföldről hozza. Felhasználja Magyarország vizeit, felhasználja az energiát, amiben nem dúskálunk, és utána exportál.

Ez javítja az export mutatót, de ugyanakkor rendkívül nagy mértékű az import is. A megtelepült akkugyártók esetében az importhányad 80-85 százaléka közvetlen import. És akkor még van a közvetett import, ami a beszállítókon keresztül zajlik. Tehát nagyon kicsi a magyar hozzáadott érték, és ennek a hozzáadott értéknek is nagyon kicsi a magyar munkaerő által előállított része. Azaz, ami az exporttöbbletben meg fog jelenni, az előbb-utóbb a folyó fizetési mérleg profitoldalán kimegy.

– A befizetett adók sem árnyalják ezt a képet?

– Nem nagyon van adóbevétel, hiszen adókedvezményekkel csábítjuk őket ide. 320 milliárd forintot fizetünk ki a kínai akkumulátorgyártónak közvetlen támogatás címén. Emellett még infrastruktúra-támogatás is van, tehát az állam épít meg utakat, vasutakat, bekötőutakat, iparvágányokat. És még csinálunk egy gázmotoros erőművet a gyáraknak, hogy az energiaigényüket biztosítani tudjuk. Tehát amikor maga a beruházás 300 milliárd, továbbá nagyságrendileg elköltünk 6-700 milliárd forintot erre az üzemre, milyen adóbevételt várunk a másik oldalon?

– Mi az, amit várhatunk?

– Azt tudjuk, hogy például a meglevő gyárakból nem nagyon van adóbevétel egyelőre. Adóbevétel képződhet a munkaerőn, de ha kifejezetten külföldről hozom be, akkor nagyon keveset fog Magyarországon költeni, tehát csak a közvetlen adóbevétel van rajtuk, ez a szocho, meg az szja, ha nálunk adózik, mert ez is egy kérdés, hogy hol adózik.

Ráadásul alacsonyabb béren jön ide, mintha a magyar munkavállaló jönne, azaz eleve egy alacsonyabb bérszintre vonatkoznak ezek az adók, így összességében sem túl magas ez az adóbevétel.

Van még a nyereségadó, ami lehet egy tétel, nem tudjuk mekkora. Ugye nyilván az a kérdés, mekkora nyereséget akarnak kimutatni nálunk.

– Mi a hatása mindennek a költségvetésre?

– Ezek a források elvonják az állam erőforrásait az állam funkcióiról. Ezt elköltjük, és reménykedünk benne, hogy valamennyi ebből vissza fog folyni, amikor már az üzem felállt és termel. Öt-hat év múlva talán majd valami bevételt is hoz. De addig ez a pénz hiányzik a költségvetésből. Ha hiányzik a költségvetésből, és a költségvetés hiánya így is magas, akkor nyilvánvalóan ezt valahol vissza kell szedni. Például nem emeljük a pedagógusok bérét megfelelően, nem emeljük az egészségügyi kiadásokat megfelelően, általában az állam tevékenységét, nem látjuk el elég jól. Ha megnézzük, hogy ez így van-e, akkor

látjuk, hogy a kórházi várólisták már az egekben vannak, látjuk, hogy már lassan mindenért fizetni kell. Látjuk a vízközműhálózatot, hogy rohad le, látjuk a szennyvízhálózatot, ugyancsak.

Az áramhálózat is már a kapacitásai végét járja, főleg a transzformátor-állomások, ott is erős beruházási igény van. Erre kellenének majd az Európai Újjáépítési Alap pénzei, melyekből ezt rendeznék, ha hozzáférhetnénk. Tehát minden olyan rendszer, ami az államhoz köthető, az oktatás, az egészségügy, a szociális tér, a kulturális szféra folyamatosan romlik le, egyre rosszabb a minősége, egyre rosszabb a hatásfoka, és egyre elégedetlenebbek a benne dolgozók is, mert a fizetésük nem emelkedik, ami nyilván összefügg a hatékonyság romlásával.

– Egy sokkal körültekintőbben felépített ipari szerkezetben elkerülhető lett volna mindez?

– Hát hogyne! Ez a fajta magyar kormánypolitika, azaz a gépgyártás megerősítése, az autóipari multik behozatala a '90-es évek elején reális alternatíva volt. Akkor nagy munkanélküliség volt, ráadásul nagy szakmunkás munkanélküliség, így logikus lépés volt, hogy ezeket támogatni kell. De ez 2015-re kifújt, onnantól kezdve inkább már munkaerőhiány van, és ez fokozódott, ahogy az újabb meg újabb beruházások bejöttek. Innentől kezdve nincs szabad munkaerő, főleg szakmunkás végzettségű munkaerő. A betanított munkások esetében meg olyan alacsony a bér, hogy már nem akar senki dolgozni, inkább elmegy külföldre, és ott háromszor ennyit keres. Az unión belül a munkaerő-elszívás így működik. Emiatt eljutottunk odáig, hogy

még a meglevő kapacitásokat is nehezen tudjuk üzemeltetni, majd ezek után újabb, meg újabb nagy volumenű beruházást hozunk, mert jól mutat.

Ezeknek a munkaerő igényét már nem tudjuk biztosítani. Nem sok értelme van ennek.

– Ha jól értelmezem, amit mond, akkor körülbelül 2015 táján mindenképpen váltani kellett volna valami magasabb hozzáadott értéket termelő modell felé. De a magasabb hozzáadott értékhez megfelelő szakértelem is kell.

– Ha megnézi a foglalkoztatási adatokat, és a GKI honlapjára felmegy, talál erről egy cikket. Ott lehet olvasni, hogy 2010 óta a foglalkoztatás bővülésének a kétharmadát a diplomások adták, és a maradék fele az érettségizettek számának bővüléséből fakadt. Vannak szolgáltató szektorok, amelyek valamiért jelentősen tudtak bővülni, és jelentős foglalkoztatási hatást tudtak gyakorolni. Ebből lett az államnak jóval több bevétele, hiszen a diplomás bérek eleve jóval magasabbak, mint a szakmunkásbérek. Spontán módon, tulajdonképpen

az állam akarata ellenére valósult meg, hogy Magyarország a magasabb hozzáadott értékű szolgáltatások irányába ment el,

miközben a pénzek túlnyomó része meg az ipar erőltetett fejlesztését szolgálja.

– Ebben a helyzetben ön szerint mit kellett volna az államnak tennie?

– Ha az 1000 milliárdot, amit jellemzően az autóipar kapott egyedi kormánydöntések alapján, mondjuk a felsőoktatásra, a közoktatásra fordította volna az állam,

javította volna a humánerőforrás minőségét, plusz továbbképzésekre, tehát a meglévő munkaerő állomány minőségének javítására fordította volna, és mellette támogatta volna a szolgáltató szektorban lévő vállalkozások megtelepedését, akkor nagyságrendileg jobb állapotba került volna a költségvetés.

– Rövid távon is? Vagy ez egy hosszú távú projekt?

– Maga az oktatás hosszú távú projekt, de az, hogy az oktatás ne romoljon, az rövid távú. A javításhoz már nyilván változtatni kell a módszereken, változtatni kell a tananyagon, egy csomó mindent változtatni kell, de az, hogy ne romoljon tovább, azért az már rövid távú kérdés. Erre azért vannak tapasztalatok nemzetközileg, hogy viszonylag rövid távon is lehet nagyon gyors eredményeket elérni az oktatás területén, csak bátornak kell lenni.

– És ez jó hatással lehet a gazdaságra a későbbiekben?

– Ha a pedagógus pálya vonzóbbá válik, akkor megszűnik például a reáltárgyakat tanítók hiánya. Ez már önmagában javítja például az ipar pozícióit, elég csak a mérnököre gondolni.

Hogy lesz valaki mérnök úgy, hogy nem tudja a matematikát, a fizikát, a kémiát, a biológiát, mert ezeket nem sikerült rendesen megtanulni a középiskolában?

Minden szempontból érdeke lenne az államnak is, hogy ezek a rendszerek jól működjenek, de ennek nincsen közvetlen, azonnali, politikailag jól mérhető hatása. Ellentétben az, hogy átvágom a szalagot, mert átadtam egy újabb üzemet, és ott ötszáz, ezer, kilencezer ember dolgozik, egy jól eladható termék. Persze arról, hogy a munkások zöme kínai, thaiföldi, vietnámi, nem beszélünk. A politika, főleg a mai politika nem annyira vevő a hosszú távú dolgokra, csak azonnali tűzoltás van, tehát nincsenek stratégiák, csak papíron.

– Nagy Mártonék a kamatstopra és a bankok önkéntes kamatplafonjára is úgy hivatkoznak, mint az ipar szempontjából bizakodásra okot adó tényezőkre. Ezt hogy kell értelmezni?

– Az az elgondolás, hogy olcsón kell adni a hiteleket, adósodjon el a lakosság. Az persze, hogy mire adósodjon el, az a probléma, mert legyünk őszinték, a lakosság túlnyomó része nem hitelképes, az embereknek nincs megtakarításuk, a jövedelmükből hónapról hónapra élek, hogy akarjuk azt, hogy hitelt vegyenek föl?

– A vállalkozásoknak sem jók a hitelek?

– A vállalkozások nagy részének nem ez a problémája, hanem a piac. Nincs a termékeikre megfelelő fizetőképes kereslet, amely alapján növekedni tudnának. Tehát ez nagyobb gond. Csak sokkal nagyobb munka lenne ezt megoldani, mint egyszerűen csak rámutatni a bankokra, hogy oldjátok meg.

– A minisztériumi reagálásból kikerült a háborúra való hivatkozás, pedig eddig ez volt minden baj okozója.

– Legyünk őszinték, a háború kitörése az energiapiacokra hatott erőteljesen. Egyébként az Unió köszöni szépen, jól van, az orosz piac nélkül is. Más okai vannak az Unió gazdasági nehézségeinek, nem az orosz piac. Tehát a háború valójában a pszichózison túlmenően, azon a veszélyforráson túlmenően, hogy fegyverkeznünk kell, mert az oroszok kiszámíthatatlanok, gazdasági értelemben csak az energiaárakon keresztül hatott ránk. Megnövelte főleg a gáz árát, és emiatt a villamos energia ára is elkezdett emelkedni. De láthatóan ezt sikerült megoldani, azaz igazából hiába mutogatunk a háborúra, valójában az energiaárak, ha nem is mélyponton vannak, mert a korábbiaknál még magasabbak, de körülbelül tizedén vannak annak, mint a háború kitörésekor.

– Van valami, ami esetleg bizakodásra adhat okot, hogy nem csökken tovább az ipari termelés?

– Hát persze, a statisztika. Lesz egy mélypont, ami után már nem esik vissza.

– Tehát nem a reálfolyamatok, hanem csak a statisztikai törvényszerűségek?

– Reálfolyamat abban az értelemben, hogy azért nyilván azok a gyárak, amiket most vaskos támogatással idehoztunk és elkezdek termelni, meg az ipari termelési oldalt jelentősen megnövelni, megnövelik az exportot és az importot is.

Megnövelik a GDP-t is, csak a magyar jövedelmeket nem fogják.

A sajátos helyzet az, hogy ezek az üzemek a magyar gazdaság helyzetét csak papíron javítják. Csak ez kívülről nem fog látszani, mert a számok szépek lesznek.

– Jól mutat, de az a bizonyos Mari néni nem él ettől jobban?

– Gyakorlatilag senki nem él egy ettől jobban, sőt, mint mondtam, a támogatások miatt inkább erőforrásokat vonnak el. (szmo.hu)