Egymaga összeszedett 110 000 követőt egy totális apátiába zuhant országban.
Elmondom, miért megyek el Magyar Péter eseményére. Nagyon egyszerű: mindenki mást már hallottam. Túl sokszor is.
Nem tudott senki olyat mondani az elmúlt években - évtizedben -, ami egy picikét is érdekes, alternatívát kínáló lett volna. És bevallom, annyira unom ugyanazokat a lózungokat hallgatni, hogy akkor is kikészülök tőlük, ha történetesen egyetértek velük.
A rendszerváltás nem lehetséges a bizonytalanok és a csalódott fideszesek nélkül. Évek óta gondoljuk azt sokan, hogy a NER-t csak belülről lehet megdönteni. Egyáltalán nem biztos, hogy ez pont Magyarnak fog sikerülni. De egyszer mindenképpen meg kéne hallgatni. Lehet, hogy utána legyintve, lemondóan biccentve sétálok haza, de ha csak egy kis esély van arra, hogy nem így lesz, én ott akarok lenni a zászlóbontásnál.
Ez az ember egymaga - amennyire tudom, tényleg minden háttér vagy csapat nélkül - közéleti kiállással (!) összeszedett 110 000 követőt egy totális apátiába zuhant országban, és olyan politikai érdeklődést generált, amilyenre az elbokázott előválasztás óta nem volt példa. (Ha a százezres tüntetést nem sorolom ide, és nem sorolom, mert abban nem szerepeltek (párt)politikai ambíciók.)
Nem vagyok naiv, nincsenek hatalmas illúzióim, de ki merem jelenteni, hogy az elmúlt évtized legizgalmasabb jelensége a NER-ből kiugrott... Szerencselovag? Igazi lovag? Derüljön ki. Egy péntek délutáni sétát mindenesetre megér.
