Címlapokon a pécsi mélyütések.
A Népszava és a Magyar Nemzet is címlapján hozza, miként vitázott alpári stílusban a Fidesz megmondóembere és a Tisza Párt elnöke egy pécsi gyermekotthon előtt.
Agresszív volt Magyar Péter – A Tisza elnöke a szóváltás után lökdösni kezdte Menczer Tamást.
Ezzel nyit a Magyar Nemzet.
A kormánylap megítélése szerint a Fidesz kommunikációs igazgatójának kérdéseire az ellenzéki politikus folyamatosan csak hárított, igyekezett visszakérdezéssel elterelni a beszélgetést a számára kínos kérdésekről, idegesen és erőszakosan viselkedett. (A lap véleménycikke Verőlegénytempó címmel ír a szájkaratéról, miközben megkérdőjelezi, hogy valóban rettenthetetlen macsó-e „ez az arrogáns miniführer, aki mint egy emberi jogi keresztapa, bosszúszomjasan végigtrappol az országon.”)
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója a lapnak úgy értékelte, hogy Magyar Péter éles vitahelyzetekben gyengén teljesít, „ő jellemzően a 21. századi »post-truth«, azaz az igazság utáni korszak terméke, (…) úgy gondolja, azt hazudhat, amit akar hiszen úgysem lesz semminek sem következménye.” A Nézőpont Intézet elemzője, Talabér Krisztián szerint a Tisza Párt elnöke kibillent a komfortzónájából, szerinte is gyengén teljesített, épedig azért, mert a számára már bevált stílus egy új, szokatlan helyzetben hirtelen kényelmetlenné vált, Menczer Tamás komoly fogásokat talált rajta. A pécsi incidens megerősítette intézete kutatását, alkalmatlan a politikusi pályára Magyar Péter, mert az erőszakos, durva stílus nem fér bele a politikusi létbe.
Politikai mélyütések – Harcmodort váltott a Fidesz: példa nélküli erőszakosságot vetettek be Magyar Péterrel szemben
Ezt már a Népszava írja.
A lap a jelenetet felidézve külön is felhívta a figyelmet, hogy Menczer kihívóan beleállt Magyar Péter személyes terébe, nem cáfolta, hogy ütést akart provokolni. Síklaki István szociológus szerint a rezsim szégyene, hogy ez megtörténhetett, Menczer fellépése védhetetlen. Emlékeztetett rá, a Fidesz minden lépése előtt közvélemény-kutatásokkal méri a választói hangulatot, nagyon aggasztó, ha ez alapján arra jutottak, a számukra fontos célcsoportban ez a hangnem jól veheti ki magát.
Bőhm Kornél kríziskommunációs szakértőt szintén meglepte a szóváltás. Úgy vélte ez például a megszokkott Lázár–Vitézy-csörtékhez képest szintlépés volt. Úgy vélte, az nem a Fidesz kommunikációs igazgatójának magánakciója volt, sokkal inkább egy előre eltervezett jelenet, az általa korábban teflonarcúnak nevezett Magyar Péter pedig felismerte, akkor jön ki jól ebből, ha higgadt marad.
Török Gábor régóta elhibázottnak tartja, ahogy a Fidesz viszonyul Magyar Péterhez, akiről csak saját keménymagjának mondja el véleményét: agresszív, bármire képes. A kormányváltást akaróknál ez csak erősíti Magyar Péter „kalapácsjellegét”, akitől azt várják, hogy üssön nagyot a Fidesz fejére. Az elemző tegnap Menczer Tamás kocsmai szintű provokációját is hatalmas öngólnak nevezte.
Magyar Péter a történtek után felszólította Orbán Viktort, hogy hívja vissza verőembereit a gyermekotthonoktól, végezze feladatát, foglalkozzon végre a magyarok problémáival, fejezze be az ország lejáratását, kezdjen el kormányozni, segítsen a szörnyű körülmények között élő 3-4 éves gyerekeken és a gyermekvédelemben dolgozó megfélemlített szakembereken.
Ha nem megy, és látjuk, hogy egyáltalán nem megy, akkor mondjon le és legyen Magyarországon előrehozott választás! Miniszterelnök Úr! Vége van! Gyurcsány Ferenc sem vette észre, Ön sem látja be.
Mivel szerinte Orbán Viktornak saját emberei nem mernek szólni, ő üzente meg neki, hogy kezdjen csomagolni. A kormányfő kedden a migrációpárti Brüsszel ellenzékének nevezte a Fideszt és Facebook-videójában már arról beszélt, hogy hiába küldenek bábkormányt, ők nem fognak engedni. Ez alá a rész alá Magyar Péterről vágtak be képeket. (24.hu)