Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Meghalt Gránásy László

Tudomány
2023.11.03.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

Hatvannyolc éves korában meghalt Gránásy László Széchenyi-díjas szilárdtestfizikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

Az MTA közleménye szerint a tudós, akit az MTA Fizikai Díjával és Akadémiai Díjjal is kitüntettek, november 1-jén halt meg.

Gránásy László 1955. február 15-én született Budapesten. Alap- és középfokú tanulmányait is itt végezte. 1974-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem fizikus szakán tanult és 1979-ben ugyanitt diplomázott. Egyetemi doktori fokozatát 1982-ben védte meg summa cum laude minősítéssel. 1979-től az MTA KFKI Szilárdtestfizikai Kutatóintézetében és ennek utódintézeteiben dolgozott napjainkig.

EZALATT AZ IDŐ ALATT TÖBB KÜLFÖLDI – JAPÁN, NÉMET, BRIT, EGYESÜLT ÁLLAMOKBELI – INTÉZMÉNYBEN VOLT VENDÉGKUTATÓ.

Gránásy László kutatási területei széles spektrumot fedtek le az üvegfémek előállításától és termikus stabilitásának vizsgálatától a fullerénszármazékok fázisátmeneteinek vizsgálatán keresztül a nukleációs folyamatok elméleti vizsgálatáig. Ez utóbbi területen bontakozott ki igazán kutatói habitusa.

Világszinten kimagasló eredményeket ért el a kristályosodási folyamatok térelméleti modelljének kidolgozásában és annak komplex megszilárdulási jelenségekre történő alkalmazásában. Kidolgozta a nukleációs folyamatok fenomenologikus diffúz határfelületi modelljét, amelyet sikerrel alkalmazott kondenzációs, kristályosodási és fázisszeparációs folyamatok leírására.

A polikristályos megszilárdulás fázismező-elméleti leírásának kifejlesztésével először vált lehetővé olyan komplex megszilárdulási mintázatok modellezése, mint a rendezetlen dendritek, kristálykévék, szferolitok és a fraktálszerű polikristályos aggregátumok.

E munkája a Nature Materials címlapjára került, és a Science News szerkesztősége a fizika minden ágát tekintve 2004-ben az év 15 legfontosabb eredménye közé választotta. A molekuláris fázismező-elmélet keretében Gránásy László tisztázta a rendezetlen prekurzor szerkezetek szerepét a kristálycsíra-képződésben, valamint azonosított több egzotikus nukleációs módust. Eredményei kilenc alkalommal kerültek nemzetközi publikációk címlapjára.

Gránásy László kiemelkedő gondot fordított az utánpótlás-nevelésre is.

NYOLC ÉVEN ÁT VETT RÉSZT AZ OKTATÁSBAN A BME-N. 2007 ÉS 2009 KÖZÖTT A BRUNEL UNIVERSITY PROFESSZORA, 2018 ÓTA TISZTELETBELI PROFESSZORA, AZ ACADEMIA EUROPAEA TAGJA VOLT.

2004-ben nyerte el az MTA doktora címet, 2019-ben pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Munkásságát 2000-ben ismerték el az MTA Fizikai Díjával, 2005-ben Akadémiai Díjjal, a Széchenyi-díjat 2018-ban kapta meg. (Index)

Címlapkép forrása: Youtube/ELTE Atomcsill
Belföld
fizikus
HALÁLESET
meghalt
GRÁNÁSY LÁSZLÓ
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2023.11.03. - 08:29
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • Sulyok Tamás elvi határozatban jelentette meg, milyen szempontok szerint ad kegyelmet

    Sulyok Tamás elvi határozatban jelentette meg, milyen szempontok szerint ad kegyelmet

  • Térdre kényszerült a globális légi közlekedés jó része, Ferihegy sem úszta

    Térdre kényszerült a globális légi közlekedés jó része, Ferihegy sem úszta

  • Folyamatosan növekszik a használtautó-piac

    Folyamatosan növekszik a használtautó-piac

  • Elárulták a klímakutatók, mi vár ránk jövő nyáron

    Elárulták a klímakutatók, mi vár ránk jövő nyáron

  • Több év börtönt is kaphat az edző, aki felrúgott egy kisfiút a szolnoki kalandparkban

    Több év börtönt is kaphat az edző, aki felrúgott egy kisfiút a szolnoki kalandparkban

  • Meglepő szereplők Rogán Antal exfeleségének kimagasló üzleti sikere mögött

    Meglepő szereplők Rogán Antal exfeleségének kimagasló üzleti sikere mögött

  • Hernádi Zsolt kifakadt, és hosszan ostorozta a magyarországi adórendszert

    Hernádi Zsolt kifakadt, és hosszan ostorozta a magyarországi adórendszert

  • Orbán Viktor adómentes borravalót ígért Magyarországon

    Orbán Viktor adómentes borravalót ígért Magyarországon

  • Pottyondi Edina: Még ez a pusztulat hőség sem olyan kemény, mint Tibi bácsi

    Pottyondi Edina: Még ez a pusztulat hőség sem olyan kemény, mint Tibi bácsi

  • Kreml: A NATO hadihajók „koncentrált jelenléte” a Fekete-tengeren fenyegetést jelent Oroszországra nézve

    Kreml: A NATO hadihajók „koncentrált jelenléte” a Fekete-tengeren fenyegetést jelent Oroszországra nézve

  • Vörös lidércek jelentek meg szerda éjjel

    Vörös lidércek jelentek meg szerda éjjel

  • Életpálya interjú jelent meg a fiatal nyelvész, és média tehetséggel

    Életpálya interjú jelent meg a fiatal nyelvész, és média tehetséggel

  • Egyre hangosabban követelik Joe Biden visszalépését a demokraták

    Egyre hangosabban követelik Joe Biden visszalépését a demokraták

  • Megszólalt Ókovács Szilveszter felesége, nincs családi BMW, ő amúgy sem merné vezetni az Opera királyi felhajtóján parkolót

    Megszólalt Ókovács Szilveszter felesége, nincs családi BMW, ő amúgy sem merné vezetni az Opera királyi felhajtóján parkolót

  • Sok napsütés, kevés felhő, folytatódó kánikula

    Sok napsütés, kevés felhő, folytatódó kánikula

  • Zelenszkij óva inti Orbánt, hogy Ukrajna megkerülésével folytasson tárgyalásokat a háborúról

    Zelenszkij óva inti Orbánt, hogy Ukrajna megkerülésével folytasson tárgyalásokat a háborúról

  • Elromlott a Bethesda Gyermekkórház egyik műtőjének klímája, gyűjtés indult a javításra

    Elromlott a Bethesda Gyermekkórház egyik műtőjének klímája, gyűjtés indult a javításra

  • Az Orbán-kormány első reakciója von der Leyen újraválasztására

    Az Orbán-kormány első reakciója von der Leyen újraválasztására

  • Müller Cecília oltásfrissítést javasol

    Müller Cecília oltásfrissítést javasol

  • Karanténba zárták a fideszesek frakcióját az EP-ben

    Karanténba zárták a fideszesek frakcióját az EP-ben

  • Először tisztították meg a Drăgan-tavat

    Először tisztították meg a Drăgan-tavat

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element