Igaz, erre a szomszédban, Szlovákiában számíthatnak az időskorúak
Szlovákiában minden nyugdíjas megkapja a 13. havi nyugdíjat december 20-ig, vagyis még karácsony előtt – jelentette be Erik Tomáš miniszter. Az összeget a 12. havi nyugdíjjal együtt utalja az úgynevezett Szociális Biztosítóra. Az alapját az előző évi átlagnyugdíj összege adja.
A 13. nyugdíjról szóló törvényt még idén áprilisban fogadták el, Erik Tomáš (Hlas) munkaügyi miniszter szerint pedig ez az egész kormánykoalíció sikere - írta a Parameter.sk.
„Mindenki, aki nyugdíjban részesül, 13. nyugdíjat kap december 20-ig, tehát még karácsony előtt. Az összeg a 12. nyugdíjjal együtt érkezik meg. Kivételt képeznek azok a szlovákiai és külföldi nyugdíjban részesülők, akik Szlovákiában tíz évet sem dolgoztak le. Az ő esetükben a Szociális Biztosítónak még át kell számolnia a 13. nyugdíjat” – nyilatkozta Tomáš hozzátéve, hogy a kormány a külföldön dolgozók esetében idén elfogadta a 13. nyugdíj folyósításának feltételét, miszerint ehhez legalább tíz évet kellett ledolgozni Szlovákiában. Tomáš szerint az ő esetükben ezt a nyugdíjat a ledolgozott évek arányában csökkentik, és a következő év folyamán folyósítják.
A miniszter hozzátette, hogy az öregségi és az előnyugdíj esetében a 13. nyugdíj alapösszege 606,30 euró ( körülbelül 242 ezer forint). Ugyanilyen összegben részesülnek azok, akik rokkantnyugdíjra jogosultak, miután elérték a nyugdíjkorhatárt. A 70 százalék feletti rokkantsággal rendelkező időseknél az összeg 493,80 euró ( 200 ezer forint körüli összef) , a legfeljebb 70 százalékos rokkantsággal rendelkezőknél pedig 300 euró ( körülbelül 120 ezer forint). Az özvegyi 13. nyugdíj a nők esetében 339 euró ( 135 ezer forint), míg a férfiakéban 300 ( körülbelül 120 ezer forint) . Ugyanennyi az árvasági 13. nyugdíj is. (atv.hu)