Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Lázár János arról beszélt, hogy hitvány emberek kerültek közéjük

Belföld
2023.12.19.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print
9

A miniszter szerint Márki-Zay Péter nagyon nehezen viseli a tavalyi választási vereséget.

Nem szeretem a repülést, való igaz, de az élet végességét illetően semmiféle félelem nincs bennem. A bezártságot nem szeretem. Egy vasdobozban ül az ember tízezer méter magasan, tíz órán keresztül, nem egy felvidító élmény – erről is beszélt Lázár János építési és közlekedési miniszter a Blikk talk! adásában.

Lázár elmondta azt is, hogy a terv az, hogy a 14 év alattiak március 1-jétől már ingyen utazzanak. És szintén szeretnénk, ha a közalkalmazottak is korlátlanul használhatnák majd a tömegközlekedést a fiatalok és a hátrányos helyzetűek mellett – tette hozzá. A MÁV-val kapcsolatban Lázár úgy fogalmazott, hogy „minden kormány alatt nagy állami monstrumként működött a MÁV. Most is hajlamos erre, ezért kell néha noszogatni őket… Piaci vállalatként kell működtetni a tömegközlekedést. A MÁV járművei 50-60 évesek, a HÉV-szerelvények szintén a hatvanat tapossák, ez nem versenyképes szolgáltatás. De azt látjuk, ha olcsó a jegy, az emberek szívesen utaznak, még akár a problémás MÁV-kocsikkal is.”

Márki-Zay Péterrel ritkán találkozik, szinte soha.

Korábban sem ismertem túlzottan, sokat élt külföldön, mielőtt Hódmezővásárhelyre visszatért és megválasztották polgármesternek. Tavaly tettem kísérletet rá két alkalommal is, hogy rendezzem a viszonyunkat, de nehéz vele boldogulni. Márki-Zay Péter nagyon nehezen viseli a tavalyi választási vereséget. Egy komoly embernek föl kell tudnia mérni a saját helyzetét. Ha valaki miniszterelnök-jelöltként elveszít egy választást, az Magyarországon a politikai játékszabályok szerint egy életre meghatározza a pályáját.

Lázár János Simonka György kapcsán arról is beszélt, hogy

a Fidesz egy erős és sikeres politikai közösség, amihez az elmúlt tizenöt évben nagyon sokan csatlakoztak a siker reményében. Olyanok is jöttek, akiknek nem kellett volna. És ők szavazatban mérhető károkat okoznak, sokkal nagyobb problémát jelentenek, mint azt Budapesten, a Fidesz vezetésében gondolják. Alulról kezdik ki a bázist. Mert mi számít a politikában a nap végén? Az, hogy milyen ember vagy. Ha hitvány emberek kerülnek közénk, azt hiszik majd, hogy mi is hitványak vagyunk.

(24.hu)

Címlapkép forrása: MTI
LÁZÁR JÁNOS
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2023.12.19. - 06:52
9
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

  • Óriási kamu a háborús infláció

    Óriási kamu a háborús infláció

  • Folytatódik a demokratikus bábelőadás a parlamentben

    Folytatódik a demokratikus bábelőadás a parlamentben

  • Grafikonon, ahogy a NER atvette a hatalmat az építőiparban

    Grafikonon, ahogy a NER atvette a hatalmat az építőiparban

  • Gyurcsány Ferenc az asztalra csapott

    Gyurcsány Ferenc az asztalra csapott

  • Senkit, még a turistákat sem engedik a Parlamenthez a státusztörvény tárgyalási napján

    Senkit, még a turistákat sem engedik a Parlamenthez a státusztörvény tárgyalási napján

  • Sok napsütésre számíthatunk, egy-egy zápor előfordulhat

    Sok napsütésre számíthatunk, egy-egy zápor előfordulhat

  • Kisiklottak a nyomozások a Borkai-körüli ügyekben

    Kisiklottak a nyomozások a Borkai-körüli ügyekben

  • A Fidesz letiltotta a parlamenti beleptetéseket a státusztörvény vitájának napján

    A Fidesz letiltotta a parlamenti beleptetéseket a státusztörvény vitájának napján

  • Már csak néhány gombóc fagyira elég az állami gyerekbiztosítás

    Már csak néhány gombóc fagyira elég az állami gyerekbiztosítás

  • Fidesz-magyar szótár a státusztörvényhez

    Fidesz-magyar szótár a státusztörvényhez

  • Bejelentette legújabb premierjeit a Disney+

    Bejelentette legújabb premierjeit a Disney+

  • Tucatnyi lakásbiztosítást kell megmutatni a hitelekhez a bankoknak

    Tucatnyi lakásbiztosítást kell megmutatni a hitelekhez a bankoknak

  • Újabb Moszkva-ellenes uniós szankciós csomag jön

    Újabb Moszkva-ellenes uniós szankciós csomag jön

  • Ortodox nő: „Ti nem azt akarjátok, hogy bevonuljunk vagy dolgozzunk, hanem hogy megváltozzunk”

    Ortodox nő: „Ti nem azt akarjátok, hogy bevonuljunk vagy dolgozzunk, hanem hogy megváltozzunk”

  • Pottyondy Edina Rákay Philipről: producernek béna, de propagandistának kiváló

    Pottyondy Edina Rákay Philipről: producernek béna, de propagandistának kiváló

  • 75 éves a Porsche

    75 éves a Porsche

  • Mindjárt itt a következő nagy rendőri akció

    Mindjárt itt a következő nagy rendőri akció

  • Színre lép a Schadl-Völner-per koronatanúja

    Színre lép a Schadl-Völner-per koronatanúja

  • Ha a Pénzügyminisztérium szerint minden oké, akkor miért emelnek adót?

    Ha a Pénzügyminisztérium szerint minden oké, akkor miért emelnek adót?

  • Putyin halálával véget érhetne a háború?

    Putyin halálával véget érhetne a háború?

  • Százmilliókat kapott Köves Slomóék kóser vágóhídja, mégis hónapok óta zárva van

    Százmilliókat kapott Köves Slomóék kóser vágóhídja, mégis hónapok óta zárva van

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element