Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

„Közel 300 tanuló és több, mint 20 pedagógus kerülhet önhibáján kívül az utcára”

Belföld
2023.11.27.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

Elutasította a kormányhivatal a Qualitas Gimnázium kérelmét 

Az intézmény igazgatója úgy véli, teljesíthetetlen feltételhez kötötték a működési engedély módosítását.

Elutasította a Fővárosi Kormányhivatal a Qualitas Gimnázium működési engedélyének a módosítását, és ezzel végveszélybe hozta az iskolát – áll az intézmény igazgatója, Ott Ferenc és Kovács György Gergely kuratóriumi elnök lapunknak is elküldött közleményében.

Tájékoztatásuk alapján a döntést azzal indokolták, hogy Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára nem támogatta a kérelmet, mert szerinte azt már 2023. május 31-ig kellett volna előterjeszteni úgy, hogy a kiürítésre 2023. szeptember 12. napján került sor.

Közel 300 tanuló, köztük 70 végzős és több, mint 20 pedagógus kerülhet önhibáján kívül az utcára

– írják, hozzátéve, hogy a történtek miatt petíciót indítanak.

A közlemény szerint a gimnázium a kiürítés után azonnal felvette a kapcsolatot a Budapest Főváros Kormányhivatala Hatósági és Oktatási Főosztályával, ahol azt javasolták, hogy mielőbb adjanak be működési engedély módosítása iránt kérelmet, akkor is, ha az új helyszín még bizonytalan, mivel lesz lehetőség hiánypótlás során csatolni az új helyszín bérleti szerződését. Az országos botrányra is tekintettel teljes támogatásukról biztosították az intézményt, és jelezték, hogy a működési engedély módosítása érdekében minden jogszerű támogatást, szakmai tanácsot megadnak.

A kérelmet a kiürítést követő harmadik napon adták be, ezen a héten megtalálták az új helyszínt, a csepeli iskolaépület bérbevételéről pedig szeptember 22-én meg is állapodtak. Az intézmény fenntartója október 6-án teljesítette a kormányhivatal által előírt összes irat, igazolás, szabályzat csatolását, így a működési engedély módosítása iránti kérelem hiánytalanul rendelkezésére állt.

A kormányhivatal mind a Népegészségügyi Osztályt, mind a Katasztrófavédelmi Igazgatóságot felkérte a csepeli iskolaépület ellenőrzésére, és a szakhatóságok megfelelőnek találták azt.

Úgy vélik,

  • alaptalan az álláspont, miszerint legkésőbb május 31-ig kellett volna kérni a működési engedély módosítását, mivel még október 11-én is a fenntartójuk volt a gimnázium soroksári székhelyének a tulajdonosa, valamint az iskola volt az ingatlan haszonélvezője.

  • alaptalan az is, hogy már májusban sejthették volna, hogy sor fog kerülni a gimnázium végrehajtó általi kiürítésére, mivel akkor még nem volt jogerős az árverés, annak jogerősítését csupán augusztus végén kapták meg.

„Látható tehát, hogy a kormányhivatal egy teljesíthetetlen feltételhez kötötte a működési engedély módosítása iránti kérelmünket” – áll a közleményben, mely szerint a kormányhivatal tisztában volt azzal is, hogy az eljárása miatt a Magyar Államkincstár felfüggesztette a gimnázium állami normatívájának finanszírozását, így kénytelen magán kölcsönökből finanszírozni a működést.

Kiderült az is, hogy 2023 tavasza óta számos alkalommal kérték Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány támogatását a bizonytalan helyzet megoldásában, azonban nem jártak sikerrel.

Korábban a Népszava is beszámolt arról, hogy szeptemberben tanítás közben, rendőri kísérettel egy végrehajtó jelent meg a gimnázium épületénél, mivel az intézmény állítólag nem fizette ki a felújítást, s ezért eljárást rendeltek el vele szemben. Később az intézmény igazgatója azt mondta, mindenről tudott, csak nem akart farkast kiáltani.

Később megírtuk, hogy fővárosi kormányhivatali értesítést kaptak a soroksári Qualitas Gimnáziumban tanuló szülők, miszerint az intézmény működési engedélyét visszavonták. Az erről szóló dokumentumban több olyan iskola neve is olvasható, ahol a diákok folytathatnák tanulmányaikat, ám ezek meglehetősen messze vannak Soroksártól: a II. és III. kerületben. Erre reagálva a Qualitas Gimnázium igazgatója azt közölte, nem igaz, hogy visszavonták volna a működési engedélyt. A kormányhivatal elmondása szerint a visszavonás lehetőségéről kezdett vizsgálatot, a végrehajtó szeptember 12-i cselekménye miatt pedig birtokvédelmi eljárást kezdeményeztek. A kormányhivatal az ATV Híradójának később azt írta, az eljárást a fenntartó kérelmére felfüggesztették, azonban hiánypótlásra szólították fel az intézményt, amit ha nem teljesítenek, folytatják a visszavonási eljárást. (Népszava)

Címlapkép forrása: Klubrádió
Belföld
oktatás
FŐVÁROSI KORMÁNYHIVATAL
Qualitas gimnázium
Kapcsolódó cikkek
Az első óra után rendőrök szálltak ki egy budapesti gimnáziumba
Visszavonták a soroksári gimnázium működési engedélyét
Egyelőre mégsem vonják vissza a soroksári Qualitas működési engedélyét
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2023.11.27. - 09:57
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • A Budapesti Közművek saját szakemberei telepítik a napelemeket a társaság létesítményeiben

    A Budapesti Közművek saját szakemberei telepítik a napelemeket a társaság létesítményeiben

  • Helyesírási hibás szórólappal indította a kampányát egy fideszes iskolaigazgató

    Helyesírási hibás szórólappal indította a kampányát egy fideszes iskolaigazgató

  • Orbán Viktor miniszterelnök a "Jó reggelt, Magyarország!" című műsorában beszélt

    Orbán Viktor miniszterelnök a "Jó reggelt, Magyarország!" című műsorában beszélt

  • A dohányzásról nemcsak a dohányosoknak nehéz leszokniuk, hanem a nagy adóbevételek miatt az államoknak is

    A dohányzásról nemcsak a dohányosoknak nehéz leszokniuk, hanem a nagy adóbevételek miatt az államoknak is

  • Jakab Péter kiakadt Magyar Péterre

    Jakab Péter kiakadt Magyar Péterre

  • Saját pártjával is szembemenne a józsefvárosi MSZP-s képviselő, hogy összeálljon az ellenzéki szövetség

    Saját pártjával is szembemenne a józsefvárosi MSZP-s képviselő, hogy összeálljon az ellenzéki szövetség

  • Nem árulják el, hogy Varga Judit munkatársai jártak-e az ügyészségen megtekinteni a Völner-Schadl-ügy iratait

    Nem árulják el, hogy Varga Judit munkatársai jártak-e az ügyészségen megtekinteni a Völner-Schadl-ügy iratait

  • Futó záporok előfordulhatnak, hűvös, szeles idő lesz

    Futó záporok előfordulhatnak, hűvös, szeles idő lesz

  • Feljelentik a zsinati bíróságon Balog Zoltánt

    Feljelentik a zsinati bíróságon Balog Zoltánt

  • Gyanús lett Magyar Péter a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak, vizsgálatot indítanak

    Gyanús lett Magyar Péter a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak, vizsgálatot indítanak

  • A Magyar Egyfarkú Kutyapárt

    A Magyar Egyfarkú Kutyapárt

  • Bármit is állít Nagy Márton, az infláció az év végére magasabb lesz, mint nyáron

    Bármit is állít Nagy Márton, az infláció az év végére magasabb lesz, mint nyáron

  • Magyar Péter egy nappal választás előtt, június 8-án Budapesten tartja a kampányzáróját

    Magyar Péter egy nappal választás előtt, június 8-án Budapesten tartja a kampányzáróját

  • A Budai iskolai kórus énekel Orbán és Trump konzervatív konferenciáján

    A Budai iskolai kórus énekel Orbán és Trump konzervatív konferenciáján

  • Későbbre várható a "választási vándorlás"

    Későbbre várható a "választási vándorlás"

  • A mesterséges felhőmagvasítás okozta a brutális özönvizet Dubajban?

    A mesterséges felhőmagvasítás okozta a brutális özönvizet Dubajban?

  • Szabolcsban lakásra, máshol nagyobb nappalira elég az átlagbérre felvett lakáshitel

    Szabolcsban lakásra, máshol nagyobb nappalira elég az átlagbérre felvett lakáshitel

  • „Én a Fideszre többször már nem szavazok, ha agyonlőnek se”

    „Én a Fideszre többször már nem szavazok, ha agyonlőnek se”

  • Fegyelemmel és renddel megoldható az oktatás összes gondja - Tényleg?

    Fegyelemmel és renddel megoldható az oktatás összes gondja - Tényleg?

  • EP-frakciók függesztenék fel a Magyarországnak járó uniós támogatásokat

    EP-frakciók függesztenék fel a Magyarországnak járó uniós támogatásokat

  • Minden iratot lefoglaltak a nyomozók az állammal milliárdos bizniszt kötött, majd fantomizálódott haveri cégek ügyében

    Minden iratot lefoglaltak a nyomozók az állammal milliárdos bizniszt kötött, majd fantomizálódott haveri cégek ügyében

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element