A grönlandiak grönlandiak szeretnének lenni. A dán miniszterelnök pedig azt mondta, a sziget jövőjéről a lakóinak kell döntenie. Grönland vezetője kész tárgyalni Donald Trumppal, de azt is közölte, hogy nem szeretnének amerikaiak lenni.
Múte B. Egede grönlandi miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy kész tárgyalni Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel, aki korábban közölte, hogy az Egyesült Államok ellenőrzése alá akarja vonni az északi-sarkvidéki szigetet. Egede azt is sürgette, hogy tartsák tiszteletben a sziget függetlenségi törekvéseit.
Trump, aki január 20-én lép hivatalba, „abszolút szükségszerűnek” nevezte a félautonóm dániai terület feletti amerikai ellenőrzést. Nem zárta ki katonai vagy gazdasági eszközök esetleges bevetését sem, beleértve a Dániát sújtó vámok kivetését.
Az MTI beszámolója szerint a grönlandi kormányfő egy koppenhágai sajtótájékoztatón – arra a kérdésre válaszolva, hogy kapcsolatba lépett-e már Trumppal – kijelentette:
Nem, de készek vagyunk megvitatni mindazt, ami összeköt bennünket.
Egede azt mondta, hogy nem akarnak sem amerikaiak, sem dánok lenni, grönlandiak akarnak lenni. „Függetlenné szeretnénk válni, gazdák szeretnénk lenni a saját házunkban. Ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden köteléket, együttműködést és kapcsolatot megszakítanánk Dániával” – tette hozzá.
Mette Frederiksen dán miniszterelnök, aki szintén részt vett a sajtótájékoztatón, közölte: csütörtökön találkozót kért Trumptól, de nem hiszi, hogy erre a beiktatás előtt sor kerülhet. Grönland függetlenné válhat, ha a lakói akarják, de nem úgy, hogy az Egyesült Államok egyik tagállama legyen – szögezte le szerdán a dán külügyminiszter.
„Teljességgel elismerjük, hogy Grönlandnak saját törekvései vannak. Ha megvalósítják ezeket, Grönland függetlenné válik, viszont aligha azzal a szándékkal, hogy az Egyesült Államok tagállamává váljon” – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter.
Nyitottak vagyunk tárgyalni az amerikaiakkal arról, hogyan tudnánk esetleg még szorosabban együttműködni, hogy az amerikai óhajok teljesüljenek
– tette hozzá.
Az 57 ezer lakosú Grönland 1953-ig dán gyarmat volt, jelenleg saját kormányzattal rendelkező dániai terület. 2009-ben népszavazás eredményeképpen kibővítették az autonómiát. A stratégiai fontosságú, ásványi kincsekben gazdag sziget északi részében az Egyesült Államok katonai támaszpontot működtet. (Index)