Most, hogy újra kiderült, Horthy Miklós „kivételes államfő” és „igaz magyar hazafi” volt, javasolnék rögtön néhány mottónak is használható idézetet a lélekben már épülő lovasszobor talpazatára.
Mindegyiket jobboldali vagy a kormánypárt által nemrégiben hitelesnek nevezett magyar írótól választottam.
Görénykurzus: sokáig kerestem a megfelelő történelmi terminust az utolsó négyévi mocsárlázra. Végre ezt találtam aránylag legkifejezőbbnek, mert három jellemző sajátságban egyeznek: a görény sunyi, lop és büdös.
(Szabó Dezső: Új magyar ideológia felé, 1923)
Mikor volt Pécs szebb, legszebb? (...) Akkor, amikor ellenállt a szívdermesztő Horthy-világnak, a sastollas különítménynek?
(Kodolányi János: Baranyai utazás, 1941)
Akkor még nem játszott uralkodósdit, ahogy később, mikor hízelgői elhitették vele, hogy nagy államférfi, és hogy mindent a legjobban tud.
(Bánffy Miklós: Huszonöt év, 1945)
A nyilasok csak következménye mindannak, amit ez a társadalom az elmúlt 25 évben elkövetett, hogy műveltség, erkölcs és tehetség nélkül érvényesülhessen. A nyilas horda éppen olyan bűnös, mint az a magyar vezető réteg, mely az alkotmányosság palástja alatt Horthy 25 évében szemérmetlenül fűtött, buzdított mindenfajta reakciót.
(Márai Sándor: Napló, 1945)
Nyugodtan elmondhatjuk, és újból meg újból el is kell mondanunk, hogy ezt a békeszerződést Horthy Miklósnak és kormányrendszerének köszönhetjük.
(Bibó István: Magyar államférfiak felelőssége a békeszerződésért, 1946)
Ez a két magyar évtized, az azóta annyit emlegetett Horthy-korszak nemzeti szempontból olyan meddő és gyatra volt, mint a rendszer, amely nevét adta.
(Németh László: Emelkedő nemzet, 1956)
Horthyék elfogadták Hitlertől az ajándékot, de az ajándékkal együtt el kellett fogadniuk a hitleri őrületet is. Amikor védekezni próbáltak ellene, még védtelenebbé törpültek. Alig van szánalmasabb jelenete a történelmünknek, mint az, amikor Hitler előszobájában románok és magyarok egyszerre várakoznak, az egymás elleni kijátszhatóság szégyenében.
(Csoóri Sándor: Erkölcsi revíziót!, 1980)
Horthy Miklós kora fiatalsága óta Becsben, majd Pólában szolgált, törve beszélt magyarul, és anyanyelvét tökéletesen sosem sajátította el. Hazáját, népét nem ismerte, politikai képességek nem éltek benne, korlátolt, de mutatós férfi volt.
(Féja Géza: Emlékezések, 1981)
Horthy Miklós döntő módon a Tanácsköztársaságot megbuktató román királyi hadseregnek köszönhetően került hatalomra – példát szolgáltatva arra, milyen történelmi következményei lehetnek a népek egymással való szembefordulásának.
(Szőcs Géza: Levél a magyar kisebbség jogainak védelmében, 1984)
A trianoni néptrancsírozásra nagymagyar fantazmagóriákkal felelő Horthy-csürhétől nincs mód elégtételt követelni, a történelmi szükségszerűséghez (bármilyen kegyetlen is) nem nyújtható be fellebbezés.
(Csengey Dénes: A kétségbeesés méltósága, 1988)
A ház tető alá került, a konyhát bepucolták, kimeszelték szépen. De vakolatlanul állt az épület, a porta meg kerítetlen. – És akkor jött a SAS-behívó! Vitéz Nagybányai Horthy Miklósnak hiányzott az ózdi segédmunkás. Meg kellett védeni a hazát: ezerötszáz kilométernyire a határtól. A Donnál! 1942 őszén láttuk utoljára.
(Utassy József: A kikelet fia, 1995)
Bekövetkezett a körbecsonkolt ország máig leküzdhetetlen traumája: Trianon. Majd a Horthy-rendszer, kiváltságosaival, a szociális igazságtalansággal, németorientációval, belebonyolódva a második világháborúba. S így, aki siheder legényként megsérült Isonzónál, alig több, mint húsz év múlva még ott fagyhatott a Don-kanyarban.
(Jókai Anna: Ember és forradalom, 1998)
