Franciaország kiterjesztené a nukleáriis védőernyőjét más európai országokra is. Az elképzelés nem új, csak Emmanuel Macron már nem ütközik olyan ellenállásba az ötletével, mint korábban. Ez Donald Trump kiszámíthatatlanságának köszönhető.
Miután a világpolitika a feje tetejére állt, Európában olyan megoldások kerülnek előtérbe a kontinens biztonságának javítására, amelyek korábban szóba sem jöttek volna. Most például komolyan felvetődik a lehetősége annak, hogy a kontinens több államára kiterjesszék a francia és esetleg a brit nukleáris ernyőt.
Február 21-én Németország leendő kancellárja, Friedrich Merz elmondta, tárgyalni kíván Londonnal és Párizzsal a nukleáris védelem kiterjesztéséről. Egy ilyen bejelentés egy német kancellár részéről még a közelmúltban is elképzelhetetlen lett volna. A projekt megvalósításával kapcsolatban azonban sok kérdés merül fel.
Macron francia elnök nyitottnak mutatkozik erre a megoldásra. Erre március 5-én elmondott televíziós beszédében is utalt. Párizs már korábban is nyitottnak mutatkozott a védőpajzs kiterjesztésére. Amikor azonban felvetette ezt a lehetőséget a szövetségeseknél, elsősorban Németországnál, csak elutasítás és bizalmatlanság fogadta.
Emmanuel Macron 2020 februárjában, a párizsi katonai főiskolán tartott beszédében — ugyanazon a helyen, ahol Charles De Gaulle 1959 novemberében bejelentette, hogy a nukleáris elrettentésre kíván építeni —, a fegyveres erők több száz tisztje előtt vetette fel a francia nukleáris ernyő kiterjesztésének ötletét. 2023 februárjában, a müncheni biztonsági konferencián pedig a francia elnök azt közölte, stratégiai párbeszédet kellene folytatni a nukleáris elrettentésről. Ezt a felvetését Olaf Scholz még hivatalban lévő német kancellár válasz nélkül hagyta.
Legközelebb 2024 februárjában vetődött fel francia részről komolyan ez a lehetőség, amikor Donald Trump még republikánus elnökjelöltként arra bátorította Vlagyimir Putyin orosz elnököt: indítson támadást a kötelezettségeiket nem teljesítő NATO-tagállamok ellen (tehát a GDP arányos védelmi kiadásuk nem éri el a két százalékot). Szintén a biztonságpolitikai Konferencián Stéphane Séjourné, a francia diplomácia akkori vezetője azzal az üzenettel érkezett a bajor városba, hogy Európának a NATO-n belül az amerikai kiterjesztett nukleáris elrettentés mellett jól jönne egy "második életbiztosítás". Camille Grand, az Európai Külkapcsolati Tanács biztonságpolitikai szakértője, aki korábban az NATO védelmi beruházásokért felelős főtitkárhelyettese volt, a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak akkor elmondta, hazája fontosnak tartja, hogy a NATO-ban megmaradjanak az amerikai biztonsági garanciák. Hozzátette azonban, ha az Egyesült Államok a jövőben igyekszik minél kevesebb katonai szerepet vállalni, akkor már mérlegelni kell, hogy a két nyugat-európai atomhatalom, Franciaország, valamint az Egyesült Királyság, hogyan erősíthetné meg az Európának nyújtott védelmet.
A hárompárti Scholz-koalíció megosztott volt a kérdésben. S nem csak a kancellár volt szkeptikus a témát illetően. Boris Pistorius szociáldemokrata védelmi miniszter például úgy vélte, Trump kijelentései még nem arra utalnak, hogy Washington vissza akarja vonni az európai védőpajzsot. Ralf Stegner, az SPD külpolitikai szakértője úgy vélte, nincs szükség egy európai atomhatalomra. A szintén szociáldemokrata Sigmar Gabriel volt külügyminiszter ezzel szemben a nukleáris képességek bővítésére szólít fel az EU-ban: "Soha nem gondoltam volna, hogy ezt kell mondanom: Európának hiteles elrettentésre van szüksége. Ez magában foglal egy közös nukleáris komponenst is" – írta a Stern magazinban tavaly megjelent publicisztikájában.
Minden jel szerint a legrosszabb forgatókönyv a vártnál is hamarabb bekövetkezik, az Egyesült Államok nem sok hajlandóságot mutat arra, hogy Európa védelmét biztosítsa. Ezért Franciaország felvetése a nukleáris védőernyő kiterjesztéséről az Európai Uniónak azokban a tagországaiban is egyre népszerűbb, amelyek eddig hallani sem akartak egy ilyen megoldásról. A nukleáris elrettentést kiterjesztenék nem csak Németországra, hanem a balti államokra, Svédországra, Romániára és Lengyelországra is. „Mind gyakrabban teszik fel az erre vonatkozó kérdést, mivel egyre nagyobb a bizonytalanság az amerikai garanciával és a NATO iránti amerikai elkötelezettséggel kapcsolatban” – mondta el a Le Monde-nak egy francia diplomáciai forrás.
Kevésbé lelkesek a britek
Emmanuel Macronnal ellentétben Keir Starmer brit miniszterelnök tartózkodott attól, hogy szóba hozza a brit nukleáris elrettentés kiterjesztésének lehetőségét. Ez nem a franciák által oly sokat emlegetett „stratégiai autonómia” elvén alapul. London úgynevezett operatív autonómiával rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy elméletileg a miniszterelnök amerikai jóváhagyás nélkül is dönthet nukleáris csapásról. Az Egyesült Királyság saját robbanófejekkel és nukleáris tengeralattjárókkal is rendelkezik. Az országnak azonban mindössze négy Vanguard tengeralattjárója van az elrettentés biztosítására, a légi komponensről az 1990-es években lemondtak. A Trident rakéták karbantartása, valamint néhány csúcstechnológiás felszerelés tekintetében pedig London az Egyesült Államoktól függ.
A témáról szóló vita azonban brit médiában is megjelent. Február 25-én a The Daily Telegraph konzervatív napilap azt javasolta, hogy a miniszterelnöknek „egész Európa számára fel kellene ajánlania a nukleáris ernyőt”.
A francia nukleáris ernyő kiterjesztése előtt azonban több akadály tornyosul. „Az 1968-as atomsorompó-szerződés (NPT) kifejezetten tiltja, hogy egy ország nukleáris fegyvereket szállítson vagy osszon meg egy másikkal. Tehát a nukleáris fegyverek megosztása nem életképes” – vélekedik Michel Goya, a francia hadsereg nyugalmazott volt ezredese, a Stratégiai Kutatási Alapítvány tagja ugyanezen francia lapnak.
Azt persze Emmanuel Macron sem gondolja, hogy a francia nukleáris elrettentő erő kiválthatja az amerikai védőernyőt. „Nem is erről van szó, már csak azért sem, mert az Egyesült Államok egyelőre nem mutatta jelét annak, hogy a védőernyő visszavonását tervezné”- vélekedik Héloïse Fayet, a Francia Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének kutatója. Szó sincs tehát arról, hogy a francia Rafale-okra felszerelhető ASMPA-kat (javított közepes hatótávolságú levegő-föld rakétákat) több európai országban is bevetnék, hogy helyettesítsék az 1950-es évek közepe óta Olaszországba, Németországba, Belgiumba, Hollandiába és Törökországba telepített mintegy száz amerikai B61-es bombát.
Egy ilyen telepítésnek óriási költségei is lennének. Franciaország jelenleg 290 nukleáris robbanófejjel rendelkezik. "Ha például 400 robbanófejre akarnánk növelni a készletünket, akkor ez még körülbelül tíz évet venne igénybe. A nukleáris meghajtású tengeralattjáróinkról már most is lehetséges 8000 kilométeres távolságra kilőni M51-es rakétákat. A kérdés azonban a politikai hitelesség. Új modellt kell kitalálni” – mutat rá Héloïse Fayet.
A francia védőernyő kiterjesztésének módja lehet, hogy a francia légierő egyre több hadgyakorlatot tart más országok légierejével. Szakértők szerint Franciaország elkötelezettségét kétoldalú szerződések révén is pontosabban meg lehetne határozni. A lehetséges forgatókönyvek között szerepel az úgynevezett „Chequers-nyilatkozat” aktualizálása, amely 1995-ben határozta meg Franciaország és az Egyesült Királyság „létfontosságú érdekeinek” összekapcsolását a nukleáris elrettentés terén is.
Franciaországban a vita a szélsőjobb és a radikális baloldal kritikáját váltotta ki. Marine Le Pen elutasítja a francia nukleáris ernyő kiterjesztését.
Szakértők egyetértenek abban, hogy újratervezésre lenne szükség az európai biztonságpolitikában a Trump által elindított geopolitikai változások miatt, s figyelembe véve azt is, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök esetleg képes lehet taktikai atomfegyverek bevetésére.
Nagy előnyben az amerikaiak
Németországnak a francia ajánlatokkal szembeni, sokáig tétova hozzáállásának más okai is vannak. A francia nukleáris doktrína kimondja, hogy a nukleáris fegyvereket csak nemzeti elrettentés céljából szabad használni. Eddig minden döntést a francia nukleáris csapásról kizárólag az elnök hozott meg. Németországban ezért kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy beleszólhatna-e a fegyverek használatába, ahogy az a NATO-ban a „kétkulcsos rendszeren” keresztül lehetséges.
Eddig a francia vagy brit atomfegyverek jelentős hátrányban voltak az amerikai elrettentő fegyverekkel szemben. Az Egyesült Államoknak háromágú rendszere (triád) van, amely interkontinentális rakétákból, tengeralattjáróról indítható rakétákból és nagy hatótávolságú bombázókból áll. Ezek globálisan bevethetők, és hatótávolságuk regionálisan nem korlátozott.
Emellett az amerikai védelmi pajzs lehetőséget nyújt a fokozatos válaszadásra. Oroszországhoz hasonlóan például, de Franciaországtól és az Egyesült Királyságtól eltérően az amerikaiak nemcsak stratégiai, hanem taktikai nukleáris fegyverekkel is rendelkeznek. Ezek robbanóereje és működési sugara lényegesen kisebb, mint a nyugati államok által második csapásmérő képességként tartott stratégiai rendszereké. A stratégiai nukleáris fegyverek ezért a nyugati országokban kizárólag elrettentő hatásúak: a támadónak mindig számolnia kell megtorló csapással.
(Népszava)
