A GKI vezérigazgatója a magyar gazdaság stagnálását látja.
A háziasszonyok visszafogott költekezése lassítja a gazdasági növekedést Orbán Viktor szerint, aki a péntek reggeli rádióinterjújában reagált a decemberi kiskereskedelmi forgalom több mint egy százalékos visszaesésére. Miközben a megkérdezett háziasszonyok az emelkedő élelmiszer- és rezsiárakra hivatkozva nem terveznek többet költeni, a kormányfő szerint a túlzott óvatosság hátráltatja a gazdaság fellendülését, amely tavaly mindössze 0,6 százalékkal bővült a tervezett 4 százalék helyett.
Ha majd a háziasszonyok bátrabban költenek, gyorsabban nő a gazdaság – fogalmazott Orbán Viktor péntek reggel a szokásos rádióinterjújában, amelyről mi is tudósítottunk. A miniszterelnök érvei szerint a gazdaság teljesítményét nem lehet vezényszóra fokozni.
A miniszterelnök ezt arra reagálva jelentette ki, miszerint tovább vágtak kiadásaikon a magyarok, ugyanis több mint egy százalékkal kevesebbet vásároltak tavaly decemberben, mint novemberben, ez pedig az egyik legnagyobb visszaesésnek számít az Európai Unióban.
A RTL által megkérdezett háziasszonyok többsége egyet értett abban, hogy nem költenek többet, mert folyamatosan feljebb megy az élelmiszer és a rezsi ára. Ez a túlzott óvatosság azonban lassítja a gazdaságot a miniszter szerint.
GKI-vezérigazgató: A magyar gazdaság nem fellendülőben van, inkább stagnál
Tavaly mindössze 0,6 százalékkal bővült a gazdaság miközben 4 százalékkal tervezett a kormány, az idei költségvetést 3,4 százalékos növekedésre alapozták. Tavaly Orbán Viktor még úgy fogalmazott, hogy „kuncogva olvassa a pesszimista előrejelzéseket a 2025-ös gazdasági növekedésről” és azt jósolta, hogy a 3 és 6 százalék között gazdasági növekedésbe léphet az ország 2025-ben. Most az Európai Bizottság honlapjáról derült ki, hogy megállapodtak az úgynevezett túlzott deficiteljárásban, amely fél éve indult a kiugró költségvetési hiány miatt. Az Európai Bizottság szerint csak a kormány által tervezett harmadával, 1,2 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság idén, az RTL Híradó elemzője pedig azt mondta, kevesebb juthat gazdaságélénkítésre a költségvetésből.
A magyar gazdaság nem föllendülőben van, hanem éppenséggel stagnáló állapotba került 2024 végére, lassan már a 2 százalék fölötti növekedés is illúzió lesz
– mondta Molnár László, a GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója a csatornának.
A miniszterelnök korábban repülőrajtról beszélt és fantasztikus esztendőt remélt. Most azt mondta nagyszerű évre számít, de szerinte egyik napról a másikra nem élénkülhet a gazdaság. (Index)