Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Elhunyt Vitézy László filmrendező

Film
2024.02.02.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

Nyolcvanhárom éves korában pénteken hajnalban elhunyt Vitézy László Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, érdemes és kiváló művész.

A műfajteremtő, több rangos dokumentumfilmet, játékfilmet jegyző művész halálhírét fia, Vitézy Dávid közölte Facebook-oldalán.

Vitézy László 1940-ben született Budapesten. 1969 és 1973 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és televíziórendező szakos hallgatója volt, majd 1973 és 1979 között a Balázs Béla Stúdió vezetőségi tagja, 1979 és 1981 között pedig a Híradó- és Dokumentumfilmstúdió rövidfilmrendezője. 1981-ben a Társulás Stúdió alapító játékfilmrendezője, 1988-ban a Mozgókép Demokratikus Szakszervezet egyik alapítója volt.

Munkásságát számos díjjal elismerték, a Kossuth-díjat tavaly kapta meg Magyarország számára kivételesen értékes és az egyetemes filmművészetet is gazdagító művészi pályafutása, a Budapesti Iskola ikonikus alakjaként a szocializmus tabutémáit szociografikus alaposságra építő kifinomult művészi igénnyel megjelenítő alkotásai, a magyar irodalom klasszikus műveit méltó módon adaptáló rendezései elismeréseként. (MTI)

Vitézy László 1940. május 17-én született Budapesten. Családját a kommunizmus alatt osztályidegennek minősítették, vagyonát elvették. 1959-től 1961-ig a Budapest Filmstúdió világosítója, 1963 és 1969 között a Mafilm segédoperatőre, 1969 és 1973 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és televíziórendező szakos hallgatója volt, majd 1973 és 1979 között a Balázs Béla Stúdió vezetőségi tagja, 1979 és 1981 között pedig a Híradó- és Dokumentumfilmstúdió rövidfilmrendezője. 1981-ben a Társulás Stúdió alapító játékfilmrendezője, oktatófilm-operatőre, a Magyar Televízió szerkesztőség-rendezője volt, majd a Profilm vezetője lett. 1988-ban a Mozgókép Demokratikus Szakszervezet egyik alapítója, 1990 és 1993 között a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának ügyvivője volt.

Az 1970-es, 1980-as években a Budapesti Iskola rendezői csoporttal a filmgyárat megújítva, új műfajokat megteremtve, egyszerű dokumentarista és játékfilmes eszközökkel készített filmeket a magyar szocializmus valóságáról. A kommunizmust a saját bőrén is megtapasztaló filmrendező számos alkotásában aprólékosan és könyörtelenül megmutatta a valóságot: a játszmákat, a kiégéseket, a megoldatlan és megoldhatatlan sorsokat. Forgatott tévéfilmeket, dokumentumfilmeket, az 1979-ben készült Békeidő, amely egy elnéptelenedő falu termelőszövetkezeti elnökének küzdelméről szólt a hatalmát védő felső vezetéssel szemben, a kádárizmus éles kritikáját adta és cenzúrán átcsúszva másfél millió emberhez jutott el.

Filmjei között volt a Leleplezés (1979), a Vörös föld (1982), a Reformgondolatok (1984), az Érzékeny búcsú a fejedelemtől (1987), Az Illés-sztori (2000), A Hortobágy legendája (2007). A 2010-es években filmre vitte Móricz Zsigmond Égi madár, Pillangó és A galamb papné című műveit, Sinka István életén alapul A fekete bojtár, ezt követte az A színésznő (2017) és Az énekesnő (2022), amely tavaly megkapta a legjobb tévéfilmnek járó díjat a Magyar Mozgókép Fesztiválon.

2022-ben Medgyessy Éva tollából Kamerapárbaj címmel jelent meg életművét áttekintő kötet, amelynek bemutatóján Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos úgy fogalmazott: Vitézy László minden munkája kivételesen bátor, egészen a falig menő rendszerkritika is egyben; a szocializmus valóságára megalkuvás nélkül, komplexen világítanak rá munkái. Dokumentumfilmjei legalább annyira átélhetők és játékfilmszerűek,
amennyire kendőzetlenül, könyörtelenül és hitelesen ábrázolja a valóságot fikciós alkotásaiban.

Munkásságát számos díjjal elismerték, 1980-ban a Békeidőért megkapta a mannheimi filmfesztivál nagydíját, 1983-ban a Magyar Filmszemle díját, 2018-ban a Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál legjobb televíziós film rendezőnek járó díját. 1980-ban Balázs Béla-díjat, 1987-ben SZOT-díjat vehetett át, 2014-ben érdemes művész, 2020-ban kiváló művész címmel, 2021-ben a közmédia Sára-Csoóri Életműdíjával tüntették ki.

A Kossuth-díjat tavaly kapta meg Magyarország számára kivételesen értékes és az egyetemes filmművészetet is gazdagító művészi pályafutása, a Budapesti Iskola ikonikus alakjaként a szocializmus tabutémáit szociografikus alaposságra építő kifinomult művészi igénnyel megjelenítő alkotásai, a magyar irodalom klasszikus műveit méltó módon adaptáló rendezései elismeréseként.

Címlapkép: Nyolcvanhároméves korában 2024. február 2-án hajnalban elhunyt Vitézy László Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, producer, érdemes és kiváló művész. A felvétel 2015. október 16-án készült Vitézy Lászlóról Vezsenyben, A teremtő háta mögött című filmje forgatásán egy kompon. - Forrás: MTI/Mészáros János
KULTÚRA
film
gyász
halálozás
Vitézy László
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2024.02.02. - 09:23
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • Az Európai Uniónak új problémája van, a neve: Robert Fico

    Az Európai Uniónak új problémája van, a neve: Robert Fico

  • Ezt nem gondoltuk volna: még segít is a hazai webshopoknak a Temu

    Ezt nem gondoltuk volna: még segít is a hazai webshopoknak a Temu

  • Rogán utasítására, politikai okokból szívóznak az amerikai katonák rendszámával a magyar hatóságok

    Rogán utasítására, politikai okokból szívóznak az amerikai katonák rendszámával a magyar hatóságok

  • Áder elnöksége alatt is zajlott egy botrányos kegyelmi ügy, azóta is hallgatnak róla

    Áder elnöksége alatt is zajlott egy botrányos kegyelmi ügy, azóta is hallgatnak róla

  • Meghalt Gyenesei István korábbi önkormányzati miniszter

    Meghalt Gyenesei István korábbi önkormányzati miniszter

  • Kiderült, mi áll a Magyar Postánál az adatszivárgás hátterében

    Kiderült, mi áll a Magyar Postánál az adatszivárgás hátterében

  • „Az, hogy nem vezették be nálunk az eurót az elmúlt 20 év egyik legnagyobb gazdaságpolitikai hibája”

    „Az, hogy nem vezették be nálunk az eurót az elmúlt 20 év egyik legnagyobb gazdaságpolitikai hibája”

  • Schiffer András szerint Magyar Péter átlépett egy vörös vonalat

    Schiffer András szerint Magyar Péter átlépett egy vörös vonalat

  •  Rengetegbe kerül a magyaroknak az, hogy az Orbán-kormány ragaszkodik Vlagyimir Putyinhoz

    Rengetegbe kerül a magyaroknak az, hogy az Orbán-kormány ragaszkodik Vlagyimir Putyinhoz

  • Orbán Balázs elmondta, hogy Magyarország kész megszegni az uniós jogot

    Orbán Balázs elmondta, hogy Magyarország kész megszegni az uniós jogot

  • Bekerülhetnek az ujjlenyomatok a személyikbe

    Bekerülhetnek az ujjlenyomatok a személyikbe

  • Tavaszias hőmérséklet, elszórtan esővel, záporokkal

    Tavaszias hőmérséklet, elszórtan esővel, záporokkal

  • Új, százmillió dolláros szuperjachtra adtak le megrendelést Magyarországról

    Új, százmillió dolláros szuperjachtra adtak le megrendelést Magyarországról

  • Orbán Viktor levélben gratulált Vlagyimir Putyinnak

    Orbán Viktor levélben gratulált Vlagyimir Putyinnak

  • Kajdi beleszállt Rogánba, megvédte Magyart

    Kajdi beleszállt Rogánba, megvédte Magyart

  • Kiderült az egyszerűsített honosítású új állampolgárok száma

    Kiderült az egyszerűsített honosítású új állampolgárok száma

  • Közmédiás és Hír TV-s segítséggel indul a „fideszes Partizán”

    Közmédiás és Hír TV-s segítséggel indul a „fideszes Partizán”

  • „Mi a jobboldali polgári közösség vagyunk, a mi agyunkat is fel lehet baszni”

    „Mi a jobboldali polgári közösség vagyunk, a mi agyunkat is fel lehet baszni”

  • Tizenkét éves fia fényképével, kamuoldalon keltik halálhírét egy sümegi civil aktivistának

    Tizenkét éves fia fényképével, kamuoldalon keltik halálhírét egy sümegi civil aktivistának

  • Az Országos Bírói Hivatal figyelmeztette Magyar Péter édesanyját

    Az Országos Bírói Hivatal figyelmeztette Magyar Péter édesanyját

  • Visszaüthet a szélsőjobbos retorika

    Visszaüthet a szélsőjobbos retorika

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element