Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Az első óra után rendőrök szálltak ki egy budapesti gimnáziumba

Belföld
2023.09.13.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print
24

Elárverezik az iskola épületét 

Kedden a soroksári Qualitas Gimnáziumnál rendőrök kíséretében végrehajtó jelent meg, és közölte: elárverezik az iskola épületét. Az rtl.hu-nak az egyik szülő azt mondta, sem nekik, sem a tanároknak nem szólt az igazgató arról, hogy be kell zárniuk, de még az igazgatóhelyettes sem tudott róla. Egyelőre nem tudni, hol folytathatja tanulmányait a több száz gyerek. Nem ez az első botrány a soroksári gimiben, amely a Nemzeti Közszolgálati Egyetem partneriskolája.

Bezár a soroksári a Qualitas Gimnázium, elárverezik az iskola épületét – tudta meg az rtl.hu.

Kedden az első órát még megtartották, utána délelőtt rendőrök kíséretében érkezett egy végrehajtó, majd mindenkinek el kell hagynia az épületet, és a holmijukat is el kellett hozniuk. A birtokunkba jutott videó szerint a végrehajtó az udvaron, megafonnal a kezében mondta el a gyerekeknek, miért történik mindez.

Azt mondta a diákoknak, hogy az iskola építését nem fizették ki, ezért került sor az árverésre, és már új tulajdonosa is van az épületnek. Az iskola kiürítését időközben megkezdődik, így az órákat sem tarthatják meg – mondta még a végrehajtó.

A videó szerint a diákoknak nem mondta meg a végrehajtó, hol tudják folytatni tanulmányaikat, hanem közölte, hogy mindez a továbbiakban a fenntartó és a minisztérium feladata. Sem a szülőket, sem a diákokat nem tájékoztatták hivatalosan arról, hogy elárverezik az épületet. 

Az rtl.hu-nak nyilatkozó szülő azt mondta, az igazgató titokban tartotta, hogy elárverezik az intézményt. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a tanároknak nem szóltak, de még az igazgatóhelyettes sem tudott róla.

A több száz gyerekkel közölték, hogy csak akkor hagyhatják el az iskola területét tanítási idő alatt, ha megérkeznek a szüleik. A végrehajtó arról is beszélt, hogy az iskola területén kizárólag a 18 év alattiak maradhatnak délutánig, utána pedig senki nem térhet vissza.

Végül felszólította az iskola igazgatóját, igazgatóhelyettesét és titkárát, hogy értesítsék a szülőket a történtekről. A diákokat elengedték, ha aláírtak egy papírt, hogy saját felelősségre hagyják el az iskolát. A tanárok maradtak, ahogy az igazgatóhelyettes is, de a titkár már a délelőtt folyamán elment – mesélte el az egyik szülő. Úgy fogalmazott:

Derült égből villámcsapásként ért minket. Tavaly volt olyan pletyka, hogy lehet, hogy bezár az iskola, de ezt már sokszor mondták, senki nem vette komolyan. Az egyik osztályfőnök sírva fakadt, amikor megtudta, hogy bezárják az iskolát.

Az rtl.hu információi szerint az épületet már tavaly októberben elárverezhették, a döntés foganatosítására azonban csak most került sor, mert a keddi nap volt a határidő. Holnap a testnevelés órákat még megtartják – állítólag ott kapnak majd tájékoztatást a diákok a továbbiakról –, a következő napokban pedig online oktatás lesz.

A tanárok és a szülők a gyerekekért aggódnak, és nem értik, hogyan történhetett ilyesmi tanítási idő alatt, több száz gyerekkel. Egyelőre azt sem tudni pontosan, ki lesz az épület új gazdája, a földhivatali papíron nem volt bejegyezve új tulajdonos – fogalmazott a csatorna egyik forrása.  

Az ügyben, a csatorna megkereste a rendőrséget is. A BRFK Kommunikációs Osztálya azt írta:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX. és XXIII. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 39. § és a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 174. § d) pontja alapján, az önálló bírósági végrehajtó felkérésére voltak jelen egy végrehajtási eljárásnál. Rendőri intézkedésre nem került sor.

A Belügyminisztérium az RTL Híradónak azt írta, a fenntartónak „kutya kötelessége lett volna a tanulókat, a szülőket, a nevelőket, a gondviselőket, a pedagógusokat értesítenie”.  A tárca válaszában az állt: ha „a gimnázium nem tudja biztosítani a diákok elhelyezését”, akkor 

az illetékes kormányhivatalnak vissza kell vonnia a gimnázium működési engedélyét, és gondoskodnia kell a tanköteles korú tanulók más intézményekben történő elhelyezéséről.

Nem ez az első botrány a soroksári gimiben

A Qualitas Gimnázium egy alapítványi iskola, ahol csak azoknak kell tandíjat fizetni, akiknek a tanulmányi átlaga 3,5 alatti, de tudomásunk szerint jóformán mindenki ingyen tanul az intézményben. A gimnázium egyébként a Nemzeti Közszolgálati Egyetem partneriskolája.

Nem ez az első alkalom, hogy az intézmény a figyelem középpontjába kerül: hat éve a soroksári iskola egyik pedagógusát huszonkét kiskorú veszélyeztetése és zaklatása miatt állították bíróság elé. 2016-ban több szülő is feljelentette a földrajztanárt, aki szerintük szexuális ajánlatokat tett a diákjainak a jobb jegyért. (rtl.hu)

 

Frissítés: Bérleti díj ellenében maradhatnak

Megszólalt az RTL-nek a Qualitas Gimnázium épületét megvásárló cég

Ezen a héten online oktatás lesz, jövő héten pedig egy másik épületben folytathatják a tanulást a soroksári Qualitas Gimnázium diákjai – közölte az igazgató. Az iskolából kedden tanítás közben küldte el a végrehajtó a tanulókat, mert elárverezték az ingatlant. Az igazgató szerint mindez törvénytelen, és szeretné visszaszerezni az épületet. Az ezt megvásárló cég stábunknak azt mondta: bérleti díj ellenében tovább használhatja az iskola az ingatlant. (rtl.hu)

Címlapkép forrása: XXIII. kerület - Ittlakunk.hu
iskolabezárás
SOROKSÁR
Qualitas gimnázium
végrehajtás
árverezés
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2023.09.13. - 06:36
24
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

  • Propaganda ide-oda, még mindig EU-tagok akarunk maradni

    Propaganda ide-oda, még mindig EU-tagok akarunk maradni

  • Matolcsy György: A magyar kormány kalandor gazdaságpolitikája miatt magas az infláció

    Matolcsy György: A magyar kormány kalandor gazdaságpolitikája miatt magas az infláció

  • Karácsony Gergely visszaszólt Orbán Viktornak

    Karácsony Gergely visszaszólt Orbán Viktornak

  • Legkevesebb 140 embert rúgnak ki októberben ettől a magyarországi multitól

    Legkevesebb 140 embert rúgnak ki októberben ettől a magyarországi multitól

  • Leengedik hazánk egyik legcsodálatosabb mesterséges tavát

    Leengedik hazánk egyik legcsodálatosabb mesterséges tavát

  • Orbán Gyurcsányozott egyet Esztergomban

    Orbán Gyurcsányozott egyet Esztergomban

  • Lengyelország bejelentette, hogy nem szállít több fegyvert Ukrajnának

    Lengyelország bejelentette, hogy nem szállít több fegyvert Ukrajnának

  • Tíz éven át halmozhatták intézményesített adócsalással vagyonukat az Orbán-kormány oligarchái

    Tíz éven át halmozhatták intézményesített adócsalással vagyonukat az Orbán-kormány oligarchái

  • NASA: letérítik a pályájáról a Földet veszélyeztető aszteroidát

    NASA: letérítik a pályájáról a Földet veszélyeztető aszteroidát

  • Két embert ért halálos villámcsapás egy mexikói tengerparton

    Két embert ért halálos villámcsapás egy mexikói tengerparton

  • Hatalmas gázvezeték-robbanás történt Romániában, négy munkás szénné égett

    Hatalmas gázvezeték-robbanás történt Romániában, négy munkás szénné égett

  • A haza meg az ő szeretete

    A haza meg az ő szeretete

  • Kövér megkímélte Semjént, hogy Kiss-Rigó László püspök havi 1,2 milliós fizetését kelljen bibliai példával magyaráznia

    Kövér megkímélte Semjént, hogy Kiss-Rigó László püspök havi 1,2 milliós fizetését kelljen bibliai példával magyaráznia

  • Éveken át spermát használt a brit titkosszolgálat láthatatlan tintaként

    Éveken át spermát használt a brit titkosszolgálat láthatatlan tintaként

  • Vesztésre áll az európai autóipar Kínával szemben

    Vesztésre áll az európai autóipar Kínával szemben

  • Tisztességtelen áremelés miatt nekiment az ügyészség egy autókereskedőnek

    Tisztességtelen áremelés miatt nekiment az ügyészség egy autókereskedőnek

  • Köztartozás és adósságspirál vezethetett az esztergomi tragédiához

    Köztartozás és adósságspirál vezethetett az esztergomi tragédiához

  • Igazi idegbeteg a teslás ámokfutó - VIDEÓ

    Igazi idegbeteg a teslás ámokfutó - VIDEÓ

  • Harmadszor is a Válasz Online-nak adott igazat a bíróság a DK-s képviselővel szemben

    Harmadszor is a Válasz Online-nak adott igazat a bíróság a DK-s képviselővel szemben

  • Így tette irányba Orbán a fideszeseket Esztergomban

    Így tette irányba Orbán a fideszeseket Esztergomban

  • Uniós pénzből épült házban él az államtitkár

    Uniós pénzből épült házban él az államtitkár

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element