Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Van egy állami cégvezető, aki Orbánnál is többet keres

Belföld
2023.12.20.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

Nem ő az egyetlen állás- és fizetéshalmozó, nyolc állami vállalat pedig biztosan az engedélyezett legmagasabb bért folyósítja a vezetőjének.

Nem elégedett meg a havi ötmilliós cégvezetői fizetéssel, és január óta még egy állami vállalat ügyvezetőjeként vesz föl csaknem hárommillió forintos díjazást a számos egyéb pozícióval is kitüntetett Palkovics László – derítette ki a 24.hu.

Az Orbán-kormány még 2015-ben törölte el a korábbi – egy ideig jogszabályi előírásként, aztán már csak a szokásjog által meghatározott – kétmilliós bérplafont, lehetővé téve, hogy a pénzügyi szektorban öt-, az energiaszolgáltatóknál és más kiemelt stratégiai jelentőségű cégeknél négy-, a többi vállalatnál pedig hárommillió forint legyen a vezetők havi alapbére.

A 24.hu gyűjtéséből kiderül, hogy nyolc állami vállalat biztosan az engedélyezett legmagasabb bért folyósítja a vezetőjének. A 23 ezer főt foglalkoztató Magyar Postánál és a 17 ezer dolgozót mozgató MÁV-nál is havi bruttó ötmillió forintot vihet haza a vezérigazgató, a korábban Lázár János mellett dolgozó Balczó Barnabás, illetve Pafféri Zoltán. Ötmilliós alapbér jár a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt vezető Lakner Zsuzsának, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatójának, Sipos-Tompa Leventének, az MVM vezérigazgatójának, Mátrai Károlynak, valamint a Szerencsejáték Zrt. első emberének, Mager Andrea egykori tárca nélküli miniszternek is (aki emellett tagja a 30 százalékban állami tulajdonú Magyar Bankholding igazgatóságának).

Ugyancsak ötmillió forintot keres az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. vezérigazgatójaként egy másik volt miniszter, Palkovics László. Az innovációs és technológiai tárca éléről tavaly novemberben távozó politikusról a portál egy éve írta meg, hogy nem járt rosszul a lemondással, de akkor még úgy tűnt, hogy bár a havi ötmilliós honvédelmi megbízatása mellett az – 52 milliárd forintból kiépített zalai tesztpálya felett diszponáló – Autóipari Próbapálya Zala Kft. ügyvezetője is lett, az utóbbi tisztségért nem vesz föl díjazást. Ám kiderült, hogy Palkovics ez év január óta innen is hozzájut havi 2 millió 750 ezer forinthoz, ezzel pedig minden bizonnyal a legjobban kereső állami menedzser lett, még úgy is, hogy nem tudni, a győri Széchenyi István Egyetemet működtető alapítvány kuratóriumi elnöki posztját mennyiért tölti be, Palkovics vezeti továbbá az alapítvány mellett létrehozott vagyonkezelő holdingot is, valamint ő a Rába Járműipari Holding Nyrt. felügyelőbizottságának az elnöke, nagyjából 700 ezer forintos fizetésért. Pontos összeget tehát lehetetlen mondani, de a 24.hu összesítése szerint a volt miniszter nagyjából havi bruttó tízmillió forintra tehet szert az állami cégek jóvoltából, és záró miniszteri vagyonnyilatkozatában még egy havi 900 ezer forintos kutatóprofesszori cím is szerepelt.

A volt innovációs miniszter mellett más állás- és fizetéshalmozókat is találni az állami cégek élvonalában, például Trembeczki László is legalább 7,8 millió forintot keres, mivel négy, a honvédelmi tárca alá tartozó cégnek is ő a vezérigazgatója:

  • a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő (HMEI) Zrt. élén négymillió,
  • a HM Arzenál Elektromechanikai Zrt. vezetőjeként pedig kétmillió forintra jogosult havonta,
  • a HM ArmCom Kommunikációtechnikai Zrt. és a HM Currus Gödöllői Harcjárműtechnikai Zrt. vezetőjeként pedig 600–600 ezer forint a járandósága.
A HMEI Zrt.-ben emellett igazgatósági tagként is kap 600 ezer forintot havonta.

Nemrég az rtl.hu összeállítása alapján a Népszava arról, hogy ha az előrejelzéseknek megfelelően valóban 15 százalékkal emelkedik a 2023-as átlagbér Magyarországon, a képviselők bére legalább bruttó 232 ezer forinttal, Orbán Viktor fizetése pedig akár bruttó 859 ezer forinttal is emelkedhet márciustól. A miniszterelnök fizetése így már 6,5 millió forint felett lesz, Kövér László házelnök várhatóan 4,8 millió forintot kap majd, a miniszterek pedig legalább 3,5 milliót. (Népszava)

Címlapkép forrása: Népszava
Belföld
állami cégek
fizetések
PALKOVICS LÁSZLÓ
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2023.12.20. - 11:31
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • Revizor: A Nemzeti Színház nagyszínpadi előadásainak a 60 százaléka bukás

    Revizor: A Nemzeti Színház nagyszínpadi előadásainak a 60 százaléka bukás

  • Visszaesett a német GDP, nincs vége a gazdaság szenvedésének

    Visszaesett a német GDP, nincs vége a gazdaság szenvedésének

  • Elhunyt Dariday Róbert

    Elhunyt Dariday Róbert

  • A Szilícium-völgy már beállt Trump mögé

    A Szilícium-völgy már beállt Trump mögé

  • Egyetlen miniszternek bérelnek hivatali lakást Budapesten

    Egyetlen miniszternek bérelnek hivatali lakást Budapesten

  • Hiába nőttek a kamatok, még így is vitték a lakáshiteleket

    Hiába nőttek a kamatok, még így is vitték a lakáshiteleket

  • Arra kíváncsi a DK, hogy Magyar Péter milyen Budapestet szeretne

    Arra kíváncsi a DK, hogy Magyar Péter milyen Budapestet szeretne

  • Most emeltek csak vádat egy 2022-es választási csalás ügyében

    Most emeltek csak vádat egy 2022-es választási csalás ügyében

  • Nincs nyoma annak, hogy a kormány megpróbálta volna visszaszerezni az orosz kémbankban ragadt pénzt

    Nincs nyoma annak, hogy a kormány megpróbálta volna visszaszerezni az orosz kémbankban ragadt pénzt

  • Súlyos kijelentést tett az amerikai titkosszolgálat megbízott vezetője

    Súlyos kijelentést tett az amerikai titkosszolgálat megbízott vezetője

  • Orbán Viktor tovább emelte a miniszteri fizetéseket, vannak, akik már 6,3 milliót keresnek

    Orbán Viktor tovább emelte a miniszteri fizetéseket, vannak, akik már 6,3 milliót keresnek

  • Egyre több a gyanús jel: megpróbálhatják megmérgezni Finnország ivóvizét az oroszok

    Egyre több a gyanús jel: megpróbálhatják megmérgezni Finnország ivóvizét az oroszok

  • Ezek a fontos változások jönnek augusztustól a pénzügyekben

    Ezek a fontos változások jönnek augusztustól a pénzügyekben

  • Bajban a magyar gazdaság, nem működik Orbán Viktorék receptje

    Bajban a magyar gazdaság, nem működik Orbán Viktorék receptje

  • A miniszterhelyettes kiutalt 774 millió forintot saját magának

    A miniszterhelyettes kiutalt 774 millió forintot saját magának

  • Alkoholista orosz kém bukott le Párizsban, részegen lobogtatta az FSZB-s igazolványát

    Alkoholista orosz kém bukott le Párizsban, részegen lobogtatta az FSZB-s igazolványát

  • Ma lenne 100 éves a magyarok nagy kedvence, Louis de Funès

    Ma lenne 110 éves a magyarok nagy kedvence, Louis de Funès

  • Megszólalt Tarlós István az új budapesti közgyűlésről

    Megszólalt Tarlós István az új budapesti közgyűlésről

  • 1500 milliárd már a zsebben

    1500 milliárd már a zsebben

  • Dömötör Csaba bemutatta, hogy pénzügyileg milyen rossz üzlet a reptér, pedig aligha ez volt a szándéka

    Dömötör Csaba bemutatta, hogy pénzügyileg milyen rossz üzlet a reptér, pedig aligha ez volt a szándéka

  • Tovább dagad az egészségügyi botrány Szlovákiában

    Tovább dagad az egészségügyi botrány Szlovákiában

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element