Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Vádat emeltek két fiatalkorú ellen, akik homokot, kavicsot és füvet tömtek egy fiú szájába

Kék
2023.10.02.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség azzal a két fiatallal szemben, akik játék közben a földre vitték, majd lefogták az osztálytársukat, és füvet kavicsot, homokot tömtek a szájába. A gyerek életveszélyes állapotba került az idegen anyag okozta megbetegedés miatt.

Jogg Zsolt, a  Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a vádlottak nem tettek vallomást a kihallgatásuk során és egyikük később írásbeli vallomást terjesztett elő.

Ebben azt közölte, hogy a másik fiú kérte meg arra, hogy fogja le a sértett kezét, és a gyermekkorú társuk volt az, aki füvet és kavicsot tömött az áldozat szájába. A vallomása szerint ezt követően megijedt és elfutott a helyszínről, és nem látta, hogy a sértett lenyelte volna a kavicsot. Végül pedig azt közölte, hogy nagyon sajnálja és megbánta a történteket

– közölte az ügyész.

A vádirat szerint a fiatalkorú vádlottak gyermekkorú társuk és a kiskorú áldozatuk  egy borsodi kistelepülésen lévő általános iskolában tanulnak, és baráti viszonyban voltak. Tavaly március végén az iskola udvarán játék közben a két terhelt és a gyermekkorú fiú először egy másik kiskorú fiút próbáltak meg megfogni és a fűben hempergetni, de ő védekezett és elfutott.

Ezután a későbbi áldozatukhoz  mentek, lefogták a kezeit, földre vitték, hanyatt fekvő helyzetben tartották, amíg a gyermekkorú fiú a szájába füvet, kavicsot és homokot tömött, amit a gyerek lenyelt.

A fiatalok ezután elengedték a fiút és távoztak. A fiatal szégyellte elmondani a történteket a tanárainak és szüleinek, és nem szól nekik az eseményről. A következő napokban azonban egyre rosszabbul érezte magát, szülei orvoshoz vitték, ahonnan kórházba utalták és kétszer is megműtötték.

A fiú szervezetébe jutott idegen anyag okozta megbetegedés közvetlenül életveszélyes állapotot eredményezett, életét a szakszerű egészségügyi ellátás mentette meg. A cselekmény, és az azt követő gyógykezelés a gyermek számára pszichés traumát is okozott.

Az ügyészség próbára bocsátást indítványozott a büntetlen előéletű fiatalkorú elkövetőkkel szemben, pártfogó felügyelet elrendelésével és külön magatartási szabály előírásával. (MTI)/24.hu

Címlapkép forrása: Pexels.com
általános iskola
bűnügy
életveszélyes sérülés
gyerek
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2023.10.02. - 11:56
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

 

Választási visszaszámláló

  • Ma lenne 89 éves az egykori tévés legenda, Antal Imre

    Ma lenne 89 éves az egykori tévés legenda, Antal Imre

  • Tízmilliárdokat fizet a MÁV egy NER-közeli cégnek irodabérlésre

    Tízmilliárdokat fizet a MÁV egy NER-közeli cégnek irodabérlésre

  • A határon túli diákok iskolakezdését fejenként 100 ezer forinttal támogatja a kormány, a hazaiknak jóval kevesebb jut

    A határon túli diákok iskolakezdését fejenként 100 ezer forinttal támogatja a kormány, a hazaiknak jóval kevesebb jut

  • Országszerte visszatér a kánikula

    Országszerte visszatér a kánikula

  • "Magam vagyok a bukás oka"

    "Magam vagyok a bukás oka"

  • Ipartörténeti emlékkel toltak be egy utasokkal teli vonatot Bicskénél

    Ipartörténeti emlékkel toltak be egy utasokkal teli vonatot Bicskénél

  • Röpködnek a mínuszok Mészáros Lőrinc borászatai körül, de már nem látjuk, kinek termelik a veszteséget

    Röpködnek a mínuszok Mészáros Lőrinc borászatai körül, de már nem látjuk, kinek termelik a veszteséget

  • Ismét drágulnak a lakáshitelek

    Ismét drágulnak a lakáshitelek

  • Terelik be az utcáról az embereket, ez már az időjárási armageddon

    Terelik be az utcáról az embereket, ez már az időjárási armageddon

  • De mégis hol lakjanak a fiatalok?!

    De mégis hol lakjanak a fiatalok?!

  • Külföld, Kim Dzsong un, Észak-Korea, betegség, cukorbetegség, magas vérnyomás

    Külföld, Kim Dzsong un, Észak-Korea, betegség, cukorbetegség, magas vérnyomás

  • Robert Fico az ukrajnai gázolajimport leállítását helyezte kilátásba, amennyiben Kijev nem indítja újra az orosz kőolajtranzitot

    Robert Fico az ukrajnai gázolajimport leállítását helyezte kilátásba, amennyiben Kijev nem indítja újra az orosz kőolajtranzitot

  • Elhunyt Király Levente, a nemzet színésze, Szeged díszpolgára

    Elhunyt Király Levente, a nemzet színésze, Szeged díszpolgára

  • Emlékezzünk Együtt: 80% Kedvezmény a Holokauszt Múzeumban

    Emlékezzünk Együtt: 80% Kedvezmény a Holokauszt Múzeumban

  • A párizsi olimpia hétfői győztesei

    A párizsi olimpia hétfői győztesei

  • Fábián Jankával, Lackfi Jánossal, Csernus Imrével is találkozhatnak az érdeklődők Esztergomban

    Fábián Jankával, Lackfi Jánossal, Csernus Imrével is találkozhatnak az érdeklődők Esztergomban

  • A BMW nem az Opera vezetőségét, hanem az intézményt akarja támogatni a több tízmilliós autókkal

    A BMW nem az Opera vezetőségét, hanem az intézményt akarja támogatni a több tízmilliós autókkal

  • Mekkora a dollár leértékelődésének kockázata?

    Mekkora a dollár leértékelődésének kockázata?

  • Az izraeli külügyminiszert szerint Törökországot ki kell zárni a NATO-ból

    Az izraeli külügyminiszert szerint Törökországot ki kell zárni a NATO-ból

  • Olimpia: nagyot zuhantunk az éremtáblázaton

    Olimpia: nagyot zuhantunk az éremtáblázaton

  • Donald Trump teljes hátraarcot tervez környezetvédelmi szempontból

    Donald Trump teljes hátraarcot tervez környezetvédelmi szempontból

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element