Utoljára talán Rákosi íratott ilyen cikket

A lengyelek és a magyarok között fennálló kötelék a történelem legrégebbi és legerősebb barátsága. A legrégebbi, amit bizonyít többek között Géza fejedelem házassága Adelheid lengyel hercegnével a X. században, és a legerősebb, hiszen sem a törökök, sem a Habsburgok, sem az oroszok, sem az Európai Unió, de még Donald Tusk sem képes megtörni.

Ahogy a történelem fentebb is említett utalásai mutatják, mi, lengyelek és magyarok csak egymásra számíthatunk.

Az előbbi felsorolást lehetne még folytatni a Nagy Lajos király alatt létrejött perszonálunióval, Báthory István fejedelem királyságával, Rákóczival, aki a szabadságharc előtt, a fogva tartása után Lengyelországban lelt menedéket, Bem József tábornokkal, az 1919–1921 között dúló szovjet–lengyel háborúval és az ahhoz nyújtott magyar segítséggel, 1939-cel vagy éppen a magyar ­’56-os forradalmat inspiráló poznani felkeléssel.

Az is igaz azonban, hogy nagyon sokszor próbáltak és próbálnak minket szembeállítani, mert a nyugati és a keleti nagyhatalmak egy­aránt tudták és tudják, hogy ennek a közép-európai régiónak az erejét a lengyel–magyar együttműködés adja. Ha ez nincs, akkor gyengébb a térségünk, ha viszont van, akkor erős.

Ennek az együttműködésnek, jó barátságnak van persze földrajzi, geopolitikai vagy éppen gazdasági alapja, a lényege azonban a közös civilizációs tudat: Isten, haza, család. Magyarország alaptörvényének nemzeti hitvallása akár a két ország jogászainak közös terméke is lehetne, hiszen az így fogalmaz: 

elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét, együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hit, a hűség és a szeretet.

Márpedig most – mint a történelem során már oly sokszor – újra két pogány között vagyunk, újra két birodalmi logika teszi próbára régiónk országai­nak államiságát és biztonságát.

Újra meg kell tanulnunk a leckét, hűnek kell maradnunk lengyel–magyar történelmi barátságunkhoz, nem szabad engednünk semmilyen külső hatalom nyomásának vagy fake news-hadjáratának, amely mondvacsinált okokra hivatkozva akar közénk éket verni. A lengyel–magyar kapcsolatoknak nem kívülről irányítottnak, hanem belülről vezéreltnek kell lenniük. Csak egymásnak, csak egymás szavának higgyünk, ezért vagyunk ma most itt.

Nem véletlen, hogy mivel közösek a civilizációs alapjaink, azonos a szuverenitásunkra leselkedő veszély és ellenség is. Ugyanis a politika új törésvonala a XXI. században globalisták és szuverenisták között húzódik, és amit a globalisták kilátásba helyeztek, megígértek Magyarországon 2022-ben, csak érdeklődés hiányában elmaradt, azt végrehajtják most Lengyelországban 2024-ben.

Saját politikai céljaik elérése érdekében – ahogy idehaza fogalmaztak két évvel ezelőtt a baloldalon – ideiglenesen egy kicsit felfüggesztik a jogállam tiszta érvényesülését. Ezt látjuk most sajnos Lengyelországban a közmédia szó szerinti elfoglalása, bírósági döntések végre nem hajtása vagy megválasztott, mentelmi joggal rendelkező parlamenti képviselők letartóztatása kapcsán, így válik a véleményterrorból fizikai terror.

Ahol a globalista erők kerülnek hatalomra, ott előbb-utóbb valóban megroppan a demokrácia is. Persze a liberális demokrácia nem, de az egy teljesen más műfaj: aki ugyanis nem liberális, az a globalisták szemében nem is része a demokratikus közösségnek, így védelem sem illeti meg.

Azt is mondjuk sokszor, hogy a legbeszédesebb dolog maga a hallgatás. Mindent elmond, hogy a Lengyelországgal kapcsolatban más esetekben életvitelszerűen aggódó Európai Unió most hallgat. 

Nem kommentálunk ilyen belpolitikai eseményeket – mondta Vera Jourova, Kaminski és Wasik urak jogellenes letartóztatása kapcsán pár héttel ezelőtt. Innen üzenjük a biztos asszonynak és az Európai Bizottságnak, hogy nem a tavalyi lengyel választás volt az utolsó, és ahogy egy győzelem sem végleges, úgy egy vereség sem végzetes. A lengyel és a magyar önkormányzati választás mellett ugyanis közeleg az európai parlamenti választás is, ahol megmutathatjuk, hogy van alternatíva a brüsszeli mélyállammal és a progresszív neomarxista kiszolgálóikkal szemben.

A közös cél pedig teljesen világos: meg kell akadályozni egy európai szuperállam kialakulását, ezért véget kell vetnünk a baloldal kulturális környezetszennyezésének és intellektuális sátánizmusának. Nem szabad megengednünk, hogy nemzeteinket a migráció révén lakossággá degradálják, és mindent meg kell tennünk azért, hogy továbbra is puszta viccnek számítson az, ha valaki zavarában azt mondja, azt se tudom, hogy fiú vagyok-e vagy lány.

Természetesen meg kell védenünk régiónk biztonságát és stabilitását. Ezért szervezett az Alapjogokért Központ magyar–lengyel politikai fórumot február 9-ére, és ezért rendezzük meg április 25–26-án újra, immár harmadik alkalommal a CPAC Hungaryt.
Elnézve a Soros család, Bidenék, Von der Leyenék vagy éppen Donald Tusk agresszív aktivizmussal vegyes dilettantizmusát, a lengyel–magyar barátság ideje nemhogy lejárt volna, de most fog igazán divatba jönni. Mert lengyel, magyar két jó barát, nemcsak együtt harcol és issza borát, de vitéz és bátor mindkettője, áldás szálljon mindkettőre,  „Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki, oba zuchy, oba żwawi, niech im Pan Bóg błogosławi!”

Az Alapjogokért Központ főigazgatója beszédének szerkesztett változata, amely 2024. feb­ruár 9-én Budapesten, a központ által szervezett magyar–lengyel politikai fórumon hangzott el. (magyarnemzet.hu)