Rendkívül hatásos, tökéletesen kártékony és félrevezető című (és részben tartalmú) írás jelent meg a Telexben Kemál Atatürkről, „Ő akadályozta meg a török Trianont” címmel, a BBC History-tól átvéve, szerző feltüntetése nélkül. A cím tükrözi az írás koncepcióját és tartalmát.
Tekintsünk el most attól, hogy a XIX. századi történetírás heroizáló koncepcióján (Taine, Macaulay and Co), miszerint kiemelkedő személyiségek alakítják a történelmet, a történelem tudománya régen túllépett!
Hamilcar és Hannibal zsenije csak késleltetni tudta, de megakadályozni nem, hogy a Földközi-tenger nyugati medencéjének uralmáért vívott háborúban az erősebb, koncentráltabb, fejlettebb Róma szükségszerűen győzedelmeskedjen a punok fölött.
Napóleon zsenije is kevés volt a franciák győzelméhez egész Európa ellen.
Rommel Montgomeryt és a többi brit hadvezért felülmúló képességei sem járhattak sikerrel, ahogy Görgei hadművészeti zsenialitása sem, a sokszoros túlerőben lévő oroszokkal szemben.
Kemál kiváló politikus volt, aki megteremtette a modern Török Köztársaságot a széthullott, feldarabolt Oszmán Birodalom helyén (a Musza Dagh negyven napját, az örmények kiirtását és deportálását most éppen csak említjük!), de, hogy török Trianon! És Kemal, amint megakadályozza!
Ez teljesen tudománytalan állítás!
A két ország helyzete, földrajzi elhelyezkedése egész más volt!
Az Ottomán Birodalom megszűnt, elvesztette a fél világra kiterjedő meghódítottt területeit, de így, mint Török Köztársaság, magában is középhatalom maradt, teljes ellenőrzési joggal a Boszporusz és a Dardanellák, a Fekete-tenger kijáratánál, és ütköző zóna Oroszország, meg a Mediterránum közt. Az oroszok így továbbra is el voltak vágva a meleg tengerektől.
Továbbá ütközőállam volt/lett/maradt (Kis)Ázsia és a Balkán: Európa közt.
A terület, a népesség száma, és minden más, egyéb fontos (fenti) szempont is indokolta, hogy magukat a török területeket ne szabdalják szét, míg a Magyar Királyságról, mely 1918-ig, ötszáz éve nem is volt független állam, mellesleg – némi csekély kivétellel – nemzetiségi többségű területeket vesztett a szomszédban lévő, vagy alakuló, azonos népességű országokkal szemben, mindez nem mondható el.
Nem Kemalon múlt tehát, hogy nem volt török Trianon, bár a Birodalom területi veszteségei nem voltak kisebbek, mint a Monarchiáé.
Az efféle írások csak tévútra viszik az olvasót, azt sugallva, hogy Trianon elkerülhető lett volna, ha! Ha például nálunk is akad egy kiemelkedő képességű államférfi!
Ezzel pedig a lényeget maszatolják el! Mert, mi a lényeg?
Az ország korábbi közép-európai vezető, középhatalmi státuszát a függetlenségével együtt Mohácsnál vesztette el, szűnt meg önálló entitás lenni, a Magyar Királyság, a vezető szerepével együtt ötszáz éven át puszta közjogi, illetve politikai fikció volt.
Ez idő alatt elvesztette népességéből, gazdasági, katonai erejéből adódó súlyát, a tatár, török, orosz behatolási kísérletekkel szembeni ütközőállam-szerepét, és semmilyen praktikus politikai indoka nem maradt annak, hogy ezt a régen meghaladott puszta fikciót a világháborút kirobbantó és vesztesként záró Magyarország tekintetében fenntartsák.
Ehhez járult a XIX. századi uralkodó osztályok katasztrofális nemzetiségi politikája, minek folytán az országban élő nemzetiségek, melyeknek semmilyen kollektív jogai nem voltak, a horvátokon kívül még választójoguk sem, természetesen az anyanemzetük újjáalakult államaihoz kívántak csatlakozni.
Trianon csak következmény, méghozzá logikus következménye Mohácsnak, és mindannak, ami utána történt!
És történelelmhamisítással egybekötött történelmi bűnt követ el az, aki az ellenkezőjét, valamiféle világösszeesküvést, liberális, kommunista és zsidó hazaárulók művét hangoztataja, akár Hitler, aki szerint a judeo-bolsevista hátország döfte hátba 18-ban a német hadsereget.
A Monarchia utolsó – hivatalos – 1910. évi népszámlálási adatai szerint egy-egy keskeny sáv (Kassa, Ipolyság, Arad). Egy elzárt enklávé (Csángóföld) és az Újvidék kivételével csakis olyan területeket csatoltak el, ahol a magyarság erős számbeli kisebbségben volt.
Károlyi Mihály, aki a legkiválóbb magyar államférfiak egyike volt, megmondta: kis ország is lehet eredményes!
Ott van Hollandia, Belgium, Portugália, Svájc, Ausztria, Csehország! Svájcon és Csehországon kívül mindegyik elvesztette a gyarmatbirodalmát, illetve birodalmát.
A németek elvesztették Elzászt, Kelet-Poroszországot, a lengyel határt pedig hatszáz kilométer mélyen, háromszáz kilométer szélességben nyugatra tolták. Mégsem siránkozik senki, nem foglakoznak vele: dolgoznak! És köszönik, jól vannak!
A fentiek szellemében hozzászóltam a cikkhez, mely hozzászólásom két ellen-hozzászolást kumulált. (Utálom a komment szót!)
A fertőzés mértékére jellemző mindkettő:
Az egyik egyszerűen csak közölte, hogy amennyiben Károlyi Mihály szerintem kiváló államférfi volt, akkor a világképemmel valami baj van. (Ezzel nem foglalkozom.)
A másikuk szerint Trianon katasztrófáját az okozta, hogy „a liberális hadügyminiszter hátba szúrta a védekező székely hadosztályt”!
Hát, kérem!
Roppant egyszerű ennek az embernek a világképe! A liberális Linder Béla hátba támadta a székely hadosztályt, ezért, emiatt elveszett az ország kétharmada!
Ennél a dolog kicsit, mint láttuk bonyolultabb!
Főként pedig kényelmetlenebb! Mert ezek az emberek száz éve siránkoznak, liberálisokat, kommunistákat, zsidókat keresgélnek az ágyuk alatt, akiket bűnbakként lehet állítani, ahelyett, hogy levonnák a konzekvenciát: Nagy-Magyarország fölött 1526-ban eljárt az idő!
Ezt kéne végre tuomásul venni, és nekiállni fölépíteni egy korszerű, demokratikus országot.
Horthy ugyebár nem volt liberális. Mégis elérte, hogy Magyarország a világháborúban a lélekszámához képest a legnagyobb emberveszteséget szenvedte el a hadviselő országok közt, és ízzé-porrá zúzták, jobban csak Németországot! Gratulálunk! És a disznóságokat még nem is említettem!
Az úr tovább fejtegette az álláspontját, hogy aszongya: kihagytam az 1867. évi kiegyezést, mint „történelmi lehetőséget”!
Ha már fölmerült: Ez egy rövid időre szóló kompromisszum volt, a Habsburg-ház részéről egyetlen céllal: hogy fenntartsa az uralmát, és nem általában, mindig, és időben korlátlanul alkalmazható recept.
Ferenc Ferdinánd és köre egyébként is a kiegyezés felmondását, és egy centrálisan igazgatott új Habsburg Birodalom kialakítását tervezte trónutódlása, és egy, a reményei szerint győztesen megvívott Balkán-háború után.
(Ezért annektálták Bosznia-Hercegovinát, és provokálták ki, már a trónörökös halála után és okán a szerbek elleni háborút, melyből aztán világháború lett - e következménnyel az osztrák, a magyar és a "közös" kormányon kívül, beleértve a világhírű Tisza Istvánt és a vén hülye Ferenc Jóskát, akinek 49-es vérengzését már akkor is mindenki elfelejtette, mindenki tisztában volt. Vilmos császár is halasztást próbált elérni, mert a németek még nem voltak felkészülve.)
Olyan centralizált Birodalmat terveztek kialakítani, melyben Magyarország már nem is a Birodalomhoz tartozó királyság, hanem egyszerű birodalmi tartomány rangjára süllyedt volna.
Nesze neked, kiegyezés!
Mellesleg magát a Monarchiát is elfújta a szél 18-ban, és a kutya se sírja vissza Ausztriában sem. Tudomásul vették, amit nálunk is kellene, hogy a történelemben semmilyen konstelláció sem örök és állandó. Országok, birodalmak fölemelkednek, aztán lehanyatlanak, eltűnnek. beolvadnak más országokba, birodalmakba.
A Magyar Királyság Nagy Lajos haláláig európai középhatalom volt, aztán hanyatlani kezdett a földműves országok szintjén megrekedt gazdaságával, a kora középkor szintjén megrekedt, polgárságot nélkülöző, kora-feudális társadalmi osztálytagozódásával, az egymás ellen harcoló bárói ligákkal és izmozó köznemességgel (mindkét színtársulat csak gyengítette a központi királyi hatalmat), mely országnak a kiváló Anjoukat követő idegen uralkodói tehetségtelenek voltak, és gyakori váltakozásuk minden dinasztiaalapítási kísérletnek (állandóságnak) véget vetett, a köznemesség (Werbőczy) Mohács előtt egy perccel pedig kiragadta a fegyvert a hadra fogható parasztság kezéből.
Egy irtózatos erejű oszmán támadás pedig elsöpörte a kártyavárat, melyet már addig is csak a két Hunyadi zsenije tudott lábon tartani.
A rákövetkező ötszáz év pedig (nem utolsósorban az egyházszakadás mentén) arról a vitáról és testvérharcról szólt, hogy melyik megszálló segítségével verjük ki a másikat, később pedig alárendeltségről vagy függetlenségről álmodozók estek folyamatosan egymásnak. Ennyit erről!
Magyarország a kiegyezés ötven éve alatt se volt önálló állam, kétségtelen kapitalista gazdasági és kulturális fejlődését pedig nem belső, hazai erők és törekvések, hanem német, osztrák és zsidó tőkések, polgárok betelepülése és beruházásai eredményezték, méghozzá a lecsúszott köznemesség, a dzsentri egyértelmű ellenállása mellett.
El kell olvasni Hanák Péter: Magyarország a Monarchiában, valamint A kert és a műhely című műveit! A politikai közállapotokról pedig Mikszáthot.
A kiegyezés tehát, a történelmi fejlődés "egyik lehetséges útjának", ahogy a hozzászóló nevezi, egyáltalán nem tekinthető!
Nem állítom, hogy az efféle – talán kártékonyságukat végig se gondoló – írások okozzák az „eltorzult magyar alkatot”, mely e hozzászólásokból is pregnánsan tükrözódik, Horthy, Orbán és az általuk képviselt történelemhamisító politika és életszemlélet a bűnös, az egész kétszáz éve heroizáló történelemfelfogással egyetemben.
De, hozzáteszik a magukét!