Életveszélyes küldetések indulnak a hegyekbe.
2009 óta folynak a kutatások indiai és amerikai csapatok részvételével India északkeleti részén, Arunachal Pradesh államban a második világháborúban itt lezuhant amerikai repülők roncsai után. Több mint 600 gép sorsa pecsételődött meg itt, illetve legalább 1500 pilóta és utas (rádiósok, katonák) vesztették életüket a 42 hónapig tartó, második világháborús indiai katonai művelet során, ami a Púp nevet viselte.
A tengelyhatalmak és a szövetségesek háborújában India északkeleti részén a légi folyosó mentő útvonal volt a japánok előrenyomulását követően, ami gyakorlatilag lezárta a Kínába vezető szárazföldi útvonalat. India szerepe – ami nem sokszor kerül előtérbe – mégsem elhanyagolható a második világháborúban: a Tizennegyedik Hadsereg, a brit, indiai és afrikai egységekből álló többnemzetiségű haderő megfordította a harcok menetét Ázsiában azzal, hogy visszafoglalta Burmát a szövetségesek számára. Az országban viszont rengeteg civil is áldozatául esett a harcokban, például úgy, hogy segítette a szövetséges erőket, vagy csak rossz időben volt rossz helyen.
1944-ben óriási robbanás történt Bombay kikötőjében, amikor egy robbanóanyaggal és gyapottal megrakott hajó kigyulladt. Rengeteg közelben álló hadihajó felrobbant, több mint 80 ezer ember lett hajléktalan, de a gyári munkások és a dokkok dolgozói közül is rengetegen meghaltak a japán bombázásokban India keleti partvidékén. Azonban nem sok írásos dokumentum maradt ránk ezekről az incidensekről, hiszen a brit tisztek nem róluk írtak tele több száz oldalt, inkább a dicsőséges csatákról és dél-ázsiai kalandjaikról. Az indiai útépítők, bányászok jellemzően nem körmölték le a nap eseményeit vagy balesetben, hadi cselekményekben elveszített családtagjaik adatait.
AHOGY EGY JELENTÉS AKKORIBAN MEGFOGALMAZTA, EZ NEM AZ „ELFELEJTETT HADSEREG”, HANEM AZ „ISMERETLEN HADSEREG” VOLT.
Az indiaiak háborús részvételét ugyanakkor nem a hősiesség vagy a hazaszeretet motiválta, hanem a kenyérrevaló megszerzése.
Púp-múzeum
1942-ben a japánok blokkolták a mianmari 1150 km hosszú hegyi autópályát, a szövetségesek pedig az amerikaiak vezetésével belekezdtek az utánpótlás szállításába, ami lőszert, élelmet, üzemanyagot vitt – 650 ezer tonnányit. Ez volt a Hump-, vagyis Púp-hadművelet, ami támogatta a Japán ellen harcoló kínai ellenállást. Közben rengeteg veszteség is érte őket, mivel a fiatal, sokszor tapasztalatlan brit és amerikai pilóták nehezen manővereztek a mély szurdokok és magas hegyek, a zord és hirtelen változó időjárási viszonyokban 1942 és 1945 között.
2009 óta hegymászók, orvosok, régészek, mentési szakértők és még az amerikai eltűnt katonákkal foglalkozó ügynökség is kutatja a felszívódott repülőket. Ebben helyi törzsek segítik őket, és már 20 repülőgépet, illetve több eltűnt repülős maradványait találták meg, amiket ki is állítottak a The Hump WWII Museumban. A munka azonban az időjárási nehézségek és az embertelen terepviszonyok miatt lassan haladt. Az egyik expedíció tagjai három hétre rekedtek fenn a hegyek között, mert gigantikus hóvihar csapott le a területre, de ha sikerül minden nehezítő körülménnyel szembeszállni, megtérülnek az erőfeszítések: oxigéntartályok, géppuskák, repülőgéptörzsek, koponyák, csontok, cipők, órák és DNS-minták is konzerválódtak a hegyekben.
Még mindig találnak
2022 januárjában röppent fel a hír, hogy egy második világháborús repülőgépet azonosítottak a Himalájában. A C–46-os szállítógép 13 embert vitt a dél-kínai Kunmingból, amikor viharba került, és örökre eltűnt a radarokról Arunachal Pradesh állam hegyvidéki szakasza felett. Az egy évvel ezelőtti kutatást az egyik áldozat gyereke szorgalmazta és Clayton Kuhles amerikai kalandor vezette. Az expedíció nem volt könnyű, többen meghaltak a váratlanul lecsapó hóviharok, a jég, a ritka hegyi levegő miatt.
William H. Tunner vezérőrnagy, az Egyesült Államok légierejének pilótája emlékirataiban leírja, C–46-os teherszállító repülőgépével falvak felett repült, és a hegyi időjárás szinte percről percre, mérföldről mérföldre változott. Az egyik vége India alacsony, párás dzsungelében volt, a másik Nyugat-Kína több mérföld magas fennsíkján.
A tavaszi ónos és jeges esők, a viharos szél jelentették a legnagyobb kihívást a repülőgépek kezdetleges navigációs eszközökkel történő irányításában. Olyan is előfordult, hogy egy pilóta a kilátástalan helyzet (eljegesedett repülő) miatt ejtőernyő nélkül kiugrott a gépéből, és a biztos halált választotta. Míg a másodpilótának és a rádiósnak sikerült kimenekülnie és leszállnia, majd 15 napig bolyongtak, míg a „barátságos bennszülöttek” megmentették őket.
Egy súlyos viharban kilenc repülőgép zuhant le, és 27-en vesztették életüket. A legnehezebb pedig a fiatal pilóták szüleinek volt: elfogadni a bizonytalanságot, feladni a reményt. Pearl Dunaway a fiát vesztette el, és versben dolgozta fel a pótolhatatlan veszteséget, amiről sosem tudta meg, hogy valóban az-e:
Hol van a fiam? Szeretném, ha a világ megtudná,
A küldetését betöltötte, és elhagyta a földet?
Ott van fent, azon a szép földön, a szökőkutaknál iszik,
Vagy még mindig vándor India dzsungelében és a hegyek között?
(Index)