Mi fejeződik ki a Wagner-csoport puccsában? - teszi fel a mindenkit izgató kérdést Kocsis Árpád a Mércében („Prigozsin felemelkedésének és bukásának zajos története képet ad a kapitalizmus jelenlegi állásáról”).
És rögtön meg is állapítja, hogy mi fejeződik ki benne: a kapitalizmus specifikuma!
Na, ne! De, menjünk sorban:
1./A szerző mindenekelőtt eseménytörténetet vázol fel, melyek elemei egyébként már ismertek.
Az izgalmasabb kérdésről, nevezetesen, hogy a Prigozsin és Sojgu közti nézeteltérés/rivalizálás okain kívül mi más késztethette a zsoldosvezért akcióra, mindenütt számtalan magyarázat hangzik el pro és kontra (a két szélső: maga Putyin állt az egész mögött, illetve az amerikaiak megvették Prigozsint), a szerző ezekhez sem tudott semmi újat hozzátenni.
Egy biztos: Prigozsin nem készült hatalomátvételre!
Annyira ostoba nem lehet, hogy megismételje Akecsi Micuhide, a Szengkou korban élt hadvezér produkcióját, aki 1582-ben fellázadt Oda Nobunaga sógun ellen, és sógunná kiáltotta ki magát. Tizenhárom nap múlva kivégezték. Ezért nevezi a japán történelem tizenhárom napos sógunnak.
Prigozsin a legészszerűbb magyarázat szerint nyilván nagyobb befolyást, több technikai támogatást akart elérni, esetleg személycseréket is, a hadsereg vezetésében.
A szerző két körülménnyel támasztja alá a hatalomátvételi törekvést:
a./ hogy Putyin elutazott (elmenekült?) Moszkvából.
Ez nem jellemzi a helyzet súlyosságát. Gyáva ember, mint a diktátorok zöme.
Orbán is elmenekült az Operabálból a közmédia által nem létezőnek titulált szegénytüntetés miatt 15-ben.
Sztálin is távol tartotta magát a tűztől, már a polgárháború idején is. Később ki is végeztetett mindenkit, aki mellette, alatta szolgált.
b./ Prigozsin alakulata zavartalanul megtett hétszáz kilométert Moszkva felé.
E hétszáz kilométeres „túra” sem bizonyít semmit. Oroszországban hivatalosan nincs hadiállapot, aminek Putyin még a látszatát is kerüli, idő kellett ahhoz, hogy békeidőben, mikor a harcoló, vagy csak kellően felszerelt csapatok Ukrajnában tartózkodnak, bevethető egységeket találjanak. Végül találtak.
2./ A következtetés, hogy itt valamiféle általános és speciális jelenségével állunk szemben a kapitalizmusnak, a legenyhébb kifejezéssel is erőltetett.
Különféle részfeladatok kiszervezése (szállítás, hírszerzés, utánpótlás, s a többi) nem újkeletű. A fegyverzet, a hadviselés technikai módozatai olyan fejlődésen mentek keresztül, hogy számtalan feladat már kívül esik a hadsereg lehetőségein és kompetenciáin, ráadásul békeidőben a fenntartásuk tetemes költséget jelent – ezeket magáncégekre bízzák, minthogy magángazdaságról beszélünk.
És ez az egyetlen kapitalista jellegzetesség, de nem a kapitalizmusé, mint társadalmi rendszeré!
A specifikum az ipari-technológiai fejlődés és az ennek következtében megváltozott hadviselés!
(B. H. Lyddell Hart tábornok, egykori brit vezérkari főnök már az ötvenes években arról értekezett, hogy a jövő háborúja a terepen végrehajtott kommandós akciók, illetve a városi gerilla-hadviselés ötvözete lesz. Jóslata nagyrészt bevált, de speciel az orosz-ukrán háborút a XX. századi háborúk mintájára, nagy élőerők bevetésével folytatják.)
a./ A kiszervezés:
az ozmán/török hadak felszerelését "civil" fuvarosok szállították.
A hadiszállítás, mondjuk, emlékezetes módon (Ouvrard), már a francia forradalmi- és a napóleoni háborúk idején is bomba üzlet volt – nincs ebben sem semmi új, és pláne rendszerspecifikus! Ezek csak kiragadott példák.
b./ A hadviselés:
zsoldosok, irreguláris erők igénybevétele is olyan régi módszer, mint maga a háború!
Szintén egyáltalán nem kapitalista sajátosság!
Gondoljunk a harmincéves háborúra, a hadsereg kötelékein kívül harcoló kozákokra már az első világháborúban, ma az ukrán háborúban a Wagner-csoport mellett a csecsenekre.
Mi ebben a kapitalista specifikum?