Fico egy nagyon éles eszű politikus, enélkül nem lehetett volna ilyen sokáig hatalomban. A választás előtt visszaélt a közhangulattal, hogy visszatérhessen a hatalomhoz, és ez sikerült neki. De emellett pragmatikus is, mondja Tim Haughton brit politológus.
1999-ben érkezett Szlovákiába, a választás után, mikor Mikuláš Dzurinda legyőzte Vladimír Mečiart. Tim Haughton brit professzor azóta a közép-európai régióval foglalkozik, különös tekintettel a szlovák politikára.
A mostani választások után aggódik, merre indul el Szlovákia, ugyanakkor nem gondolja azt, hogy véglegesen Kelet felé fordulunk.
Politológusként érdekes időszak lehetett az Ön számára, mikor 1999-ben először Szlovákiába érkezett. Szlovákia épp megszabadult a mečiarizmustól és elindult a Nyugat felé. Britként mi vonzotta országunk tanulmányozására?
Már korábban kutatni kezdtem az 1998-as parlamenti választást, amikor a doktorimat készítettem, nem sokkal ezután pedig személyesen is eljöttem Szlovákiába, az említett 1999-es évben. Igaza van, politológusként ez rendkívül érdekes időszak volt számomra.
Abban az időben az önök társadalmának jelentős része meg akart szabadulni attól, ami a 90-es évek elején zajlott, és vissza akartak térni az európai mainstreamhez, legalábbis ez volt a benyomásom a tapasztaltak alapján. Minimum Pozsonyban, bár bejártam az országuk maradékát is, és már akkor lehetett érezni a különbséget a politikai hangulatban. De ezt nem kell magyaráznom, milyen megosztott volt Szlovákia akkoriban.
Lehet, hogy kellene, mert sok fiatal szlovák valószínűleg nem emlékszik arra a korra. Néhány ember Szlovákiában ma azt mondja, hogy az 1998-as választás majdnem olyan fontos volt, mint az, amely az elmúlt hétvégén ért véget. Abban az értelemben, hogy Szlovákia akkor és most is keresztúton volt, és arról döntött, hogy a Nyugathoz vagy a Kelethez hajlik. Túlzott ez a párhuzam?
Azt gondolom, hogy egy kicsit el van túlozva. Egyúttal megértem az embereket, akik ezt gondolják, és megértem a politikusokat is, akik a kampányban ezt emlegették. De a mostani választást inkább a 2002-es választáshoz hasonlítanám (amely után Mukálš Dzurinda jobboldali kormányt alakított, és Szlovákia később belépett az EU-ba – szerk. megj.). Ha 2002-ben önök másképp döntöttek volna, Szlovákia visszatérhetett volna az 1998. előtti időkbe. Erről a választásról nem gondolom ezt, az EU-ból való kilépés egyelőre nem fenyegeti önöket.
1998-ban a nyugati emberek is attól tartottak, hogy Szlovákia visszatér Oroszország ölelésébe, vagy hogy minimum 180 fokos fordulat következik be a külpolitikában. Ön most tart ettől?
Részlegesen, létezik egyfajta aggódás, hogy az önök külpolitikája most lényegesen megváltozik. De továbbra sem tudjuk, hogy mennyire gondolják ezt komolyan az egyes politikusok, például Peter Pellegrini azt mondja, hogy a külpolitika nem változik. Ugyanígy, ha hallgatta Robert Fico választás utáni sajtótájékoztatóit, észrevehette, hogy az EU-ban és a NATO-ban való maradásról beszél. Van ok az aggodalomra, de minden attól függ majd, hogy milyen kormány alakul, és milyen engedményekre kényszerülnek majd az egyes pártok, amelyek koalíciót alakítanak.
A legtöbb elemző szerint a kormány a Smerből, a Hlasból és az SNS-ből áll majd, de ezt még meglátjuk. Bizonyára tudja, hogy az SNS az egyik leginkább oroszbarát párt azok közül, amelyek az EU bármely országának parlamentjében ülnek. Mitől tart a legjobban egy ilyen forgatókönyv és kormány esetében Szlovákiában?
Ezeket az aggodalmakat két kategóriára osztanám – az első, hogy mi fog történni Szlovákián belül, a másik, hogy fog viselkedni Szlovákia a külföld irányában. Egy olyan helyzetben, mikor még mindig zajlik a háború Ukrajnában, a gazdaság alakulása kapcsán pedig nagy a bizonytalanság egész Európában, nagyon nyugtalanító lenne, ha Szlovákia oroszpárti országgá válna és befejezné Ukrajna támogatását. Még abban az esetben is, ha ez csak a retorika szintjén zajlana. Szlovákia nem tartozik az EU legnagyobb országai közé, és ezért az Ukrajnának nyújtott segítsége is limitált volt. Ez azonban nyugtalanító jelzés lenne Európa többi része számára, és jelzés lenne Moszkva felé is.
A hazai fronton pedig az országuk demokráciájának minősége miatt aggódhatunk. Legutóbb, mikor Robert Fico kormányfő volt, sok volt a korrupciós vád, és természetesen mindannyian emlékszünk Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolására. Vagyis az lenne a kérdés, mit jelenthet Robert Fico kormányzása a szlovákiai demokrácia számára.
Vannak emberek, akik szerint Fico és Danko szavai a külpolitikai fordulatról vagy a médiáról csak a választópolgárok tetszését akarták elnyerni a kampányban. Mások attól tartanak, hogy komolyan beszéltek. Melyik csoporthoz tartozik?
Azt gondolom, hogy valahol a két csoport között vagyok. Egyrészt Fico egy nagyon éles eszű politikus, enélkül a múltban nem lehetett volna ilyen sokáig és ilyen magas pozícióban hatalomban. Ezt látnunk kell függetlenül attól, hogy szeretjük vagy megvetjük. Vagyis azt gondolom, hogy részben tényleg kihasználta a nyilvánosság hangulatát, hogy újra hatalomra jusson, és ez bejött neki. Végül valószínűleg elvette a Republika és más szélsőséges pártok szavazatait, bár a pontos adatokat még látnunk kell.
Másrészt Fico a múltban már megmutatta, hogy képes tisztán pragmatikusan viselkedni, és világos számára, mit tehet, és mit nem szabad megtennie. Észrevettem, hogy amikor a múltban káros dolgokat tett, azt inkább otthon tette, a külföldtől azt várta el inkább, hogy hagyják békén. Hogy most is így viselkedik-e majd? Azt tényleg nem tudom. De szerintem az új kormánya rosszabb lesz, mint az előzőek, és Brüsszel is többet fogja kritizálni. Már ha sikerül neki koalíciós társakat találni.
Nem számítok azonban olyan forgatókönyvre, amit sokan felrajzoltak: hogy Szlovákiában lezajlik az ún. orbanizáció. Szlovákia mégiscsak más helyzetben van, mint Magyarország.
Megélte Szlovákiát, mikor megszabadultunk Mečiartól, aztán jött a Nyugat felé orientálódó Dzurinda, majd megint Fico, végül legutóbb Matovič, most pedig ismét Fico. Mivel magyarázza, hogy az országunk képes ilyen nagy fordulatokra?
Az elmúlt harminc évben azt figyeltem meg Szlovákiában, hogy a társadalmuk folyamatosan mintha két ideált keresne – az első egyfajta tiszta kormányzás, vagyis a korrupció elleni harc, a másik a kompetencia. Ezt akarja mindig a többség.
Azt gondolom, hogy azok a politikusok, akik sokáig voltak hatalomban és korrupciós botrányokba keveredtek, azt okozzák, hogy az emberek változást akarnak. És így változnak mindig a kormányaik. Ugyanez érvényes a kompetencia esetében is, ha Szlovákiában olyan kormány van, amely az emberek szerint nem kompetens, ugyanígy le akarják cserélni.
Véleményem szerint Fico sikere ezen a választáson nem függött össze a külpolitikával, hanem inkább azzal, hogy ujjal tudott mutogatni az elmúlt kormány – szerinte – kaotikus három és fél évére. Egyszerű jelszavakat kínált, mint a stabilitás és a rend, és ez rezonált a társadalom egy részében, amely nem akar semmit a politikától, és amely a valóságban le is nézi azt.
Szlovákia ma két ellentétes táborra szakadt, és a mostani választás után az egyik tábor attól fél, hogy az országa rossz irányba indul el. Van számukra valami pozitív üzenete?
Ez abban állna, hogy Szlovákiát – ahogy említettem – nem fenyegeti a valódi orbanizáció. Ezt azért is gondolom, mert itt nincs olyan domináns politikai erő, mint Orbán Fidesze. A másik reménysugárt abban látom, hogy még ha néhány nem liberális politikus részéről éles retorikának is voltunk tanúi, valójában egyikük sem beszél arról, hogy Szlovákiának ki kellene lépni az EU-ból vagy a NATO-ból.
Mint kis ország, függnek a szomszédokkal és a szövetségesekkel való jó viszonytól, és ezt tudatosítaniuk kell a politikusoknak is, akik most kormányozni fognak, vagyis ebben is reményt látnék. (DENNIKN)