Tényleg belenyomták Tisza Istvánt és Horthy Miklóst a két világháborúba, ahogy Orbán mondja?

Az elmúlt pár napban két olyan interjút is adott, amiben rendhagyó történelemórának is beillő módon elemezte a két világháború kitörése előtti hangulatot, párhuzamba állítva azt a most zajló ukrajnai háborúval, és a jelenlegi európai hangulattal.

Átérzem a régi nagy öregek összes dilemmáját, meg fájdalmát, mert látom én is, érzem én is a kezeket a vállamon, meg a hátamon. Érzem, ahogy tolnak bele, lefele, előre, mint Magyarország miniszterelnökét a háború felé minden alkalommal. És ott ellen kell állni. Meglátjuk, mire leszünk képesek

– mondta Orbán Viktor vasárnap a Patrióta Youtube-csatornának adott május 26-i interjújában, amikor arról beszélt, hogy szerinte ma is háborús hangulat érzékelhető Európában. A kormányfő szerint most csak az a kérdés, hogy sikerül-e az, ami az első- és a második világháborúnál nem sikerült – elkerülni a háborút.

A miniszterelnök már a május 24-i, szokásos pénteki rádióinterjújában is arról beszélt a Kossuth rádióban, hogy szerinte Brüsszelben Európa háborúba lépésének hangulati előkészítése zajlik „Visszaemlékezéseket, naplókat olvasok, hogy hogyan is történt ez, és riasztóak a hasonlóságok. Az első két világháborút megelőzően a médiában is és a politikusok kommunikációjában is elég hosszan zajlott a háborúba lépés előkészítése” – mondta vészjóslóan a rádióinterjúban.

Két történészt kerestünk meg, hogy megtudjuk, milyen hangulat előzte meg az első, és milyen a második világháborút. Kíváncsiak voltunk arra is, mennyire állja meg a helyét a kormányfő megállapítása, miszerint az első világháború előtt Tisza Istvánt, a második előtt pedig Horthy Miklóst is „belenyomták a háborúba”. Tényleg nem tudták elkerülni a háborút, és ha így volt, miért nem? Következzen néhány idézet a kormányfőtől, és a történészek magyarázata a háttérről.

Amikor az első világháború elkezdődött, akkor olyasmit mondtak, hogy ez a harmadik Balkán-háború.

(Orbán Viktor a Patriótának)

„A harmadik Balkán-háború kifejezés a korabeli sajtóban is megjelent. Használták például egy 1913 őszi szerb-macedón-albán fegyveres konfliktusra” – mondta kérdésünkre Juhász József, az ELTE Kelet-, Közép-Európa Története és Történeti Ruszisztikai Tanszékének oktatója. „1914 nyarán, amikor a konfliktusok a Balkánra koncentrálódtak, a szarajevói merénylet utáni első hetekben ismét felbukkant a narratíva, hogy ez itt egy harmadik Balkán-háború lesz. De ez csak egy nagyon-nagyon rövid epizódja volt a háború korabeli percepciójának, mert ahogy a nagyhatalmak hadüzenetei megtörténtek, nagyon gyorsan világossá vált, hogy ami 1914 nyarán elkezdődött, az nem egy lokális balkáni háború.”

Maga a feltételezés tehát valóban felbukkant, de nagyon rövid időre, hiszen a szarajevói merénylet után heteken belül megtörténtek az első hadüzenetek. Szerbiának az oroszok, II. Miklósnak a britek és franciák ígértek segítséget, míg Ferenc Józsefet Németország támogatta – így a Monarchia és Szerbia konfliktusába néhány nap alatt belesodródott Európa két, egymással szemben álló katonai szövetsége. Egy hónappal a merénylet után kitört az első világháború.

„A harmadik Balkán-háború kifejezés aztán majd csak a ‘90-es évek jugoszláv széthullása során jön elő megint. Akkor sem vált meghatározó terminológiájává annak, ami Jugoszláviában történt, de 1992-93-ban valóban megint volt, aki egy rövid ideig használta ezt a kifejezést az ottani történésekre” – mondta a szakértő. „Azt gondolom, hogy szigorúan, tényszerűen nézve valószínűleg nem mondott pontatlanságot Orbán Viktor, biztosra lehet venni, hogy 1914 július-augusztusából találni lehet említést erre, de nincs akkora jelentősége.”

A történész azt is megjegyezte: nem tudjuk kizárni, hogy az orosz-ukrán konfliktus eszkalálódik, és egy belső szláv konfliktusból szélesebbé válik, de ennyire szorosan a két esetet nem lehet összekötni.

A történész szerint az akkori nyugati országok álláspontját sem érdemes párhuzamba vonni a mostani nyugati országok, vagy akár az Európai Unió álláspontjával. Németország a központi hatalmak vezető ereje volt, Franciaország pedig a szerb-orosz oldal mellett állt bele a háborúba, de konkrét vonalat nem érdemes húzni a korabeli és a mostani propaganda között. „Más volt a motiváció, a kontextus, az akkori szövetségi rendszerek, a világpolitikai helyzet. Azt leszámítva, hogy ma a nyugatnak az az álláspontja, hogy támogatni kell az ukránokat, akkor meg a franciáknak az volt, hogy támogatni kell a szerbeket, ezen a nagyon első szintű azonosságon kívül nincs olyan azonos háttere ezeknek a politikáknak.”

Tisza István még azt is világossá tette, hogy ha belemegyünk a háborúba, és ott nem nyerünk, akkor a történeti Magyarország szétesik. A bécsi haditanácsban végig ezt az álláspontot képviselte, egészen addig, amíg le nem nyomták. Eljött a pillanat, és belepréselték az akkori magyar kormányt az első világháborúba

(Orbán Viktor a Patriótának)

Tisza István emlékiratokat nem írt, a levelezését adták ki, de az első világháború alatt és után az egy elég nagy titok volt, hogy ő valóban ellenezte a hadba lépést néhány napig, 1914 júniusában – mondja Ablonczy Balázs történész. Az ELTE egyetemi docense szerint Tiszának biztosan volt dilemmája a hadba lépéssel kapcsolatban, de Horthyról ez már nem mondható el. 1914. június 28-án lőtték le Ferenc Ferdinándot, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, szűk egy hónappal később a monarchia ultimátumot adott a szerb kormánynak, ami ha nem teljesül, akkor beáll a hadiállapot. Ablonczy szerint Tisza először valóban ellenezte a hadba lépést, de ebben részéről volt egy zsarolási potenciál is.

„Tisza alapvetően nem a háborút vetette el, szerinte az időpont nem volt alkalmas Szerbia megbüntetésére. Tisza az őt övező előítéletekkel ellentétben valóban a kor egyik nagy formátumú politikusa volt, más kérdés, hogy kinek mennyire rokonszenvesek az eszméi. Azon kevés politikusok közé tartozott akkor, aki látott a pályán: lépésről lépésre látta, hogy mik lehetnek Berlin, Párizs vagy akár London reakciói” – magyarázta a történész, hozzátéve, hogy a minisztertanács tagja volt akkor az osztrák miniszterelnök, a magyar miniszterelnök, a közös hadügyminiszter, a közös külügyminiszter és az uralkodó is. Ablonczy Balázs szerint Tisza István miniszterelnök akkor Erdélyért aggódott. Az volt a fejében, hogy Románia számára milyen üzenet lehet, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia ilyen gyorsasággal megtámadja Szerbiát.

Erről a kérdésről Juhász József, az ELTE Kelet-, Közép-Európa Története és Történeti Ruszisztikai Tanszékének oktatója is beszélt. Az első világháború elején nem lehetett tudni, Románia hogy fog reagálni, kinek az oldalán lép be a háborúba, mondta a történész. Mivel a román kérdés nem volt tisztázva, ezért Tisza István úgy gondolta: ameddig Erdély nincs biztosítva egy esetleges román hadba lépéstől, addig nem szabad belépnünk a háborúba. „Miután Tisza Bécstől és Berlintől ígéretet kapott arra, hogy Romániát rá fogják kényszeríteni minimum a semlegesség betartására, onnantól kezdve Tisza is rábólintott. Az már más történet, hogy Románia ezt az ígéretét csak két évig tartotta, és 1916 augusztusára az antant tagjaként belépett a háborúba.”

Horthy Miklós is ki akart maradni a háborúból, intaktan akarta megtartani a magyar hadsereget, nem akart alárendelt szerepben semmilyen háborús helyzetbe kerülni. A végén a németek mégis belenyomták Magyarországot a háborúba

(Orbán Viktor a Patriótának)

A II. világháború előtt egészen más volt a helyzet, mint az első előtt, hiszen a '30-as években volt egy alapfeszültség Hitler és a nemzetiszocialista nyomulás, a zsidótörvények, Ausztria bekebelezése, és más korlátozó intézkedések miatt. Ablonczy Balázs szerint a korabeli leírások, naplók alapján alapvető szorongás volt az emberekben a jövőjükkel és a háborúval kapcsolatban, a polgári társadalom jelentős része érezte, hogy itt valami nagyon nagy baj lesz.

„Horthy emlékiratai megjelentek, és most már nagy biztonsággal ki lehet jelenteni, hogy abban a pillanatban, amikor Magyarország belépett a II. világháborúba, még nem volt német nyomás az országon. Később ez valószínűleg megjött volna, tehát Magyarország nem tudta volna elkerülni a hadba lépést, de 1941. júniusában éppen nem volt kényszerítő erő” – mondja a történész. Ablonczy szerint ekkor a magyar hadvezetés, elsősorban a vezérkari főnök, illetve a politikai elit egy része úgy gondolta: ha Magyarország kimarad, akkor hátrányba kerül Németországnál a politikai céljaink megvalósításában. „Mivel Szlovákia és Románia már az offenzíva részese volt, a magyar politikai elitben volt egy félelem, hogy mi kevésbé leszünk jófiúk, mint a románok vagy a szlovákok. Ennek Horthy nem állt ellen” – mondta. Ablonczy szerint egyértelmű, hogy a hadba lépésre Horthy a kormányzói jogkör alapján adott engedélyt, az ő felhatalmazásával lépte át a határt a magyar honvédség. A történész szerint ez jó pont volt a németeknél, de nyomás ekkor még nem volt Horthyn.

„Azért az nem véletlen, hogy 25 éven keresztül volt Magyarország államfője, pedig egy csomó autoriter vezető volt a korszakban Közép-Európában, például Metaxász tábornok Görögországban vagy Konstantin Päts Észtországban, de senki nem volt annyi ideig hatalmon, mint Horthy. Hiba lenne tagadni, hogy egy népszerű politikus volt, főleg a 30-as évek második felében, amikor 1938 és 1941 között négy részletben több mint 80 ezer négyzetkilométernyi területet szerzett vissza Magyarország elveszített területeiből. Ezt a gyarapítást a nevéhez kötötték. Közben a háború alatt egészen '44-ig egy bizonyos háborús konjunktúra volt az országban, az emberek relatíve jobban éltek, mert emelkedtek a reáljövedelmek. De Horthynak nyilvánvaló politikai felelőssége van az 1919-20-as megtorlásokban, a holokausztban, és Magyarország II. világháborús hadba lépésében” – magyarázta a történész.

Ez derült ki Ungváry Krisztián áprilisban óriási érdeklődés mellett, a CEU-n tartott előadásából is, amin a történész arról beszélt, hogy az 1939 és 1941 közti események tragikuma nem egyszerűen csak a döntéshozók hibáiból és tévedéseiből fakad, hanem abból az abszurd tényből, hogy Magyarország úgy vált hadviselő féllé, hogy az országnak semmilyen érdeke nem fűződött a belépéshez, a magyar politikai vezetésnek nem állt szándékában a háborús részvétel, sőt, még a náci Németország sem presszionálta a magyarokat a belépésre. Részletek ebben a cikkben.

(Telex)