Ugrás a tartalomra
CIVILHETES
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó

Szentpéteri Nagy Richard: A rendszer ellenzéke – Közjogi vonalon

Vélemény
2024.03.17.
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print
38

A kegyelmi jogkör arra van kitalálva, hogy figyelembe vegyen, mérlegeljen olyan tényeket és következményeket, amelyek nem is annyira az ügyből, hanem inkább a körülötte kialakult helyzetből adódnak. 

Nem ítélkezik, nem ment fel, nem szól bele az ítélt ügybe, nem bírál felül, nem újabb instanciaként működik és még csak nem is nyilvánosan. Arra hivatott, hogy csendes, méltányos, elnéző és méltóságos legyen. Éppen ezért való egy államfő kezébe. Mármint egy jogállamban.

A kegyelem sajátos jogintézmény. Nem vizsgálja, hogy az elkövetett cselekmény bűncselekmény-e és az elkövető bűnös-e. Az ilyesmi vizsgálata a bíróságra tartozik, márpedig a bíróság e kérdésekre már jogerősen választ adott (jelezzük, hogy itt csak a végrehajtási kegyelem jogintézményére vetünk egy pillantást), mielőtt az ügy az államfő elé kerül (ha jogilag releváns tény merülne fel, a perújrafelvétel, a felülvizsgálati kérelem útja nyílik meg, nem a kegyelmi út). Az államfő nem bíróság, és ez a legjobb, amit róla tudhatunk (a belpolitikai válságot kirobbantott ügyben éppen a két út egyidejű alkalmazásának volt köszönhető a nyilvánosságra kerülés, ami már önmagában is kérdéseket vet fel, de mi most csak a politikai vetülettel foglalkozunk).

A kegyelmi jogkör arra van kitalálva, hogy figyelembe vegyen, mérlegeljen olyan tényeket és következményeket, amelyek nem is annyira az ügyből, hanem inkább a körülötte kialakult helyzetből adódnak. Nem ítélkezik, nem ment fel, nem szól bele az ítélt ügybe, nem bírál felül, nem újabb instanciaként működik és még csak nem is nyilvánosan. Arra hivatott, hogy csendes, méltányos, elnéző és méltóságos legyen. Éppen ezért való egy államfő kezébe. Mármint egy jogállamban.

Az államfő nem visel politikai felelősséget, helyette a kormány a felelős. A felelősségvállalás az elő- illetve felterjesztésben, és különösen az ellenjegyzésben nyilvánul meg. Az ellenjegyzés klasszikus parlamentáris jogintézmény. Arra való, hogy az államfő döntéseiért a kormány tartsa a hátát. A kormány felelős, az államfő nem. Ennek ellenére a kegyelmi döntés államfői döntésnek minősül, az államfő dönt, nem a kormány, de az államfő – mint szinte minden aktusa esetén – csak javaslatra (indítványra, előterjesztésre, jelölésre, felterjesztésre, tanácsra), és csak kormányfelelősség mellett (ellenjegyzéssel). Vagyis az ellenjegyzés nem kiveszi a döntést az államfő kezéből, hanem a felelősséget vállalja át érte. A döntés az államfőé, és ezt egy parlamentáris kormány tiszteletben tartja.

Mivel a kegyelmi jog természetéből adódóan az ebbéli határozatok nem nyilvánosak, aligha tudhatunk sokat a statisztikáikról, de méltán feltételezhetjük, hogy az államfő és a miniszter között mindig egyetértésnek kell lenni, mert egy országnak egyszerre csak egy kormánya, egy büntetőpolitikája lehet. A joghistória mindenesetre egyetlen esetet jegyzett fel az első felelős minisztérium megalakulása óta máig, vagyis Deák Ferenctől Tuzson Bencéig, amikor az igazságügyi miniszter megtagadta az ellenjegyzést egy kegyelmi ügyben.

Mint emlékezetes, Dávid Ibolya volt az illető, aki – első nőként e poszton – nem volt hajlandó aláírásával érvényessé tenni Göncz Árpád méltányos döntését Kunos Péter ügyében. Az eset 1998-ban történt, és e makacsság a frissen megalakult Fidesz-FKGP-MDF-kormány eladdig ismeretlen egyetlen női tagját (akit korábban valamiféle családügyi minisztérium élére szántak) egy csapásra ismertté és páratlanul kedveltté tette, s az MDF elnöki székébe és a népszerűségi listák élére repítette. A kormány sajátos és aljas okokból bankárellenes hangulatot keltve hergelte a lakosságot a kapitalizmus egyes intézményei és szereplői ellen, miáltal a maga elfogadottságát a társadalomban sajátosan növelni tudta. A kezdeményezés mögött – mint ezt később az érintettek több visszaemlékezésben is elismerték – az akkori miniszterelnök, Orbán Viktor állott, az ellenjegyzés megtagadására szólítván fel szervilis (lojális) miniszterét (aki későbbi pályafutása során, 2005–10 között már mérsékelt politikát folytatott, mint tudjuk).

Az ellenjegyzés akkori megtagadásához jogi érvek szolgáltattak alapot, vagyis éppen olyan természetű érvek, amelyeknek semmi közük a kegyelmi jogkörhöz (mint jeleztük, a kegyelmi eljárás nem a jogi aspektusokat vizsgálja, hiszen azok vizsgálata a bíróságra tartozik). E jogi érvek az igazságügyi orvosszakértői vélemény el nem fogadásának, új szakértői vélemény beszerzésének és más, teljesen értelmetlen cselekedeteknek (vizsgálatoknak) nyitottak utat. Hazánk akkoron még jogállamnak számított, a miniszterelnök a döntés meghozatalával mégis beleszólt az adott ügybe, noha formálisan minisztere mögé húzódott.

Különös ugyanakkor, hogy a mostani politikai életünket felforgató ügyben, a 2024. február 2-án nyilvánosságra került kegyelmi döntésben ugyancsak jogi érvekbe bújtatott nemtelen politikai szándékok játszottak szerepet az eljárás során. Még különösebb azonban, hogy a jelenlegi politikai rendszer parlamenti ellenzéke az első pillanattól kezdve nem politikai, hanem jogi eszközöket keresett a sajátos belpolitikai válság megoldására. E törekvésével az ellenzék mindenesetre a kormány (és mindenekelőtt a kormányfő) segítségére sietett, mintha nem tudta volna, hogy mit csinál.

A február 3-tól február 10-ig tartó első etapban az ellenzék egyrészt azt javasolta, hogy legyen tartalmában korlátozva a kegyelmi jogkör, másrészt legyen nyilvános a döntések indokolása; február 10-től, azaz a köztársasági elnök és a volt igazsági ügyminiszter lemondásától kezdve pedig egyrészt azt, hogy vonják meg a juttatásokat a volt köztársasági elnököktől, másrészt pedig azt, hogy legyen közvetlen az elnökválasztás.

A kegyelmi jog tárgyi korlátozása (vagyis annak kimondása, hogy bizonyos ügyekben e jog nem gyakorolható) nem lenne összeegyeztethető a kegyelmi jog fent tárgyalt természetével, és nyilvánvalóan értelmetlen lenne az ügyek vagy személyek egy csoportjára más normákat alkalmazni, mint másokra nézve. Könnyű belátni, a tárgyak közötti önkényes megkülönböztetés a kegyelmi jog teljes megszüntetésének ágyazna meg, mert eliminálná e jogkör diszkrecionális, személyes, méltányos és éppen a tárgyra nem tekintő jellegét. A kegyelmi határozatok indokolásának nyilvánosságra hozatala ugyancsak e jogkör intimitását és személyre szabott jellegét venné el, éppen a méltóságát és individualitását veszélyeztetné, és végtére is a megszüntetését célozná. (Ugyanakkor természetesen elvárható lehet, hogy az államfő egy-egy vitathatóbb ügyben álljon elő magyarázattal, indoklással és értelmezéssel, ha szükségét látja, de még jobb volna, ha vitatható, megosztó, kétes ügyekben egyáltalán nem élne a kegyelem jogával, hiszen e jog természetéből adódóan nem megosztó jellegű, és az államfő e döntéseiben is a nemzet egységét hivatott kifejezni.)

Nem véletlen, hogy a közelmúltbeli botrányos döntés magyarázataképpen az azóta lemondott Novák Katalin egy nem várt kérdésre – tévesen – a kegyelmi döntések megosztó jellegére, és – ténylegesen – az indokolási kötelezettség hiányára hivatkozott, midőn a feltett kérdés nyitva maradását konstatálta. Az igazságot ugyanis, miszerint a döntés nem az övé, hanem a miniszterelnöké volt, nem mondhatta el, hazugságot pedig nem talált ki időben, mert nem számított az eset nyilvánosságra kerülésére. A különös azonban az, hogy a hivatalos ellenzék kétség nélkül hitt neki. Rögtön elfogadta, hogy a kegyelmi döntésekkel jogi problémák vannak, és a kegyelmi jogkört korlátozni, pontosítani kell. Nem habozott a jogszabály-módosítások javaslatának eszközéhez nyúlni, mialatt a botrányos döntés teljesen nyilvánvaló politikai vetületeit, okait és felelősségét még kérdés tárgyává sem tette. Azonnal a miniszterelnök által jogászkodásnak nevezett tevékenységbe kezdett, őrült jogi megoldásokat ötölve ki a problémára (és a kormány megsegítésére), miközben elsőrendű feladatába, a politikai tevékenységbe bele sem kezdett.

„Jogászkodásban” ugyanakkor a miniszterelnök vitte a prímet, amikor a válság első hetének közepén végre „megjelent” a nyilvánosság előtt. Pontosabban: nem jelent meg személyesen (napokkal később is csak egy fényképet helyezett el magáról és kormányáról a közösségi oldalán, majd egy további teljes hétre eltűnt), de videóüzenetben mondott pár szót a Facebookon. E megszólalásában a kormányfő mindenekelőtt apaként kívánt megnyilvánulni, és a „miszlikbe aprítás” szófordulatával élve olyasmit nevezett meg „első gondolataként”, amit egy apa biztosan nem gondolna elsőként. Előadta továbbá, hogy van most egy „vita” a kegyelmi ügyről (ami nem volt igaz), de e vitát szerinte nem jogászkodással kell megoldani (noha nem mondta el, hogy akkor hogyan), majd maga is jogászkodásba kezdett, és kijelentette, hogy beterjeszt egy alaptörvény-módosítást (amit valamiért alkotmánymódosításnak nevezett) a kegyelmi jog tartalmi korlátozásáról.

Szívesen feltennénk a kérdést, hogy a miniszterelnök eme jogászkodós javaslata – a jogforrásra utalás kivételével – hogyan egyezhetett meg szinte szó szerint az ellenzék korábban megfogalmazott őrült jogszabály-módosító javaslatával, és vajon e hasonlóság nem feltűnő-e, de messzire kellene szaladnunk a következtetésekkel. Ugyancsak feltennénk a kérdést, hogy a nyilvánvalóan padlóra került miniszterelnök eme megszólalása után az ellenzék vajon miért nem az ő politikai felelősségével foglalkozott, és miért inkább további közjogi javaslatok megfogalmazásával és tökéletlen akciók megszervezésével bíbelődött, de a válasz több teret igényelne. Mindenesetre e videófelvétellel a miniszterelnök jó időre letudta a nyilvánossághoz való szólás terhes feladatát, és legközelebb már csak másfél hét múlva, az évértékelőjének nevezett eseményen jött elő a hallgatásból, miután hálás ellenzéke néhány megvett és néhány megtévesztett közvélemény-formáló hathatós segítségével hatékonyan gondoskodott arról, hogy a belpolitikai válság kellemetlen politikai következmények nélkül lezáruljon, és ő ennek tényét jelenthesse be a rendezvényen.

Hosszú hallgatásának észszerű oka az volt, hogy ő maga természetesen pontosan ismerte saját szerepét a kárhozatos kegyelmi ügyben. Jól tudta, hogy nem kevesebb, mint huszonkét kegyelmi kérvény pozitív elbírálása egyetlen napon (az igazságügyi miniszter esetleges ellenkezése ellenére), nem úszható meg. Attól félt, hogy a közvélemény – talán az ellenzék segítségével – el fog jutni az ő felelősségének felvetéséig. Joggal hitte, hogy a felháborodás nem csitítható az államfő és a volt igazságügyi miniszter távozásával. Ő tudta, hogy a szálak hozzá vezetnek, és ezt a tényt nem fogja tudni eltagadni. Hogy a kegyelmi jog tömeges közkegyelemként való gyakorlására rajta kívül senki más nem adhatott volna utasítást, és erre a tényre rá fognak jönni. Arra számított, hogy ritkulni fog körülötte a politikai levegő, és érezhette, mint szorul a nyaka körül a politikai hurok.

Ne vizsgáljuk most azt, hogy e valós félelem milyen fizikai, mentális és pszichikai jelekkel járt vagy járhatott. Csak azt vegyük észre, hogy a miniszterelnök az említett, rosszul sikerült videófelvételt kivéve személyesen két hétig nem volt jelen a nyilvános politikai térben. Visszatértét az tette lehetővé, hogy az ellenzék rossz stratégiát választott. Tudatosan úgy döntött, hogy politikai cselekvésének irányát, alkalmazható politikai fegyvereinek célkeresztjét nem Orbán Viktorra fókuszálja, hanem más tárgyak és személyek ellen fordítja. Mint jeleztük, e döntés tudatos, megfontolt és látszólag megindokolt elhatározás volt. E hasábokon – terveink szerint – talán feltárhatjuk e döntés okait és következményeit, de nemes szívükben illúziókat tápláló ellenzéki olvasóink számára – sajnos – nem ígérhetünk sok jót.

A kegyelmi jogkör arra van kitalálva, hogy figyelembe vegyen, mérlegeljen olyan tényeket és következményeket, amelyek nem is annyira az ügyből, hanem inkább a körülötte kialakult helyzetből adódnak. Nem ítélkezik, nem ment fel, nem szól bele az ítélt ügybe, nem bírál felül, nem újabb instanciaként működik és még csak nem is nyilvánosan. Arra hivatott, hogy csendes, méltányos, elnéző és méltóságos legyen. Éppen ezért való egy államfő kezébe. Mármint egy jogállamban.

Az államfő nem visel politikai felelősséget, helyette a kormány a felelős. A felelősségvállalás az elő- illetve felterjesztésben, és különösen az ellenjegyzésben nyilvánul meg. Az ellenjegyzés klasszikus parlamentáris jogintézmény. Arra való, hogy az államfő döntéseiért a kormány tartsa a hátát. A kormány felelős, az államfő nem. Ennek ellenére a kegyelmi döntés államfői döntésnek minősül, az államfő dönt, nem a kormány, de az államfő – mint szinte minden aktusa esetén – csak javaslatra (indítványra, előterjesztésre, jelölésre, felterjesztésre, tanácsra), és csak kormányfelelősség mellett (ellenjegyzéssel). Vagyis

az ellenjegyzés nem kiveszi a döntést az államfő kezéből, hanem a felelősséget vállalja át érte. A döntés az államfőé, és ezt egy parlamentáris kormány tiszteletben tartja.

Mivel a kegyelmi jog természetéből adódóan az ebbéli határozatok nem nyilvánosak, aligha tudhatunk sokat a statisztikáikról, de méltán feltételezhetjük, hogy az államfő és a miniszter között mindig egyetértésnek kell lenni, mert egy országnak egyszerre csak egy kormánya, egy büntetőpolitikája lehet. A joghistória mindenesetre egyetlen esetet jegyzett fel az első felelős minisztérium megalakulása óta máig, vagyis Deák Ferenctől Tuzson Bencéig, amikor az igazságügyi miniszter megtagadta az ellenjegyzést egy kegyelmi ügyben.

Mint emlékezetes, Dávid Ibolya volt az illető, aki – első nőként e poszton – nem volt hajlandó aláírásával érvényessé tenni Göncz Árpád méltányos döntését Kunos Péter ügyében. Az eset 1998-ban történt, és e makacsság a frissen megalakult Fidesz-FKGP-MDF-kormány eladdig ismeretlen egyetlen női tagját (akit korábban valamiféle családügyi minisztérium élére szántak) egy csapásra ismertté és páratlanul kedveltté tette, az MDF elnöki székébe és a népszerűségi listák élére repítette. A kormány sajátos és aljas okokból bankárellenes hangulatot keltve hergelte a lakosságot a kapitalizmus egyes intézményei és szereplői ellen, miáltal a maga elfogadottságát a társadalomban sajátosan növelni tudta. A kezdeményezés mögött – mint ezt később az érintettek több visszaemlékezésben is elismerték – az akkori miniszterelnök, Orbán Viktor állott, az ellenjegyzés megtagadására szólítván fel szervilis (lojális) miniszterét (aki későbbi pályafutása során, 2005–10 között már mérsékelt politikát folytatott, mint tudjuk).

Az ellenjegyzés akkori megtagadásához jogi érvek szolgáltattak alapot, vagyis éppen olyan természetű érvek, amelyeknek semmi közük a kegyelmi jogkörhöz (mint jeleztük, a kegyelmi eljárás nem a jogi aspektusokat vizsgálja, hiszen azok vizsgálata a bíróságra tartozik). E jogi érvek az igazságügyi orvosszakértői vélemény el nem fogadásának, új szakértői vélemény beszerzésének és más, teljesen értelmetlen cselekedeteknek (vizsgálatoknak) nyitottak utat. Hazánk akkoron még jogállamnak számított, a miniszterelnök a döntés meghozatalával mégis beleszólt az adott ügybe, noha formálisan minisztere mögé húzódott.

Különös ugyanakkor, hogy a mostani politikai életünket felforgató ügyben, a 2024. február 2-án nyilvánosságra került kegyelmi döntésben ugyancsak jogi érvekbe bújtatott nemtelen politikai szándékok játszottak szerepet az eljárás során. Még különösebb azonban, hogy a jelenlegi politikai rendszer parlamenti ellenzéke az első pillanattól kezdve nem politikai, hanem jogi eszközöket keresett a sajátos belpolitikai válság megoldására. E törekvésével az ellenzék mindenesetre a kormány (és mindenekelőtt a kormányfő) segítségére sietett, mintha nem tudta volna, hogy mit csinál.

A február 3-tól február 10-ig tartó első etapban az ellenzék egyrészt azt javasolta, hogy legyen tartalmában korlátozva a kegyelmi jogkör, másrészt legyen nyilvános a döntések indokolása; február 10-től, azaz a köztársasági elnök és a volt igazsági ügyminiszter lemondásától kezdve pedig egyrészt azt, hogy vonják meg a juttatásokat a volt köztársasági elnököktől, másrészt pedig azt, hogy legyen közvetlen az elnökválasztás.

A kegyelmi jog tárgyi korlátozása (vagyis annak kimondása, hogy bizonyos ügyekben e jog nem gyakorolható) nem lenne összeegyeztethető a kegyelmi jog fent tárgyalt természetével, és nyilvánvalóan értelmetlen lenne az ügyek vagy személyek egy csoportjára más normákat alkalmazni, mint másokra nézve.

Könnyű belátni, a tárgyak közötti önkényes megkülönböztetés a kegyelmi jog teljes megszüntetésének ágyazna meg, mert eliminálná e jogkör diszkrecionális, személyes, méltányos és éppen a tárgyra nem tekintő jellegét. A kegyelmi határozatok indokolásának nyilvánosságra hozatala ugyancsak e jogkör intimitását és személyre szabott jellegét venné el, éppen a méltóságát és individualitását veszélyeztetné, és végtére is a megszüntetését célozná. (Ugyanakkor természetesen elvárható lehet, hogy az államfő egy-egy vitathatóbb ügyben álljon elő magyarázattal, indoklással és értelmezéssel, ha szükségét látja, de még jobb volna, ha vitatható, megosztó, kétes ügyekben egyáltalán nem élne a kegyelem jogával, hiszen e jog természetéből adódóan nem megosztó jellegű, és az államfő e döntéseiben is a nemzet egységét hivatott kifejezni.)

Nem véletlen, hogy a közelmúltbeli botrányos döntés magyarázataképpen az azóta távozó Novák Katalin egy nem várt kérdésre – tévesen – a kegyelmi döntések megosztó jellegére, és – ténylegesen – az indokolási kötelezettség hiányára hivatkozott, midőn a feltett kérdés nyitva maradását konstatálta.

Az igazságot ugyanis, miszerint a döntés nem az övé, hanem a miniszterelnöké volt, nem mondhatta el, hazugságot pedig nem talált ki időben, mert nem számított az eset nyilvánosságra kerülésére. 

A különös azonban az, hogy a hivatalos ellenzék kétség nélkül hitt neki. Rögtön elfogadta, hogy a kegyelmi döntésekkel jogi problémák vannak, és a kegyelmi jogkört korlátozni, pontosítani kell. Nem habozott a jogszabály-módosítások javaslatának eszközéhez nyúlni, mialatt a botrányos döntés teljesen nyilvánvaló politikai vetületeit, okait és felelősségét még kérdés tárgyává sem tette. Azonnal a miniszterelnök által jogászkodásnak nevezett tevékenységbe kezdett, őrült jogi megoldásokat ötölve ki a problémára (és a kormány megsegítésére), miközben elsőrendű feladatába, a politikai tevékenységbe bele sem kezdett.

„Jogászkodásban” ugyanakkor a miniszterelnök vitte a prímet, amikor a válság első hetének közepén végre „megjelent” a nyilvánosság előtt. Pontosabban: nem jelent meg személyesen (napokkal később is csak egy fényképet helyezett el magáról és kormányáról a közösségi oldalán, majd egy további teljes hétre eltűnt), de videóüzenetben mondott pár szót a Facebookon. E megszólalásában a kormányfő mindenekelőtt apaként kívánt megnyilvánulni, és a „miszlikbe aprítás” szófordulatával élve olyasmit nevezett meg „első gondolataként”, amit egy apa biztosan nem gondolna elsőként. Előadta továbbá, hogy van most egy „vita” a kegyelmi ügyről (ami nem volt igaz), de e vitát szerinte nem jogászkodással kell megoldani (noha nem mondta el, hogy akkor hogyan), majd maga is jogászkodásba kezdett, és kijelentette, hogy beterjeszt egy alaptörvény-módosítást (amit valamiért alkotmánymódosításnak nevezett) a kegyelmi jog tartalmi korlátozásáról.

Szívesen feltennénk a kérdést, hogy a miniszterelnök eme jogászkodós javaslata – a jogforrásra utalás kivételével – hogyan egyezhetett meg szinte szó szerint az ellenzék korábban megfogalmazott őrült jogszabály-módosító javaslatával, 

és vajon e hasonlóság nem feltűnő-e, de messzire kellene szaladnunk a következtetésekkel. Ugyancsak feltennénk a kérdést, hogy a nyilvánvalóan padlóra került miniszterelnök eme megszólalása után az ellenzék vajon miért nem az ő politikai felelősségével foglalkozott, és miért inkább további közjogi javaslatok megfogalmazásával és tökéletlen akciók megszervezésével bíbelődött, de a válasz több teret igényelne. Mindenesetre e videófelvétellel a miniszterelnök jó időre letudta a nyilvánossághoz való szólás terhes feladatát, és legközelebb már csak másfél hét múlva, az évértékelőjének nevezett eseményen jött elő a hallgatásból, miután hálás ellenzéke néhány megvett és néhány megtévesztett közvélemény-formáló hathatós segítségével hatékonyan gondoskodott arról, hogy a belpolitikai válság kellemetlen politikai következmények nélkül lezáruljon, és ő ennek tényét jelenthesse be a rendezvényen.

Hosszú hallgatásának észszerű oka az volt, hogy ő maga természetesen pontosan ismerte saját szerepét a kárhozatos kegyelmi ügyben. Jól tudta, hogy nem kevesebb, mint huszonkét kegyelmi kérvény pozitív elbírálása egyetlen napon (az igazságügyi miniszter esetleges ellenkezése ellenére), nem úszható meg. Attól félt, hogy a közvélemény – talán az ellenzék segítségével – el fog jutni az ő felelősségének felvetéséig. Joggal hitte, hogy a felháborodás nem csitítható az államfő és a volt igazságügyi miniszter távozásával. Ő tudta, hogy a szálak hozzá vezetnek, és ezt a tényt nem fogja tudni eltagadni. Hogy a kegyelmi jog tömeges közkegyelemként való gyakorlására rajta kívül senki más nem adhatott volna utasítást, és erre a tényre rá fognak jönni. Arra számított, hogy ritkulni fog körülötte a politikai levegő, és érezhette, mint szorul a nyaka körül a politikai hurok.

Ne vizsgáljuk most azt, hogy e valós félelem milyen fizikai, mentális és pszichikai jelekkel járt vagy járhatott. Csak azt vegyük észre, hogy a miniszterelnök az említett, rosszul sikerült videófelvételt kivéve személyesen két hétig nem volt jelen a nyilvános politikai térben. Visszatértét az tette lehetővé, hogy az ellenzék rossz stratégiát választott. Tudatosan úgy döntött, hogy politikai cselekvésének irányát, alkalmazható politikai fegyvereinek célkeresztjét nem Orbán Viktorra fókuszálja, hanem más tárgyak és személyek ellen fordítja. Mint jeleztük, e döntés tudatos, megfontolt és látszólag megindokolt elhatározás volt. E hasábokon – terveink szerint – talán feltárhatjuk e döntés okait és következményeit, de nemes szívükben illúziókat tápláló ellenzéki olvasóink számára – sajnos – nem ígérhetünk sok jót. (Népszava)

Címlapkép: Novák Katalin lemond. Szemet hunyt az esetleges aggályok felett, az igazságot pedig nem mondhatta ki. - Forrás: Youtube
SZÉP SZÓ
ellenzék
ORBÁN VIKTOR
KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK
IGAZSÁGÜGYI MINISZTEREK
KEGYELMI BOTRÁNY
Profile picture for user CIVILHETES
CIVILHETES
Publikálva 2024.03.17. - 11:00
38
A- A+
  • facebook-f
  • twitter
  • envelope
  • print

  • Emberi fenékbe harapott egy medve

    Emberi fenékbe harapott egy medve

  • Orbán Viktor nindzsakormányt akar, amelynek minden választást erővel meg kell nyernie

    Orbán Viktor nindzsakormányt akar, amelynek minden választást erővel meg kell nyernie

  • A többség világszerte úgy véli, az EU széteshet, az USA pedig megszűnhet demokrácia lenni a következő 20 évben

    A többség világszerte úgy véli, az EU széteshet, az USA pedig megszűnhet demokrácia lenni a következő 20 évben

  • Ez áll valójában a Nemzeti Konzultáció kérdései mögött

    Ez áll valójában a Nemzeti Konzultáció kérdései mögött

  • Válságban a liberális világrend, de lesz-e, ami felváltja?

    Válságban a liberális világrend, de lesz-e, ami felváltja?

  • Meghalt Csomós Mari, a Nemzet Színésze

    Meghalt Csomós Mari, a Nemzet Színésze

  • Hideg lesz a reggel és egész nap számíthatunk kisebb esőre

    Hideg lesz a reggel és egész nap számíthatunk kisebb esőre

  • Leurazta Orbán Viktor Novák Katalint

    Leurazta Orbán Viktor Novák Katalint

  • Semmi váratlan: Orbán volt és lett is újra a Fidesz elnöke

    Semmi váratlan: Orbán volt és lett is újra a Fidesz elnöke

  • Kirakodóvásár

    Kirakodóvásár

  • Soha nem volt bezárási hullám érte el Magyarországot, négy és fél ezer kisbolt szűnt meg fél év alatt

    Soha nem volt bezárási hullám érte el Magyarországot, négy és fél ezer kisbolt szűnt meg fél év alatt

  • Lehullott a lepel a magyarországi akkugyárakról

    Lehullott a lepel a magyarországi akkugyárakról

  • Egyre rosszabb a helyzet Grönlandon

    Egyre rosszabb a helyzet Grönlandon

  • Jött a fideszes ügyvezető, majd egy hét múlva az 1,5 milliárdos állami megrendelés is

    Jött a fideszes ügyvezető, majd egy hét múlva az 1,5 milliárdos állami megrendelés is

  • 60 év után titkos akták nyílhatnak meg JFK halálával kapcsolatban

    60 év után titkos akták nyílhatnak meg JFK halálával kapcsolatban

  • Deutsch háborús agitátorokról beszélt, Kocsis kiosztotta az ellenzéket

    Deutsch háborús agitátorokról beszélt, Kocsis kiosztotta az ellenzéket

  • Flottája közel negyedét kénytelen leállítani a Wizz Air

    Flottája közel negyedét kénytelen leállítani a Wizz Air

  • Az autó

    Az autó

  • Semjén Zsolt: A Fidesz és a KDNP szövetsége a magyar történelem legsikeresebb konstrukciója

    Semjén Zsolt: A Fidesz és a KDNP szövetsége a magyar történelem legsikeresebb konstrukciója

  • A mesterséges intelligencia már háborúban áll

    A mesterséges intelligencia már háborúban áll

  • Matolcsy szerint Orbán jövőképei megtévesztőek

    Matolcsy szerint Orbán jövőképei megtévesztőek

  • Kérek még

Maradjon velünk!

 

  • instagram
  • facebook-f
  • twitter
  • coub
  • youtube

Rovatok

  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • Minden más

Sokat kattintott címkék

Belföld
Külföld
Gazdaság
Vélemény
ORBÁN VIKTOR
Magyar Péter
Fidesz
Időjárás
időjárás-előrejelzés
Magyarország
orvosmeteorológia
Oroszország
Környezet
Tudomány
politika
Kultúra
UKRAJNA
Technika
Novák Katalin
EURÓPAI UNIÓ
BUDAPEST
Egészség
EGÉSZSÉGÜGY
Sport
© 2011-2024 CIVILHETES /Középen állunk/

Lábléc menü

  • Impresszum
  • Jogi nyilatkozat
  • Adatkezelés
  • Régi CIVILHETES
Címlap
CIVILHETES
Független Közéleti Magazin
  • Belföld
  • Külföld
  • Gazdaság
  • Vélemény
  • +
    • Időjárás
    • Kultúra
      • Film
      • Zene
    • Tudomány
      • Környezet
      • Technika
      • Kütyü
    • Életmód
      • Egészség
      • Gasztro
      • Sport
      • Állati
    • Bulvár
      • Kék
      • Rejtély
    • Fiatal
    • Videó
Clear keys input element