Szabásminta

Mi lesz veled emberke? Hans Fallada híres regényének a címét átfordíthatjuk a mai magyar viszonyokra: mi lesz veled, ellenzéki szavazó?

Az izraeli szivárványos koalíció példás összefogással (az exlikudos Bennettől a közép Ganzig, és a liberális Lapidig, meg a Munkapárt maradékáig és az izraeli arab pártokig) 2021-ben győzni tudott, azzal az egyszerű taktikai megoldással, hogy e jobb- és baloldali pártok megállapodtak: a köztük lévő ideológiai különbségekből adódóan vitatott kérdések megoldását elhalasztják a fő cél, Netanjáhú megbuktatása érdekében.

Más kérdés, hogy e különbözőségek rendezését, például a megszállt Ciszjordánia státuszát, az ortodoxok különféle kiváltságait és más lényeges, stratégiai kérdéseket illetően egy tartós, több cikluson át regnáló koalíciónak nem lehetett volna a végletekig halogatnia, és ezek a különbözőségek feltehetően kihatottak volna a koalíció jövőjére/szilárdságára. Volna!

Ez nem derült ki, miután Netanjáhú a demokrácia világában példátlan módszerekkel, fölvásárolva három ellenzéki képviselőt (ezt már 20-ban, Ganz győzelme idején is eljátszotta Orly-Lévyvel, akinek miniszteri posztot ígért az árulásáért, és aki aztán eltűnt a homályban) fölszámolta a kormánytöbbséget a Kneszetben, majd az új választásokon összefogva a szélsőjobboldali és ortodox vallásos pártokkal kifejezetten fasiszta kormányt alakított.

Az is kérdés, hogy lenne-e ma háború, ha marad a Bennett-Lapid kormány.

De hát, a történelem nem ismeri, pontosabban értelmetlen gyermekjáték azt feszegetni, hogy „mi lett volna ha”?

A választásokon kormánytöbbséget szerzett lengyel ellenzék is hasonló stratégiát választott: félreteszik a nézetkülönbségeket (például az abortusz ügyében) a PiS leváltása érdekében.

Bejött, Tusk vezetésével az ellenzék kormányt tudott alakítani.
Annak ellenére – és ezt ne feledjük, mert az Orbán mintájára bebetonozott, közhatalmi funkciókat ellátó PiS-katonákon kívül/mellett: kezdve, de egyáltalán nem befejezve Duda államfőn, komoly társadalmi ellenerőt jelent! –, hogy a PiS kapta a legtöbb szavazatot, csak éppen kormányalakításhoz nem eleget, koalíciós partnereket pedig (egyelőre?) nem talált.

(Hogy Tusk koalíciója meddig marad talpon, mikor töredezik szét, azt nem tudni. Belső pozícióharcok előbb-utóbb törvényszerűen jelentkeznek majd, kényes kérdésekben is döntésre kell egyszer jutni, és Kaczyński, akit Orbán tanácsadói is segítettek a kampányban, nyilván sokat tanult magyar barátjától és Netanjáhútól.)

Mindenesetre, ahogy – nagyon leegyszerűsítve – 21-ben Tel-Aviv kontra Ciszjordánia meccs zajlott Izraelben, idén város-vidék összecsapás Lengyelországban.
És mindkét országban, ez a lényeg: az összefogás és a regnáló uralom leváltására összpontosító szándék győzött.

Győzte meg a szavazókat! Ez volt a siker elengedhetetlen előfeltétele!

Magyarországon pillanatnyilag csak e kettő hiányzik!

Igaz, „csak” önkormányzati és EP-választások lesznek (utóbbi az átlag magyart még annyira se mozgósítja, mint a másik kettő: az önkormányzati és a parlamenti), de a magyar ellenzéket fikarcnyit se érdekli azok kimenetele, csakis egyetlen szempontból: a saját egyéni- és pártérdekből.

Indultak már külön, félig külön, félig összefogva, „összefogva” (csak az előválasztás első fordulója után derült ki, hogy miért indokolt az idézőjel), csak összefogva nem indultak!
Most már deklaráltan nem is fognak!

Miért? Először is nézzük végig a listát:

Toronymagasan a DK a legnépszerűbb közülük, a Momentum tavasz óta mélyrepülésben van, az MSZP, az LMP, a Jobbik maradéka, Márki-Zay és Jakab pártja, a Párbeszéd a padlót verdesi, ezekkel már idén, pláne 26-ban nem érdemes számolni, a kutya se fog emlékezni rájuk.
(Talán elnézi nekem az olvasó, hogy Toroczkai pártját nem sorolom ide, holott e Fidesz-fióka látványosan növelni fogja a szavazóinak a számát.)

E pártok tán utolsó megmérettetése 24-ben csak arra alkalom, hogy megpróbáljanak visszakapaszkodni – amire egyébként semmi esélyük!

Ennek érdekében aztán mindent elkövetnek, amit nem kellene! Leginkább a nem létező arculatuknak bizonyságául, önálló jelöltek megjelenítésével.
(Bár nem kizárólag: Donáth és Ungár már Orbán színvonalán és stílusában szidja Gyurcsányt, illetve az utóbbi Tarlóst, aki kimondta a frankót, hogy Vitézy ügyében összejátszik a Fidesszel. Mellesleg én tovább mennék: mindenben összejátszik az LMP a Fidesszel, melynek 2010 óta tolja a szekerét, csak Schiffer kicsit kevésbé átlátszóan – azért elég átlátszóan – művelte. A Momentum pedig kizárólag a Fidesznek hozza majd az eredményeket: ami lényegileg ugyanaz).

Az, hogy az LMP és a Momentum e lépéssel a fővárosban, egyes kerületekben (Várhegy, Pesterzsébet, Zugló és társai) és sok helyen, 19-ben elhódított vidéki településeken is olyan helyzetet teremt, melyben egy kommentátor szerint „a Fidesz akkor is győz, ha egy cserép muskátlit állít jelöltként” – hát ez nem igazán érdekli Donáthot és Ungárt.

A példaként említett izraeli és vélhetően a lengyel koalíciós győzelmeknek az Achilles-sarka, mint már említettem, az, hogy több, önmagában kis párt lett kormányzó erő.

Bár a magyar helyzet annyiban gyökeresen más, hogy nincs és valószínűleg 26-ban sem lesz reális esélye Orbán leváltásának, számomra kétségtelen, hogy (valamikor is) csak egy nagy gyűjtőpárt tudná/tudja Orbánt leváltani, méghozzá baloldali.

Ezt az ellenzéki politikusok közül egyedül Gyurcsány ismerte föl, nyilvánvalóan az a DK stratégiája, hogy létrehozzon és összefogjon egy ilyen jövőbeli gyűjtőpártot.
(A hátulütője viszont magának Gyurcsánynak a személye, akit 2004 óta az Fidesz és a háttérben az MSZP együtt „karakter gyilkol” – és mely akcióhoz most Donáth is csatlakozott. A többiek meggyőződésem szerint csak az egyéni túlélésért küzdenek.

Ilyennek látja az ellenzéki szavazó a magyar ellenzék helyzetét.

(A feljövőben lévő Kétfarkúakkal – öt százaléknál azért nem lesznek jobbak) azért nem foglalkozom, mert azon kívül, hogy alapvetően proteszt párt, talán éppen ezért mindvégig gondosan titkolja, titkolta a parlamenti választások előtt is a programját és a jelöltjeit is. Nem vagyok képes komolyan venni őket.)

Összefogás tehát: nincs! Orbán leváltásának szándéka: hiányzik! Nagy, ellenzéki gyűjtőpárt égen-földön nem látható!

A kérdés most már az: kire és miért szavazzunk?