Statisztika a tudomány szolgálatában címmel tartott előadást Dr. Kincses Áron, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Közgazdaság-tudományi Szekciójának ünnepélyes megnyitóján 2025. április 28-án a Miskolci Egyetemen.
A Miskolci Egyetem adott otthont 2025. április 28–30. között az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaság-tudományi Szekciójának, amelynek nyitórendezvényén Dr. Kincses Áron, a KSH elnöke a statisztika és a tudomány egymásra épülő kapcsolatáról tartott előadást. Elnök úr kifejtette, hogy a statisztika a multidimenziós gazdasági, társadalmi és környezeti valóságot írja le számokban, hogy a tudományos élet résztvevőinek, valamint a piaci és szakpolitikai döntéshozóknak egyaránt tájékozódási pontot nyújtson. A hivatal statisztikáin alapuló adatvezérelt döntések eredményei megjelennek a későbbi statisztikákban, ezáltal egy kölcsönös egymásra hatáson alapuló körfolyamat jön létre.
Dr. Kincses Áron elmondta, hogy a statisztika-előállításban jelentős szerepet kapnak a 21. századi technológiák, például a mesterséges intelligencia, amely – többek között – hatékonyan támogatja az adatforrások összekapcsolását és a prediktív modellek készítését. Az elkészített statisztikák nemcsak adattáblák formájában, hanem interaktív térképeken is képesek látványosan szemléltetni olyan kulcsfontosságú gazdasági jelenségeket, mint a határátkelőhelyek vagy a turisztikai szálláshelyek forgalma. A Központi Statisztikai Hivatal elkötelezetten dolgozik azon, hogy adatfeldolgozási és -elemzési tevékenységét folyamatosan fejlessze, és hatékonyságát növelje a legújabb technológiai és módszertani innovációk segítségével.
Az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Magyarország legnagyobb felsőoktatási tudományos rendezvénysorozata, ahol a tudományos élet legkiválóbb egyetemista és főiskolás diákjai mutathatják be kutatásaikat és művészeti alkotásaikat. A Közgazdaság-tudományi Szekcióba idén rekordszámú, 713 nevezés érkezett 634 egyetemi hallgatótól, akik 38 intézményt képviseltek. A Miskolci Egyetem honlapja ide kattintva, a Közgazdaság-tudományi Szekció megnyitójáról készült felvétel pedig ezen linken érhető el.
A KSH-ról
A KSH a magyar statisztikai szolgáltatás nagy múltú centruma, tudásbázis, amely magas szakmai színvonalú munkájával átfogó adatokat és elemzéseket nyújt a gazdaság és a társadalom minden szegmensét meghatározó kérdésekben. A hivatal önálló szakmai szervezet, európai szinten is jegyzett, elismert, nemzetközileg aktív intézmény. Tevékenysége a döntéshozók, a gazdasági szereplők, a kutatók és a társadalom minden tagjának minél magasabb szintű, tényalapú tájékoztatását szolgálja. Olyan alapvető értékek mentén végzi munkáját, mint a szakmai függetlenség, a pártatlanság, az objektivitás, a megbízhatóság és a minőség iránti elkötelezettség.