A kormánynak sikerült a legvadabb disztópiákat túlszárnyalnia: bevezette a „szennyező nem fizet” elvet – írja Schiffer András ügyvéd, az LMP korábbi társelnöke, aki szerint a kormány ezzel a globális nagytőkének üzent.
„A környezethez való jog tárgyából és dogmatikai sajátosságából az következik, hogy a természetvédelem jogszabályokkal biztosított szintjét az állam nem csökkentheti, kivéve, ha ez más alkotmányos jog vagy érték érvényesítéséhez elkerülhetetlen. A védelmi szint csökkentésének mértéke az elérni kívánt célhoz képest ekkor sem lehet aránytalan. (…) A környezethez való jog e határozatban megállapított sajátosságaiból következően azonban az állam nem élvez szabadságot abban, hogy a környezet állapotát romlani engedje, vagy a romlás kockázatát megengedje.”
(28/1994. (V. 20.) AB-határozat, előadó alkotmánybíró: dr. Sólyom László)
Az elmúlt hónapokban a kormány azzal a szöveggel próbálta súlytalanná tenni az akkumulátorgyár-építések elleni tiltakozásokat, hogy Magyarországon csakis olyan beruházás jöhet létre, amely az „európai szinten is rendkívül szigorú” környezetvédelmi előírásokat tiszteletben tartja. Arra, hogy ez a magyarázat akkor sem megnyugtató, ha formálisan igaz is volna (nem az), bőven voltak nyugtalanító előjelek. A környezetvédelmi hatósági szerződésről szóló kormányrendelet alapján azonban az „európai szinten is rendkívül szigorú” előírásokat egyetlen szerződéssel ki lehet iktatni.
Az SK Battery iváncsai és komáromi üzemei körül hosszú ideje tiltakoznak az ott élők, sőt a településvezetők is az elviselhetetlen zajszennyezés miatt, mégsem történt eddig hatékony hatósági fellépés. A Samsung SDI gödi üzeme a környezeti kockázatok egész tárházát produkálja a helybéliek számára. A folyamatos zajterhelés állandó probléma, de a gödi talajvízben megjelent az NMP nevű anyag, ami magzatkárosító hatású és az akkumulátorgyártás során használják oldószerként. Jelen pillanatban nincsen hatósági válasz arra, mi történik, ha az akkumulátorgyár elszennyezi a gödi talajvizet. Ehhez képest a gödi Samsung-bővítésnél új környezeti hatástanulmányt sem kell végezniük a befektetőnek, a világ leghíresebb gázszerelőjének nevét viselő cég viszont simán elpusztíthatott több száz fokozottan védett homoki kikericset az akkumulátorgyár csatornázási munkálatai közben.
Gödön 2018 óta sorozatosan észlelt tűzvédelmi szabálytalanságokat a katasztrófavédelem: a többi közt nem helyezték üzembe a tűzoltóberendezéseket, miközben jelentős mennyiségű tűz- és robbanásveszélyes anyaggal dolgoztak, ezzel több mint ezer munkavállaló életét veszélyeztetve. Az éveken át fennálló szabálysértésért a hatóság alkalmanként 1–4 millió forint közötti bírságokat szabott ki, ami láthatóan nem bírt elrettentő erővel.
A kormány előszeretettel vágja a tiltakozók arcába a türingiai CATL-beruházás példáját, amire eddig is jó okkal szegeztük szembe, hogy Türingiában – tartományi és szövetségi szinten egyaránt – működik olyan ellenőrző apparátus, amely képes és hajlandó a beruházót rákényszeríteni a környezetvédelmi szabályok betartására. Ahogyan arra állásfoglalásában a WWF rámutat: tendenciává vált a környezetvédelmi intézmények és alkalmazotti státuszok leépítése, a közigazgatásban tapasztalható egyre növekvő szakemberhiány, a környezetügyi irányítás feldarabolása. Csakhogy a környezetvédelmi leépülés trendje a jogalkotásban is kirajzolódni látszik. Az ukrajnai háborúra hivatkozva több, a környezetvédelmi intézményrendszert gyengítő veszélyhelyzeti kormányrendelet született már: ilyen volt a védett természeti területen tarvágást lehetővé tevő tűzifarendelet, valamint a Natura 2000 területek védelmét és ökológiai folyosók megőrzését felülíró kormányrendelet. A környezetvédelmi hatósági szerződésről szóló 432/2023. kormányrendelettel a kormánynak sikerült a legvadabb disztópiákat túlszárnyalnia: bevezette tudniillik a „szennyező nem fizet” elvet.
A kormányrendelet értelmében veszélyhelyzet ideje alatt ezentúl a környezetvédelmi hatóság a szennyezővel – a jogsértés megszüntetése érdekében, határozathozatal helyett – úgynevezett környezetvédelmi hatósági szerződést köthet, melyben a szennyező vállalja, hogy felhagy a jogsértő magatartással, és magatartását a szerződésben meghatározott módon hozza összhangba a környezetvédelmi jogszabályokkal, valamint a környezetvédelmi hatóság által kiadott engedély előírásaival.
A lényeg a (2) bekezdésben következik: nincs helye a környezeti hatásvizsgálati és a levegővédelmi kormányrendeletek szerinti jogkövetkezmények alkalmazásának (például bírság kiszabásának) a környezetvédelmi hatósággal környezetvédelmi hatósági szerződést kötő szennyezővel szemben a szerződésben megállapított teljesítési határidőn belül azon jogsértés miatt, melynek megszüntetése érdekében a szerződés megkötésére sor került. A kormányrendelet 2.§ (2) bekezdése azt tartalmazza, hogy a kormányrendelet a hatálybalépésekor már megvalósult jogsértésekre is alkalmazható. Az „is” szócska beiktatása azt a jogalkotói szándékot veti fel, hogy a már meglévő és a jövőben megvalósuló beruházásoknál egyaránt jól jöhet a tisztára mosó jogszabály. Tehát a jövőben – legalábbis amíg veszélyhelyzetet tart fenn – a kormányzat kénye-kedve szerint legalizálhat környezeti bűncselekményeket.
A kormányrendelet alapján ugyanis a kormány olyan magatartásokra is adhat – egyedi mérlegeléssel megszabott időre – menlevelet, melyeket a törvény amúgy büntetni rendel. A szeptember 22-étől hatályos kormányrendeletet például a korábban hat alkalommal, összesen 100 millió forint körüli bírsággal sújtott bátonyterenyei akkumulátorhulladék-feldolgozó üzem esetében is alkalmazni lehet, ahol a hatóság korábban annyi problémát talált, hogy felfüggesztette annak tevékenységét.
A kormányrendelet megjelenését követően az energiaügyi tárca azonnal terelésbe kezdett, ezzel a sajtóközleménnyel: „A kormány szándékai szerint ez a szabály csak működő kohászati üzemekre alkalmazható. Akkumulátorgyárakra nem. Az ezzel kapcsolatos pontosítás a következő héten a Közlönyben megjelenik.” Az akkugyáras verziót mindenesetre erősíti, hogy a kormányrendelet a hatástanulmány nélkül megkezdett beruházásoknak is mentőkötelet nyújthat. A következő héten „pontosítás” helyett egy kormányhatározat jelent meg, ami egyrészt nem jogszabály, másrészt pedig kizárólag arról szól, hogy a kancelláriaminiszter hatáskörébe utalja a környezetvédelmi hatósági szerződések jóváhagyását.
A kancelláriaminiszter ezek után kiadott egy utasítást, majd a Miniszterelnökség felháborodottan közölte: „A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiadta a környezetvédelmi hatósági szerződés megkötésének feltételeiről és eljárásrendjéről szóló utasítást, az utasításból kiderül, hogy környezetvédelmi hatósági szerződés akkumulátorgyárak esetén egyáltalán nem köthető. Ezért a hatósági szerződéssel kapcsolatosan megjelent hangulatkeltő, a közvéleményt félretájékoztató nyilatkozatok szándékos politikai hisztériakeltés szándékával születtek”.
A helyzet viszont úgy áll, ha valaki ebben az ügyben folyamatosan félrevezeti a közvéleményt, az a kormány.
A miniszteri utasítás (ezt a trükköt amúgy a tűzifarendeletnél is bevetették) szintén nem jogszabály, így a kormányrendeletet nem írhatja felül, de még csak nem is pontosíthatja. A miniszter a szerződést jóváhagyó saját magának normatív utasítást sem adhat ki: ilyet csak a miniszterelnök, illetve a kormány tehetne. Az utasítás 2.§-a ráadásul így fogalmaz: „az utasítás tárgyi hatálya nem terjed ki a területi környezetvédelmi hatóságnak az akkumulátorgyártással összefüggő bármely tevékenységet folytató engedélyessel, valamint az akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó hulladék gyűjtési, előkezelési és hasznosítási tevékenységet folytató engedélyessel megkötendő hatósági szerződésére.” Az utasítás tehát mindenre vonatkozik, csak az akkumulátorgyárakra nem, a kormányrendelet ezzel szemben mindenre vonatkozik: akkumulátorgyárakra éppúgy, mint kohászati üzemekre vagy varrodákra.
A nagyvállalati környezeti bűnözés legalizálásának létezik egy tágabb kontextusa. Orbán Viktor tizenhárom évvel ezelőtt egy lefelé tartó adó-, bér- és környezetszabályozási versenybe nevezett be. A lefelé tartó adóverseny elé „nagyobb játékosok” az utóbbi időben akadályokat helyeztek el, így Orbán most a másik két vágányon úgymond tövig tapossa a gázpedált.
Ezért van az Országgyűlés előtt – a progresszív jobboldali ellenzék hallgatása mellett – a munkavédelem és munkabiztonság lerombolását célzó törvényjavaslat, ezért fojtja el már csírájában a bérharcot. Most pedig világos üzenetet küldött a globális nagytőkének: ha vele megegyeznek, Európa közepén szennyezhetnek szabadon.
A nemzeti burzsoáziák bizony mindenhol a világon a globális nagytőke cselédjei. A nemzeti burzsoáziák autoriter megoldásokra támaszkodva próbálják megerősíteni alkupozíciójukat a globális nagytőkével szemben. A két tőkefrakció közti vita éppen ezért merőben anyagi természetű: nem hitről, nemzetről, nem a „jogállamról” meg az „emberi jogokról” szól, hanem a zsákmány elosztásáról. Arról, hogy a természet és a munkások kizsákmányolásának fokozásával realizálható extraprofitból mennyit tarthatnak meg a helyi érdekű kényurak, és mennyit szivattyúzhatnak ki a globális nagyvállalatok a világ új uraihoz: a magántőkelapokba. (24.hu)
