Nem akarták észrevenni, hogy a elnöki kegyelmi botrány körüli társadalmi felháborodás mögött mélyebb elégedetlenség húzódik meg.
A Fidesz beleesett a saját csapdájába. Saját kommunikációjának a csapdájába, a jól felépített, szakértők körében is gyakran megcsodált gyűlöletbeszédek, karaktergyilkosságok, rágalmak, országmegosztó, uszító tézisfélék csapdájába. Egyszóval: a körmönfont hazugságok csapdájába.
Orbán Viktor és stábja hatalmasat hibázott, amikor nem vette észre, mert nem akarta észrevenni, hogy a kegyelmi botrány körüli társadalmi felháborodás mögött mélyebb elégedetlenség húzódik meg. Mint ahogy önteltségükben azt sem vették észre, mert nem akarták, hogy Magyar Péter nem egy népszerűségre vágyó kis mitugrász, hanem politikai tehetséggel és kitartással megáldott figura, aki nagy népfrontos bázist képes szervezni önmaga köré. Majd mikor ez egyértelművé vált, azt hitték, felléphetnek ellene és a mögötte felsorakozó ellenzéki szavazótótábor ellen a hatalomőrzés eddig bevált módszerekkel. Agresszivitással, megosztó mítoszokkal.
Orbán Viktor a bekeményítésben bízott. A „poloskázásban”, a politikai tér „kitakarításában”. A Pride betiltásában („Most megtehetjük!”), a demagóg, „gyermekvédelmi” jogkorlátozásban. Tévedett. Az eredmény az utóbbi évtizedek legnagyobb több százezres demokrata demonstrációja lett, amire Horn Gábor egykori felkiáltása illett: Téged küldtek el a picsába!
A miniszterelnök ugyanolyan dacosan reagált a hatalmára veszélyes helyzetre, mint elődje, és ment tovább a maga kitaposott útján. Alávaló propagandakampány Ukrajna és az Európai Unió ellen, nemzetvédő erőfitogtatás – szavakban. Harcosok Klubja, támadás a idegen érdekeket szolgáló, külföldről fizetett ballib közösségi háló ellen.
De továbbra sincs eredménye, nem apad a Tisza. És nem csupán azért, mert Magyar Péter kikerüli a megosztó gumicsontokat (olykor szükséges állásfoglalásokról is lemondva), hanem mert nem szűnik az elégedetlenség.
Mostanában azért mintha kezdene leesni a tantusz. Hogy rezeg a léc, a hatalom megtartásához új eszközökre, többféle hangnemre lenne szükség. Kezd nyíltabb lenni a kommunikáció.
Lázár János jön-megy, próbál készségesen válaszolni minden kérdésre. A miniszterelnök is kilépett barlangjából, többet szerepel, interjúkat ad. A rádiós kinyilatkoztatásaitól sokszor eltérő hangnemben. De úgy tűnik, késő. A kormánypárt saját csapdájában vergődik. Eddigi propagandastratégiája sodorja tovább. Nem tudja feltartóztatni, leállítani, képtelen kitérni előle, mert ez önleleplezés, teljes hitelvesztés lenne.
De mi szükség volt rá eddig? Főleg 2018 után? Hallgatom, nézem Orbán Viktor újabb interjúit. És azt látom, hogy bár nem értek egyet vele, de el tudja úgy is mondani az álláspontját, hogy ne indulatokat kavarjon, hanem megértsem, és eltöprengjek az elenérveken. Mi szükség volt az ország megosztására, olyan polgári rétegek ijesztgetésére, eltaszítására, amelyek hajlandók kompromisszumokra? Ha a Fidesz a megbékélés útját választja, ugyanúgy hatalmon tudott volna maradni, nyerte volna egyik választást a másik után. Akkor miért nem ezt tette? Van rá valószínűsíthető válasz, de elegendő bizonyíték még nincs rá. Rágalmazásba meg ne bonyolódjunk.
A lényeg, hogy most azonban már késő korrigálni. Már csak azért is, mert a demokratikus táborban kell hogy legyen annyi méltóság, hogy annyi megaláztatás, hazugság, aljasság után ne fogadja el az esetleges nyitást. A Fidesz 2026-os bukása még így sem biztos. Nincs mit tenni, ha a többségnek még megtépázottan, csapdába szorultan is ők kellenek. (Népszava)
