Egy fényképes bejegyzéssel próbálja meg bebizonyítani Rékasi Zsigmond, hogy biztonsági vállalkozása személyvédelmet nyújtott Novák Katalin volt köztársasági elnök számára is.
A poszt szerint 2023 szeptemberében egy szigetszentmiklósi iskola átadóján néhány kollégájával egyetemben vigyáztak az akkori államfő biztonságára. A Sándor-palota cáfolta, hogy a cég szerződésben állt volna a hivatallal.
Korábban egy interjúban jelentette ki Rékasi Zsigmond, – Détár Enikő és Rékasi Károly fia – miszerint biztonsági vállalkozása személyvédelmet nyújtott Novák Katalin volt köztársasági elnök számára is. A Sándor-palota azonban úgy reagált az elhangzott állításra, hogy a hivatal nem állt szerződésben Rékasi cégével.
Rékasi Zsigmond egy fényképes bejegyzésben próbálja meg bebizonyítani, hogy 2023 szeptemberében egy szigetszentmiklósi iskola átadóján néhány kollégájával egyetemben vigyáztak az akkori államfő biztonságára. Ugyanakkor a képen sem ő, sem Novák Katalin nem látszik, előbbit azzal magyarázza, hogy a fotót ő készítette. A bejegyzésben azt is hozzátette, hogy vigyáztak bántalmazott édesanyákra, ügyeltek a rendre szórakozóhelyeken is.
A posztot így zárta: „A tényekkel meg lehet vitatkozni, de teljesen fölösleges.” (Index)