A napokban jelent meg a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Központ által gondozott és kétévente frissített Közoktatás Indikátorrendszere 2003-as kötete.
A közoktatás törzsindikátorainak legfrissebb adatait tartalmazó kötet bőséges illusztrációt tartalmaz arra a jelenségre, amit a PISA eredményekről szóló korábbi írásomban „funkcionális leépülésnek” neveztem.
- írta Radó Péter a portfolio.hu-n
A funkcionális leépülés
A funkcionális leépülés jelenségét az oktatás kormányzásáról szóló könyvemben annak leírására használtam, hogy mi történik, ha egy a komplexitás nagyon magas szintjét elérő közoktatási rendszer kormányzása a 21. században visszatér az ötvenes-hatvanas évekre jellemző szélsőségesen centralizált bürokratikus modellhez, ami felszámolja az oktatás külső körülményekhez való alkalmazkodásra való képességét. Mint arról itt írtam, az alkalmazkodóképesség elvesztése elsősorban abból fakad, hogy leépülnek azok az iskolai intézményi képességek, melyek
- lehetővé tennék az egyre sokfélébb tanulási igények és szükségletek kielégítését, és
- a folyamatosan változó külső elvárásoknak való megfelelést.
A 2022-es PISA eredmények – melyeket hosszabban ebben az írásban elemeztem - azt valószínűsítik, hogy a 2011-2015 közötti teljes államkonzervatív rendszerátalakítás által okozott azonnali és súlyos transzformációs teljesítményromlás helyébe az előző évtized utolsó éveiben egy sokkal lassúbb, de sokkal mélyrehatóbb okokra visszavezethető teljesítményromlás indult meg, ami már a közoktatás funkcionális leépülésének a következménye. Az eredményesség romlásának hátterében
- a pénzügyi és humán erőforrások egyre súlyosabb hiánya,
- a tanulók egyre nagyobb tömegének oktatásból való kiszorulása
- vagy az állami oktatási rendszerből való kimenekülése,
- valamint az Európában máshol ismeretlen mértékű szociális szelekció és etnikai szegregáció húzódik meg.
Az új közoktatási indikátorkötet mindezekről bőségesen szolgáltat adatokat.
Riasztó jelzések
Noha az indikátorkötet tartalmaz tanulási eredményekre vonatkozó adatokat, mivel a funkcionális leépülés által okozott minőségromlásról a 2022-es PISA adatok kapcsán már írtam, az alábbi összeállításba csupán a közoktatás működésének alapvető feltételeiről szóló jelzések némelyikét emeltem be, mint amilyenek például a pedagógushiány mértéke, az oktatásból kiszoruló vagy kimenekített tanulók aránya, vagy az ezzel összefüggő szociális szelekció mértéke. A pénzügyi erőforrások szűkösségével most még nem foglalkozom, mert az idei béremelés pontos hatásáról még nincsenek pontos adataink.
A legnehezebben megragadható probléma a pedagógushiány mértéke, ugyanis a mindenkori közoktatási létszámszükségletnek nincs egyértelmű mércéje; a központi tantervek és az iskolahálózat elaprózódottsága azt magasan tartja, a tankerületek viszont mindenféle trükkökkel igyekeznek azt alacsonyan tartani. Az alábbi adatok ezért inkább trendek jelzésére alkalmasak.
Azt tudjuk, hogy a pedagógushiány két alapvető oka a pedagógus szakma demográfiai összetétele és a pályáról való menekülök nagy száma. Az alábbi ábra adataiból az látszik, hogy a korösszetétel folyamatosan romlik:
CSÖKKEN A PÁLYÁN MARADÓ FIATALOK (30-39 ÉVESEK) ARÁNYA, ÉS NÖVEKSZIK A 60 ÉVESNÉL IDŐSEBBEK ARÁNYA.
Ezzel függ össze, hogy az általános iskolákban 2019 és 2022 között három és félszeresére, 0,8 százalékról 2,8 százalékra ugrott a nyugdíjasként visszafoglalkoztatott pedagógusok aránya. Ez azt vetíti előre, hogy az elkezdődött bérfelzárkóztatás ellenére a pedagógushiány még sokáig velünk marad és az ezzel kapcsolatos feszültségek folyamatosan nőnek majd.
A 30-39 éves és a 60 évesnél idősebb pedagógusok aránya 2010-2022 között (A közoktatás indikátorrendszere 2023.)
A következő ezzel kapcsolatos adat a betöltetlen, tankerületek által elismert tanári álláshelyek aránya. Még egyszer: észben kell tartanunk, hogy ezek az arányok a hivatalosan megállapított, a tankerületek által mesterségesen alacsonyan tartott álláshelyek, s nem a valóságos munkaerőszükséglet alapján számított arányok. A trend azonban egyértelmű: az előző évtized közepe óta a betöltetlen álláshelyek száma gyakorlatilag folyamatosan növekedett.
A betöltetlen általános iskolai tanári álláshelyek aránya az összes tanári álláshely arányában 2015-2022 (A közoktatás indikátorrendszere 2023.)
A betöltetlen álláshelyek arányánál jobb megközelítés a megfelelő szakképzettség nélkül tanító pedagógusok aránya. Amint az alábbi ábrán látszik, az idegen nyelveket, természettudományos tárgyakat és matematikát tanító pedagógusok ugrásszerűen növekvő aránya megfelelő szakképzettség nélkül tanít, ami súlyosan rombolja az oktatás minőségét.
Az egyes tárgyakat szakos képesítés nélkül tanítók aránya az általános iskolákban 2010-2022 között (A közoktatás indikátorrendszere 2023.)
A funkcionális leépülés másik aspektusa, hogy a közoktatásban tanuló diákok közül hányan szorulnak ki valamilyen az életesélyeiket megalapozó oktatásból. Mivel ma már alapfeltételnek tekintjük egy teljes értékű középfokú végzettség megszerzését, ennek jó indikátora a közoktatásban tanuló 17 és 18 évesek aránya. 2020-ra nem áll rendelkezésre adat. 2020-ban szakképzés statisztikai rendszere megváltozott, a 2019 és 2021 közötti emelkedés döntő valószínűséggel ennek köszönhető.
A 2022-ES ADATOK AZONBAN AZT MUTATJÁK, HOGY A CSÖKKENŐ RÉSZVÉTEL TRENDJE NEM VÁLTOZOTT MEG.
A közoktatásban résztvevő nappali tagozatos tanulók aránya a 17 és 18 éves korcsoportban 2010-2022 között (A közoktatás indikátorrendszere 2023.)
A kormány által mesterségesen fűtött egyházi iskolahálózati expanzió és – jóval kisebb mértékben – a fizetőképes kereslettel rendelkező középosztályi szülők gyerekeinek magániskolákba menekítése az elméletileg az egyenlő hozzáférést biztosítani képes állami iskolahálózat lassú, de folyamatos zsugorodását okozza, ami szintén a funkcionális leépülés egyik jele. Mivel a magániskolák közösségi kontrollja sokkal gyengébb, a privatizáció miatt a kormány mozgástere az oktatás minőségének, méltányosságának és költséghatékonyságának terén folyamatosan szűkül.
Az egyházi és nem egyházi magániskolákba járó általános iskolai tanulók aránya 2010-2022 között (A közoktatás indikátorrendszere 2023.)
A közoktatás rendszer leépülésének talán legtöbb kárt okozó tünete, amely szorosan összefügg a rendszer egységének széthullásával, a Magyarországon mára globális összehasonlításban is döbbenetes mértékűvé vált szociális szelekció és etnikai szegregáció erősödése. Már a 2010 előtti évtizedek során is a szakértői elemzések visszatérő eleme volt a magyar közoktatás kiugróan erős szelektivitásáról szóló figyelmeztetés, ami a homogén összetételű iskolák létrehozásával rombolóan hatott az iskolák szakmai képességeire. Amint az alábbi ábra adatain látszik:
A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ TANULÓK ELKÜLÖNÍTÉSÉNEK MÉRTÉKÉT MÉRŐ ÚGYNEVEZETT SZEGREGÁCIÓS INDEX A MÁR 2010-BEN IS NAGYON MAGAS ÉRTÉKHEZ KÉPEST IS UGRÁSSZERŰEN NŐTT ÉS AZÓTA IS NÖVEKSZIK.
Ennek fényében egyáltalán nem túlzás olyan közoktatás kasztrendszerről beszélni, ami a tanulók nagy és növekvő tömegét ítéli iskolai kudarcra, s ezen keresztül egész életen át tartó sikertelenségre.
Hátrányos helyzetű tanulók elkülönítésének mértéke: a szegregációs index alakulása 2010-2022 között (A közoktatás indikátorrendszere 2023.)
Ha mindezekhez, a fenti adatok által jelzett, ma is zajló folyamatokhoz hozzávesszük a pénzügyi erőforrások kóros szűkösségét, a tanulók, a pedagógusok és az iskolák számára szakmai támogatást nyújtó intézményrendszer szinte teljes leépülését, a közoktatás legfontosabb szereplői körében zajló lassú intellektuális, kulturális és morális leépülést, a problémamegoldásra alkalmatlan bürokratikus kormányzási modellt és a folyamatos, mindenre kiterjedő politikai kontrollt, az a kép bontakozik ki, hogy a közoktatás jelenleg is zajló funkcionális leépülése több évtizedes távlatban sem visszafordítható folyamat, amiért mi mindannyian hatalmas árat fizetünk majd. (Portfolio)
